https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • József Attila: ÖT SZEGÉNY SZÓL

    Az égen ha felhő volna,
    égő kendőként lobogna.
    A síkon ha dinnye volna,
    sisteregne és ugorna.
    Öt szegény szól: – Megfürödnénk,
    megöblítenők az inget,
    azután meg továbbmennénk.
    Megcsinálnánk mi már mindent.

    De rivall a csermely csősze,
    békák botosa bottal mondja,
    vicsorogja víz vitéze,
    ordas inas, úr bolondja.
    – Eltakarodj, öt tekergő!
    Kotródj innen, kujtorogó!
    Fattyúnak itt nincsen fürdő!
    Csavargónak nincs csobogó!

    Világ valamennyi vizét
    hazatereld, víz juhásza!
    Csíbor húzzon tücsök-zenét
    undok urad udvarába!
    Holott rakjon tanyát, aklot,
    nagyobb uraságra vallót –
    feje fölé vízből zsuppot,
    talpa alá vízből pallót!

    Habos tengert egyengessen
    a vasfogú boronával!
    Hosszúszárú esőt vessen,
    gyűjtse boglyába fiával.
    Ha már van elég halpénze,
    kárászoknak nyisson kocsmát!
    Örvény-süveg a fejére!
    Húzzon vizi-gödör csizmát!

    Paplana csendes folyóvíz –
    legyen a bolhája béka!
    Azt szedje a szoknyából is
    édes lánya-ivadéka!
    Álmát kotró kotorja fel!
    Zöld legyen a virradatja!
    Elsodorja – sodorja el
    a verejték áradatja!…

    1931 eleje/1934

  • József Attila: LEBUKOTT

    Megvallattak, hogy vérzett a húsunk.
    Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény,
    gondolj reánk, kik föl-le futkosunk
    és messzenézünk cellánk szögletén.
    Lágyult az izmunk, fekhelyünk kemény,
    eledelünket kiköpi a szánk,
    gyomor- s tüdőbajt ítéltek reánk
    s ha nem pusztulunk, elpusztítanak.
    Még harcolunk, de testünk oly sovány.
    Testvér, segítsd a lebukottakat.

    Otthon a tűzhely hűvös és repedt,
    hideg fazékban készül az ebéd:
    a csarnok nyirkos kövéről szedett
    kis káposztalevél és hulladék.
    Az asszony szédül, szidja gyerekét
    s a szomszédné a gangon kiabál,
    hogy tőlünk sosem kapja vissza már
    az ujjnyi kevés lámpaolajat.
    Tél lesz, ragyog a fagy s az éhhalál.
    Testvér, segítsd a lebukottakat.

    Gondoljatok a büdös kiblire,
    mely ködgomolyban küld új nyavalyát.
    Adjatok szappant, lóhúst s télire
    apadt testünkre adjatok ruhát.
    Küldjetek könyvet, bármily ostobát,
    mert megőrjít a patkánypuha éj,
    az asszony nélkül gyötrő szenvedély.
    Enyhítsd kínunk, ha munkás vagy s szabad,
    Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély!
    Testvér, segítsd a lebukottakat.

    Küzdtünk híven a forradalomért,
    nem halhatunk meg, élnünk kell tovább.
    Zizegve várnak a röpcsik, a hék
    s éhbérrel várnak mind a burzsoák.
    A mozgalom vár, munka és család,
    míg megbukik a kizsákmányolás,
    sarló villan, lesújt a kalapács
    s börtönről, gyárról lehull a lakat.
    Éljen a Szovjet, a munkástanács!
    Testvér, segítsd a lebukottakat.

    1. nov.

  • József Attila: ADY EMLÉKEZETE

    – Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
    szóval, tettel és hallgatással is?
    Mért békitik a símák alattomba’
    lány-duzzogássá haragvásait?
    Földön a magyar és földben a költő,
    dühödt markába rögöket szorít,
    melléről égre libbent föl a felhő,
    de tovább vívja forradalmait.

    A televény titokzatos honában
    izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
    Ezer holdon kiált és haragjában
    szeleket űz a Hortobágy felett.
    Szeleket, melyek úri passzióból
    a begyüjtött kis szénát szétszedik
    s a sülyedt falun fölkapják a hóból
    Dózsa népének zsuppfedeleit.

    Teste a földé. Földmívesé lelke,
    ezért koppan a kapa néhanap.
    Sírja három millió koldus telke,
    hol házat épit, vet majd és arat.
    Verse törvény és édes ritmusában
    kő hull s a kastély ablaka zörög, –
    eke hasit barázdát uj husában,
    mert virágzás, mert élet és örök.

    1. márc. 23.

  • József Attila: BETLEHEMI KIRÁLYOK

    Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
    Három király mi vagyunk.
    Lángos csillag állt felettünk,
    gyalog jöttünk, mert siettünk,
    kis juhocska mondta – biztos
    itt lakik a Jézus Krisztus.
    Menyhárt király a nevem.
    Segíts, édes Istenem!

    Istenfia, jónapot, jónapot!
    Nem vagyunk mi vén papok.
    Úgy hallottuk, megszülettél,
    szegények királya lettél.
    Benéztünk hát kicsit hozzád,
    Üdvösségünk, égi ország!
    Gáspár volnék, afféle
    földi király személye.

    Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
    Jöttünk meleg országból.
    Főtt kolbászunk mind elfogyott,
    fényes csizmánk is megrogyott,
    hoztunk aranyat hat marékkal,
    tömjént egész vasfazékkal.
    Én vagyok a Boldizsár,
    aki szerecseny király.

    Irul-pirul Mária, Mária,
    boldogságos kis mama.
    Hulló könnye záporán át
    alig látja Jézuskáját.
    A sok pásztor mind muzsikál.
    Meg is kéne szoptatni már.
    Kedves három királyok,
    jóéjszakát kívánok!

    1. dec.

  • József Attila: HOSSZÚ AZ ÚRISTEN

    Hosszú az Úristen,
    rövid a szalonna,
    nyavalyás a szegény ember,
    mintha gazdag volna.

    Úgy meggörbül, mintha
    réti ösvény volna
    s rajt libegnének a lányok
    tejért a majorba.

    Hosszú és kemény is,
    püspököké mégis,
    rábízná pedig siralmas
    dolgát a szegény is.

    Jutna neki kolbász,
    asszonyának szoknya –
    az ájtatos Úristenhez
    vigadozva szokna.

    Délszemmel ha néz a
    sokútú világra,
    a legbajosabb dülőkön
    a szegényt találja.

    Ha ma sincs, hogy értünk
    seregekké lenne,
    szegény ember, ha elpusztul,
    nem is pihen benne.

    1928

  • József Attila: ÓH SZÍV! NYUGODJ!

    Fegyverben réved fönn a téli ég,
    kemény a menny és vándor a vidék,
    halkul a hó, megáll az elmenő,
    lehellete a lobbant keszkenő.

    Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
    helyezkedik a csontozott uton;
    kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
    zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

    De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
    mint egykor melléd: mellé leülök.
    Bajos szél jaját csendben hallgatom,
    csak hulló hajam repes vállamon.

    Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
    szerelem szólal, incseleg felém,
    pirkadó madár, karcsu, koronás,
    de áttetsző, mint minden látomás.

    1928 vége

  • József Attila: AZ ÉDESANYJÁNAK

    Rajzás és nyüzsögés szivemben,
    széllé kellene kerekednem,
    ablakról ablakra szétfutni
    s függönyötökben elaludni.

    Jobbkezed csendes órazengés,
    balkezed télesti derengés.
    Örülök néked ködön át is,
    ledobnék érted pacsirtát is.

    Arcomat olajtól haraggal
    hányszor törültem zsákdarabbal!
    és nyálkás kosarakkal jártam.
    Engedd, hogy fátokat fölvágjam.

    Lábadhoz leülvén, simitsd meg,
    hulló hajamat erősitsd meg,
    szülőcském, fillérem aranyja,
    mennyezetemnek édesanyja.

    Szelid dörgésben, jó harmatban
    csurgóra húzott rossz kalapban
    nem fogok bolyongni már többé,
    űlök és mosolygok örökké.

    1928 nyara [?]

  • József Attila: TUDTAM ÉN

    Tudtam én, hogy itt leszel közel –
    erre fordította kőfejét
    minden napraforgó és a lég
    salátánkat úgy borzolta fel.

    Mormolgattam: szoknyád szele ez!
    csermely: pipacsbúborral habos,
    aranyhalak raja benn a rozs,
    illanásuk mosolyodnyi nesz.
    Fürdőm vagy te, csengő italom.
    Karod hűs ár, melled kavarog,
    fülemben is csupán úgy csobog,
    hogyha lélegzel a vállamon.

    Zúdulj fogamra! parázsban remeg!
    Igyalak én, mert szomjas a halál:
    óriási korsó sör a nyár,
    habok rajta pufók fellegek.

    1. jún.

  • József Attila: TEDD A KEZED

    Tedd a kezed
    homlokomra,
    mintha kezed
    kezem volna.

    Úgy őrizz, mint
    ki gyilkolna,
    mintha éltem
    élted volna.

    Úgy szeress, mint
    ha jó volna,
    mintha szívem
    szíved volna.

    1928 máj.–jún.

  • József Attila: RINGATÓ

    Holott náddal ringat,
    holott csobogással,
    kékellő derűvel,
    tavi csókolással.

    Lehet, hogy szerelme
    földerül majd mással,
    de az is ringassa
    ilyen ringatással.

    1928 tavasza