https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Kamarás Klára: Ne kérdezz soha

    Ne kérdezd a nevem,
    Ne ismerj meg soha,
    Ne lehess mostoha
    Hozzám: azt szeretném!

    Csak egy a tömegből,
    Annyi legyek, több se.
    Menj el hát örökre:
    Ma még én se bánom.

    Ne kérdezd a nevem,
    Mert ha megismernél,
    És mégsem szeretnél,
    Nagyon, nagyon fájna.

  • Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

    Párizsban a Hortobágy poétája
    percig feledte a magyar ugart,
    (Szent Mihály útján korzózott a nyár és
    dalolt a Szajna-part),

    de otthonról az ősz, a gond utána
    szökött egy pillanatra nesztelen,
    s a költő őszi kedvvel ment tovább a
    Boulevard Saint Michelen.

    Szívében akkor íve tört a nyárnak:
    a Gare de l’Estre fázósan vonult,
    s – föl-földobott kő – ősz-kopár hazája
    földjére visszahullt.

    … Párizs nyarában könnyed volt a szívem
    akár a Szajna-parti énekek,
    nem jött az ősz, nem háborgatta semmi
    a faleveleket,

    csupán valami ősi nyugtalanság
    emléke borzolt lombok ágbogán,
    hogy még a legszebb nyárban se feledjem:
    merről üzent az ősz egy délután,

    hogy még a messzi nyárban se feledjem:
    hol a hazám.

    (Párizs, 1967)

  • Weöres Sándor: Marasztalás

    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!
    Ne menj, várj még,
    mert e tájék
    sötétben marad.

    Ág nem himbál,
    fecske nem száll,
    béres nem arat.
    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!

  • Nagy László: Dióverés

    Elsuhogott az a füttyös
    sárgarigó délre.
    Sárgul az árva diófa
    zöld terebélye.

    Levelek lengnek, akár a
    színarany rigó-szárnyak,
    elszállnak ők is a szélben
    puszta határnak.

    Áll a diófa, és érett
    kincsei válnak tőle:
    szellő ha bántja az ágat,
    buknak a földre.

    Szaporább kopogás, csörgés
    támad, ha jön az ember,
    s bottal az ágak bogára
    boldogan ráver.

    Földre, fejekre, kosárba
    kopog a dió-zápor,
    burkos dióra a gyermek
    kővel kopácsol.

    Már, mintha álmodnék, hallom
    zaját a jó örömnek,
    darálók forognak, diós
    mozsarak döngnek.

    Fagyban és nagy havazásban
    meg kell maradnunk jónak
    s tisztának is, hogy örüljünk
    csörgő diónak.

    Majd csorgó hó levén ring a
    picike dió-csónak,
    s lomb zöldül újra a füttyös
    sárgarigónak.

  • Fodor Ákos: Attól még, hogy orvos vagy

    Attól még, hogy orvos vagy,
    beteg is lehetsz.
    Attól még, hogy bíró vagy,
    bűnös is lehetsz.
    Attól még, hogy ember vagy,
    boldog is lehetsz.

  • Reményik Sándor: Ne ítélj

    Istenem, add, hogy ne ítéljek –
    Mit tudom én, honnan ered,
    Micsoda mélységből a vétek,
    Az enyém és a másoké,
    Az egyesé, a népeké.
    Istenem, add, hogy ne ítéljek.

    Istenem, add, hogy ne bíráljak:
    Erényt, hibát és tévedést
    Egy óriás összhangnak lássak –
    A dolgok olyan bonyolultak,
    És végül mégis mindenek
    Elhalkulnak és kisimulnak,
    És lábaidhoz együtt hullnak.
    Mi olyan együgyűn ítélünk,
    S a dolgok olyan bonyolultak.

    Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
    Versben, s mindennapi beszédben
    Csak a szükségeset beszéljem.
    De akkor szómban súly legyen s erő,
    S mégis egyre inkább simogatás:
    Ezer kardos szónál többet tevő.
    S végül ne legyek más, mint egy szelíd „igen” vagy „nem”,
    De egyre inkább csak „igen”.
    Mindenre ámen és igen.

    Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
    Ámen. Igen. És a gonosztól van
    Minden azonfelül.