https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Pósa Lajos: Október hatodikán

    – Mit olvasol édes fiam?
    – Egy gyönyörű tündérmesét.
    – Tedd le, tedd le! Olvasgasd ma
    Magyarország történetét.
    Olvasgass ma Damjanicsról,
    Kiss Ernőről, Nagy Sándorról…
    Olvass, fiam, az aradi
    Tizenhárom tábornokról.

    Magyarország története
    Hulló könnyel van beírva:
    A szabadság Istennője
    Minden lapját tele sírta.
    De egy sincsen olyan gyászos
    Mint az, amely ő rólok szól…
    Olvass, fiam, az aradi
    Tizenhárom tábornokról.

    Négyet köztük agyonlőttek.
    Kilencet felakasztottak…
    Bátran mentek a halálba,
    Egyszóval sem rimánkodtak.
    Zokogó szél sír a rónán,
    Bús panasz kél a halmokról…
    Olvass, fiam, az aradi
    Tizenhárom tábornokról.

    Tudod-e, hogy miért haltak meg
    Azok a nagy, hős leventék?
    Jól jegyezd meg, jól tanúld meg:
    Mert a hazát hőn szerették.
    Szeresd te is!… S a hősökért
    Ima szálljon ajakadról…
    Tedd le azt a tündérmesét!
    Olvass, fiam, az aradi
    Tizenhárom tábornokról.

  • Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk

    Szabadságharcunk letűnt napvilága,
    Te vakító nap a század delén,
    Nem pazaroltad sugarad hiába,
    Bár vak sötétbe halt az égi fény,
    Eszméiden nem győzött az enyészet,
    Örökbe hagytad halhatatlan részed’,
    Fényeddel fényt hint késő századokra
    A tizenhárom vértanú alakja.

    S ők élni fognak, élni mindörökkön,
    Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
    A míg az eszmény ki nem hal e földön,
    Míg magyar szellem még magasba tör,
    Az igét, melyért éltet áldozának,
    Szívébe írták az egész hazának,
    Utódtól fogja hű utód tanulni:
    Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

    Forrás: eternus.hu – Palágyi Lajos versei

  • Tóth Enikő Enci: Könnyek a vértanúkért…

    Októberi harmat,
    lehullott a földre,
    Aradon csak hallgat,
    most már mindörökre,
    talán szemből könny folyt,
    vértanúk szavára,
    vesztőhelyen vérfolt,
    magyar bánatára!

    Csendességgel vártak,
    szabadság volt Isten,
    hazáért halálnak,
    tiszta lélek kincsben,
    övék lett az érdem,
    akár Jézus testét,
    tizenhárom ízben,
    volt, hogy megsebezték…

    Búcsúzó szavaik,
    felszálltak az égig,
    lelkek indultak itt,
    Isten útján végig,
    és az őszi Napban,
    Arad térkövére,
    hullott ki patakban,
    áldozatok vére…

    E vér a tiéd is,
    ne feledd, magyar vagy,
    üzenve ma mégis,
    emlékezz, szabad vagy!
    Nemzeti gyásznapunk,
    értük él imával,
    csak rájuk gondolunk,
    könnyező hibákkal!

  • Aranyosi Ervin: Emlékezés az aradi vértanúkra

    Hiába hullt a hősök vére,
    s hiába lett sírjuk Arad!
    A hazafiak szép szívében
    az emlékük örök marad!

    De értelmetlen volt haláluk,
    velük halt érték, becsület,
    mert itt a mában nem találunk,
    ki méltón ejtse nevüket.

    A szabadság csak hiú álom,
    s mindaz ki jót, szebbet akar,
    nem győzhet itt, semmilyen áron,
    elátkozott nép a magyar!

    Meghaltak értünk, szebb jövőnkért,
    ami talán sosem jön el,
    meghaltak ők a szabadságért,
    amit egy nemzet érdemel.

    De hol vagyon a nép hatalma,
    hol a szabadság? Nem tudom!
    Idegenek uralma van ma,
    s mi megrekedtünk félúton.

    De a nemzet ma már nem lázad,
    saját hazában küszködik,
    s teszi a dolgát, hajtott fővel,
    és tengődik, míg engedik.

    Elvesztek már a régi álmok,
    s nem látjuk, ki van ellenünk.
    Megrendülten, s rémülten állok,
    hisz nincsenek már itt velünk.

    Kevés a méltó, igaz ember,
    ki megóvhatná a hazát,
    a legtöbb, ma már szólni sem mer,
    nemhogy megvédje igazát.

    Október hat, az égre rólak,
    örök mementó vagy nekünk,
    a hatalmasok összefogtak,
    akkor és most is ellenünk.

    Némán, merengve fejet hajtok,
    bennük még égett büszkeség,
    de bezárultak sorsnyi ajtók,
    s hazánk a múltnak tükre rég.

    Aradon ők, ott, tizenhárman,
    értünk haltak hősi halált.
    Hittek egy élhetőbb világban,
    és mind a jó oldalra állt!

    Az életüket adták érte,
    hogy ez a világ szebb legyen,
    nem szolgáltak rá a kötélre,
    de vállalták a szent helyen.

    Emlékezz rájuk magyar nemzet!
    Nem is voltak mind magyarok!
    Ne feledjük a hősi tettet,
    mert ettől lettek szabadok!

    A jövőnkért mutattak példát,
    hogy ne bénítson félelem!
    Hogy szabadságod élőn éld át,
    és szép hazánk magyar legyen!

    Aranyosi Ervin © 2021.10.06.
    A vers megosztása, másolása,
    csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.
    Minden jog fenntartva.

  • Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékére

    Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
    Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
    Temetni jöttünk és siratni,
    de e nép többet érdemel!

    A gőg, s a túlerő legyőzött,
    de büszke népünk fennmarad!
    Ők tizenhárman ott nyugosznak,
    nem népünk sírja lett Arad.

    Ha hűvös, őszi éjszakákon,
    a csillagokat kémleled,
    tizenhárom ragyogó csillag
    felülről őrzi népedet.

    Hibáinkból tanulni kéne,
    mert „megbűnhődte már e nép”!
    S a hűvös, őszi éjszakákon
    érezd a HŐSÖK tekintetét…

    Aranyosi Ervin © 2011-10-06.
    A vers megosztása, másolása,
    csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.
    Minden jog fenntartva.

  • Gyulai Pál: Világosnál

    Világosnál, Világosnál
    Huszárok könnyeznek,
    Sirva sirnak veszedelmén
    A magyar nemzetnek.

    A sohajtás zajszelében
    Hajlik meg a zászló,
    Szegény gyalog gazdájára
    Búsan nyerit a ló.

    Csak egy régi, vén huszár űl
    Mozdulatlan, némán,
    Mély bánattal, mély sebekkel
    Napsütötte arcán.

    Csak egy régi, vén huszárnak
    Zászlója lobog még,
    Mintha várna csatajelre
    És vért szomjuhoznék.

    Hejh vén huszár, hejh vén huszár,
    Szállj le, szállj le immár!
    Nem rohamra harsog a kürt,
    Nem a győzelem vár.

    Tépd el, tépd el lobogódat,
    Nincs már Magyarország!
    Őseinknek szent sírhalmát
    Kozákok tiporják.

    Hall és lát és föltekint majd
    Kétségbeesetten,
    Mintha nézné, tudakozná
    Van-e Isten mennyben?

    Hall és lát és búsultában
    Pisztolyát ragadja,
    Mintha sors és világ ellen
    Csatázni akarna.

    “Magyar vagyok, rabbilincset
    Nem visel magyar kéz,
    Huszár vagyok, zászlajával
    A huszár együtt vész.

    Foszlányai ezt a sebet
    Legjobban takarják…
    Isten hozzád, édes hazám,
    Szegény Magyarország!”

    Dörren a cső, piros vér foly,
    Meghajlik a zászló;
    És haldokló gazdájára
    Búsan nyerit a ló.

    Honja sirján ott feküszik
    Mozdulatlan, némán,
    Mély bánattal, mély sebekkel
    Kebelén és arcán.

  • Madách Imre: Az aradi sírra

    Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
    Ki fényesen majd jutalmazni tud,
    Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
    Ím sírotokra emlékkő se jut.

  • Ábrányi Emil: Október hatodikán

    Amennyi könny van a szemekben,
    Hulljon ki lassan, permetegben,
    S elsírva mind, kezdd ujra még;
    Siratni őket nincs elég!
    Nő, könnyeid peregjenek,
    Mint szerte hulló gyöngyszemek.
    S te férfi-szív, zord mint a kő,
    Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő!
    Légy forrás, szirtből szökkenő.
    Hulljon ki mind, gyász árjakint,
    Amennyi könny van a szemekben!

    Ahány fohászt szűl ember ajka,
    A legnemesbbet fölsohajtva,
    Mit a tusázó szív terem,
    Mikor szent búja végtelen…
    Fohász, a mélyek mélyiből:
    Értük szakadjon égre föl!
    Istent, ha alszik, verje fel
    A gyász s iszony regéivel!…
    Vihar gyanánt zokogja el
    E nap setét történetét
    Ahány fohászt szűl ember ajka!

    Ahány virágot kéz letéphet,
    Még hervadatlant, ifjat, épet,
    Díszitni a halált vele:
    Jövel! tegyük kövükre le.
    Mosolygó, szép menyasszony, add
    Mirtusból font koszorúdat.
    Oltárra fűzött friss virág
    Jer méltóbb helyre: fonjad át
    Kilenc bitó talapzatát!
    Itt haltak, itt! E helyre vidd
    Ahány virágot kéz letéphet!

    Amennyi villám van az égben,
    Szülemlő rémes, vad sötétben,
    Mikor a nemző fergeteg
    A bősz felhőt csókolja meg
    S nász-táncot jár a föld pora:
    Sújtson le, mint nyíl zápora!
    Ahány bakó, ahány cseléd
    Az árulást szolgálja még:
    Szakgassa, törje, zúzza szét!
    Álljon e rút fajon boszút
    Amennyi villám van az égben!

  • Juhász Gyula: Vértanúink

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke földalol:
    E nagy napon, hol emlék s béke leng,
    A bús bitókra hittel nézzetek!

    Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
    Minden napoknál szebb és szabadabb!
    A nap, melyért mi vérben esve el,
    Nyugodtan haltunk ama reggelen.

    Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
    Hisz onnan jönnek mind e sugarak;
    Hisz onnan árad, új világ felett,
    Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

    Szabadság minden népnek, aki él
    S halni tudott egy megváltó hitér,
    Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
    Mások szabad prédája, becstelen.

    Testvériség, mely át világokon
    Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.
    Ó magyarok, ti élő magyarok,
    A halhatatlan élet úgy ragyog

    Rátok, ha az egekbe lobogón
    Igazság leng a lobogótokon,
    Az Igazság, mely tegnap még halott,
    Világ bírájaként föltámadott.

    A népek szent szövetségébe ti
    Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.
    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke így dalol.

    (1918. október 6.)

  • Ady Endre: Október 6. (Az aradi tizenhárom)

    Őszi napnak mosolygása,
    Őszi rózsa hervadása,
    Őszi szélnek bús keserve
    Egy-egy könny a szentelt helyre,
    Hol megváltott – hősi áron –
    Becsületet, dicsőséget
    Az aradi tizenhárom.

    Az aradi Golgotára
    Ráragyog a nap sugára,
    Oda hull az őszi rózsa,
    Hulló levél búcsucsókja;
    Bánat sír a száraz ágon,
    Ott alussza csendes álmát
    Az aradi tizenhárom.