Itt van a császár s Budavára
Fényes, mint a Salamon-tornya,
Ős magyarok és új leventék
Jönnek hódoló díszes sorba’.
– Lesz ordó s kitüntetés bőven,
Hisz ilyet sokan érdemelnek,
Mert hívei vagyunk halálig
A dicső monarchikus elvnek.
Én is szeretnék egy kitüntetést, mely
Lőwy Árpád stílusjében volna írva:
Szeretnék a császártól egy darab szart
Monogrammos selyempapírba.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
(Discrét vers.)
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegzugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Ma ismét olvastam itt verseket,
Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
– jutalmat én – anyagit – sose várok,
Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.
– A költőnek legnagyobb diadal,
Ha rokonérzésre talál a dal:
Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
A férfiak meg: – ahol gondolom.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafenn is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Kemény körte terem a vén fán,
S hiába is puhítják szalmán,
Jobbat, mért s hogy teremne hát,
Ha rosszul ápolják a fát?
Teljesítsétek minden vágyát,
Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
S édes körtét terem a fa,
– Ez Lengyel Zoltán végszava.
Az „Úr” válaszolni majd így fog:
Kívánságtok együtt nagyon sok;
Trágyát azt mindjárt adhatok,
A többire meg – várjatok.
Vonatkozással a „Független Magyarország”
1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Egyszer Cérna úrfi mit gondolt magába?
Szépen felöltözött bársonyos ruhába.
Hej, huj, hej, huj, bársonyos ruhába!
Csapott a fejébe egy nagy tót kalapot,
Zsuzsi szakácsnétól esernyőt is kapott.
Hej, huj, hej, huj, de mekkorát kapott!
Két gyenge karjába kosarat akasztott,
Hej de megbámulták urak és parasztok!
Hej, huj, hej, huj, urak és parasztok!
Büszkén lépegetett a kényes gavallér,
Csengett a zsebében a sok fényes tallér.
Hej, huj, hej, huj, a sok fényes tallér!
Piacon a kofák szép sorjába ültek,
Cérna úrficskának nagyon megörültek.
Hej, huj, hej, huj, nagyon megörültek!
Kosarát megrakták színültig almával,
Szép piros almával, legislegjavával.
Hej, huj, hej, huj, nem is az aljával!
Indult Cérna úrfi haza egyenesen,
Lépett, lépegetett kényesen, hegyesen.
Hej, huj, hej, huj, de milyen hegyesen!
Sem jobbra, sem balra nem nézett az úrfi,
Kosárból az alma egymásután hullt ki.
Hej, huj, hej, huj, egymásután hullt ki!
Istenem, teremtőm, több esett a sárba,
Mint amennyi maradt a füles kosárba.
Hej, huj, hej, huj, szép füles kosárba!
Úrfik, kisasszonyok, reám figyeljetek,
E nagy bús esetről mind példát vegyetek.
Hej, huj, hej, huj, mind példát vegyetek!
Almavivésnek is tudni kell a módját,
Ezért éneklém el e szomorú nótát.
Hej, huj, hej, huj, e szomorú nótát!
Forrás: www.eternus.hu – Benedek Elek versei
A munkapártot
Nem mondhatom épnek,
Amennyiben a tagjai
Sorban kilépnek.
Napról-napra nő
A kilépési lista,
S ezen bizonyára búsul
Tisza Pista.
De én tudom, hogy nem sokáig
Fog habozni Tisza, a zordon,
Hanem eszébe fog majd jutni
A Pavlik-féle kordon.
A kordon eddig arra volt jó,
Hogy körülállja a házat szépen,
És Pavlik ne engedje meg,
Hogy oda valaki belépjen.
Olyan egyszerű a dolog,
Mint meghámozni egy narancsot,
Tisza majd odaszól Pavliknak,
S kiad neki egy új parancsot.
A házban bent ülnek a mungók,
S számuk ezentúl nem apad,
Mert ezentúl a parlamentből
Kilépni sem lesz szabad!
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Ígérsz nekem paripát,
Még pedig párjával;
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Csak hogy Pisti öcsédnek
Nagyobb kedve legyen,
Mert eztán vásárokra
Majd lóháton megyen.
Jól meggondold, bátyám,
Amit ajánlottál;
Tudod, hogy az ígéret
Adomány után vár.
Igyekezz hát, hogy gazdag
Minél előbb legyél,
Istók öcséd számára
Paripákat vegyél.
Attól tartok, hogyha majd
Gazdagságod várom,
A vásárra holtomig
Gyalog kell sétálnom.
Kunszentmiklós, 1844.
Forrás: www.eternus.hu – Petőfi István versei
Kiküldött a szerkesztő úr engem,
Aszongya:
Hallja, maga, Spongya,
Menten
Menjen
S zengjen
A színészek fülébe
Valami húsvéti körkérdést,
Valami furcsát,
Akármit,
Csak körkérdés legyen,
Hogy a konkurrens-újság
Megpukkadjon,
S belőle a fene
Jóízűt egyen.
Menten
El is mentem,
S a fejemet törtem,
Törtem és kentem,
Hogy mi a fenét
Körkérdezzek mostan,
Törtem a fejem,
Törtem és mostam,
De valami szenzációsat
Nem tudtam kieszelni,
Milyen körkérdéssel kéne
A húsvéti számot
Cifrára meszelni.
Hopp! de végre
Hálásan pislogtam az égre,
Mert a körkérdés,
Mint a derült
Égbül a villám,
Egyszerre
Eszembe penderült.
Felkerestem a színészeket,
S feltettem nékik
A körkérdést nagykomolyan,
Mert illik,
Hogy ilyenkor az ember
Komoly arcot öltsön:
Mondja, kedves művész úr,
Nem volna-e
Tíz koronája kölcsön?
Csak az a baj,
Hogy mind nagyon
Egyformán feleltek.
S hogy mit feleltek?
Most kezdek ám hatolni és ötölni!
Nos, hogy mit feleltek?
Hát, hát – azt nem lehet leközölni.
1912
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
1929
Forrás: Szeretem a verseket
Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert az menő.
Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk.Az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel.
Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság: ezek mind nemes dolgok,
kellenek a létfenntartáshoz.De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem:
ezek azok, amiért érdemes élni!
Forrás: Holt költők társasága (film)
Szeretem a verseket
Mikor egy bécsi művész verseit szavalta, Berlin, 1923.
Berlini Bábel zsivajába
Besüvöltött a hangod.
Hallgattunk, mint vasárnap reggel
Pusztában a zengő harangot.
Ging – galang… ma hívó szavadra
Virágosan templomba jöttünk.
Nagy lobbanások örök magyarja
Égő szemmel, némán köszöntünk.
És egy percre remegő csendben
Messzi pusztává tágult a város.
Földerengett bohón a múltból
Szülői ház, rét, lomb, akácos…
Zúgva sikolt az „Egy gondolat…”
Csaták füstje, bíbor véreső,
Szárnyaszegett száz magyar álom,
Könnybe, búba, gyásztóba vesző.
A kalapált német lelkeken
Átsuhant a tarka délibáb,
S vágtattak a képzelet rónán
Aranyszőrű táltos paripák.
Idegenek hullattak eléd
Sok kései piros virágot.
Hazátlanok kincsét adom én:
A dacos, szép szomorúságot.
Forrás: eternus.hu
