https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Samarjay Károly – Szerelem

    N. meghízott, lágy szívében Erosz
    Ébresztett szerelmi érzetet,
    A kis Erosz, amidőn nyilát rá
    Lőtte, a lövésnél tévedett,
    És a szív helyett gyomrát találta,
    S ez szerelmi kíntól földagadt,
    Bár kihúzta a nyilat, de vége
    A hordónyi hasban megszakadt.
    Most, ha étket s bort lát pillanatja,
    Az forró szerelme áldozatja.

    Forrás: www.eternus.hu – Samarjay Károly versei

  • Móricz Zsigmond – A sok juh meséje

    Volt egyszer egy gazdag ember,
    Annyi juha, mint a tenger,
    Mint az árvíz, ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh.

    Gazdag ember gondol egyet:
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Hej számadó, szóm van kenddel,
    Annyi juhom mint a tenger,
    Mint az árvíz ujjuju,
    Számlálhatlan sok a juh, –
    Gondoltam én mostan egyet,
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Kell nekem a juhok ára,
    Hajtsa kend el a vásárra.

    A vásárra juhász hajtja,
    Előttük egy folyó partja.
    Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
    Nem lehetne ija-fija, –
    A híd rajta nagyon keskeny,
    Nem fér a juh csak egyesben.
    Várjunk, míg át mennek renddel,
    S annyi a juh, mint a tenger!
    Mint az árvíz! ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh!…

    – Hogyha egyig általérnek,
    Folytatom majd a mesémet.

    Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei

  • Vörösmarty Mihály – Gondolatok a nap alatt

    „Gondolat a nap alatt” munkádnak címe. – Ne tréfálj.
    Bújj pad alá vele, s lesz gondolat a pad alatt.

    1829.

    Forrás: www.eternus.hu – Vörösmarty Mihály versei

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Réthy László – Szórakozott szerelmes

    Szerelmes ifjú, hő szívével
    Mindég csak ott, csak „Nála” van,
    Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
    Az „Édest” látja untalan.

    Ha ébred, első gondolatja:
    Alszik-e még szép angyalom?
    S képzeletét napközben feléje
    Űzi, hajtja száz alkalom.

    Ha virágot tűz gomblyukába,
    Ha számol, ír vagy referál,
    A lányka, az az égi tündér
    Mindég ott van, előtte áll…

    Ha cimborák közé megy este,
    Kikkel maholnap már szakít,
    Bárkiért ürül a pohár – ő
    Koccint és gondol – „Valakit”.

    S fejét, szívét az édes mámor
    Ringatja, mint sajkát a hab,
    S egy kéjes érzés súgja halkan:
    – Nem messze már a boldog nap…

    S hazatérőben, mikor a hold
    Halovány fényét szórja szét,
    Kipeseli a szűzi hóba
    Imádottja édes nevét.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Tóth Árpád – Szólt egy úr

    …És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
    Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!

    Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
    Merengek, s osztom szelíden parancsom.

    Viruljanak a rendőri erények,
    S a detektívek legyenek serények.

    A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
    S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.

    És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
    Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.

    Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
    S persze csak a „törvények keretében”.

    Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából

    Minden szarka farka
    Istenbizony tarka,
    Kimegyek, kimegyek
    Én a déli sarkra.

    Kimegyek, ott leszek,
    Tetejibe mászok,
    Sőt mi több, lelkesen
    Ott is parcellázok.

    S toborzok – ilyet még
    Egyik sark se látott –
    Egy jégaszalási
    Részvénytársaságot.

    Kisded játékomnak
    A fele se móka.
    Beugrik majd nekem
    Eszkimó és fóka.

    Terjesztem közöttük
    A szép altruizmust,
    És leparcellázok
    Róluk tíz bőrt s tíz húst.

    Szivadar trafikkal
    Fog ott hasznot nyírni,
    Gyan Thula ellenben
    Regényt fog ott írni.

    Németh András pedig
    Vendéglőt nyit ottan,
    Tehát az eszkimók
    Szeme sűrűn koppan.

    Szóval azt a sarkot
    Mások felfedezték,
    De altruizmusból
    Csak mi adunk leckét.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szenzáció!!!

    Tisztelt közönség! nagy eset készül,
    Készülj rá bátran, hősin, vitézül.

    Neked most diszkrétül súgom én meg,
    Szenzációt hoz a jövő péntek.

    Közénk látogat a doktor Prőhle,
    Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.

    A színpadra ő kiáll nyalkán,
    S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.

    Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
    Hogy agyad e pompás ötletet szülte.

    Már régen sírtunk és égtünk lázba,
    Hogy Prőhle nem játszik a színházba.

    Már régen bőgünk, hogy a színpadon
    Csak színműveket játszanak agyon.

    S epedve várta minden polgár,
    Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.

    S a pénteki műsor egyébként is fényes,
    Szigetvári hősös és szenes legényes.

    Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
    Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,

    Pedig oly édes lesz összekeverve
    Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!

    Az ember szíve direkte dagad,
    S ha nem dagad, hát nem dagad,

    Zsülink ezen fenn nem akad,
    – Jó olvasó, kösd fel magad.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei