A szeretésen
kívül minden emberi
tett: romépítés.
Forrás: Magyar Kurír
Szerző: Mária Németh
-
Áprily Lajos: Marasztalnálak, májusom
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhavas lábad indulni kész.
Völgyünk csodája, tündér lányalak,
év gyönyörűje, hogy marasszalak?Mi tudna késleltetve hatni rád?
Iszalagokkal kötném meg bokád.
A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,
útrekesztő bozóttá nőjenek.Szövetkezném a völgy rigóival,
legyen daluk kötő varázsú dal.
Szarvasokat vennék rá, hogy csapat
állja el agancsokkal útadat.Tél-nyűtte testemet vetném eléd,
hogy lefogjam lábad lendületét.
Marasztalnálak, mert nem tudhatom:
találkozunk még, tündér hónapom?Forrás: Magyar Kurír
-
Weöres Sándor: Gyerekkor
Gyerekkoromban réges-régen
fenn ültem én is a szekéren.
Gabonát vittünk a malomba,
vagy burgonyát, répát, halomba.
Mindig közelbe, mindig lassan,
s ömlött az idő számolatlan.Mert oly lassacskán folyt az élet,
a közelség is messzeség lett.
Köröttünk utak sokasága
ágazott szerte a világba.
Elálmodozva mindent láttam
a nem-látványos pusztaságban.Hol az ég-kékre felhő omlott,
láttam a sziklás tengerpartot.
Hol szél borzolt bozótba, sásba,
itt a nagyváros morajlása.
A kordét csikók röpítették,
ez volt a szédítő sebesség.Mit ott átéltem, ahhoz mérten
most minden élmény törpe nékem.Forrás: Magyar Kurír
-
Károlyi Amy: Szívverések
Mint bokor mögött szégyenlős leány,
ágak mögött vetkezik a hold,
elfedik lombjukkal a fák.
De átragyog, mint szempillán a szem,
lombok mögül egy szikra holdvilág.Aztán, mint hattyú kék tavon,
tovább úszik, – és ó igézet!
vizek borzongnak,
füvek sírnak
e tündér láttán,
s a vetések megszőkülnek a fényitől,
s megdobbannak, mint szívverések.Forrás: Magyar Kurír
-
Babits Mihály: Dante
(Szekszárd, 1921)
1.
Egeit az Ember, e vándor állat,
az évek nyári nappalára s téli
éjére fülledt üngökként cseréli
s nyugalmat nyugalomban nem találhat.
S nem boldog, ha nem pólyázhatja pállott
életét friss legek selymébe; déli
édeneit, mint otthonát, kiéli;
de visszatér megint, s a régi tájat,
mint régi kedvest, uj szépségben éri.
Igy én is, amint visszatérek egyre
anyaföldemre – ama drága Hidra,
melyen át percem az Örököt éri,
amelyből jöttem –: az otthoni hegyre:
úgy térek vissza, Dante tájaidra!2.
Mert énnekem, jaj, a Pokol is otthon
s jól ismerem a Tisztulás hegyének
fájó lépcsőit, és az Ég kegyének
csillagos távlatait; sírva botlom
lelkem rongyára minden árkon-bokron
(mint papirkákra, miket útjegyének
szórt el a vándor), merre a Nagy Ének
visszavezet, vad erdőn s annyi poklon
tikkadtan e különös nyaralásra;
bár minden tulvilágból hazavásva
fűz Firenzémhez egy mostoha köldök,
hol mint poklát cipelő útas-ördög
vagy rab fa, mely hiába nőtt egekbe,
tengek, lekötve, s mégis számkivetve.Forrás: Magyar Kurír
-
Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,
s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,
hol minden vibrál és veszendő,
hol minden fércelt, foszladó,
hol rojtosodik már a szív,
s egyetlen szálon függ a szó,
a szó, amely a földből égbe
sistergő döngés ütemét
ingázza folyton, összevétve
önrángását, s a fellegét –
erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,
ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol
az egy-időn – mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.Forrás: Magyar Kurír
-
Babits Mihály: Eucharistia
Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje
szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér
minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet…Mit ér nekünk a Test, a Vér,
ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?
Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.Forrás: Magyar Kurír
-
Weöres Sándor: [Ó ne vidd el]
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!Forrás: Magyar Kurír
-
Radnóti Miklós: Vénasszonyok nyara
(Esti mosolygás)
Farkával csöndesen mozog
tóban a hal s aludni kész,
orrát iszapba dugja és
napjának multán mosolyog;
totyog vidámka sorban ott
tizenhárom kicsi kacsa,
s arany farán viszi haza
billegve a mai napot.
Sötétül lassan a piros
s ami soká maradt fehér,
az is már látod, feketéll,
mint e verstől a papiros.(Altató)
Göndöríti fodrászó szél
felhőink így estefele
s a kacsanyom vízzel tele,
csipke a tócsa szélinél.
Minden göndör lesz és arany,
lomb s a lomb közt a zöld dió,
szundi madárka tolla; s jó,
hogy nemsokára este van.
Az asszonyod már szendereg,
sötétség üt körül tanyát
s a kerten telihold jön át,
mint egy riadt, pufók gyerek.(1934. augusztus 18.)
Forrás: Magyar Kurír
