Kategória: Rövid prózai szövegek

rövid prózák

irodalmi jegyzetek

naplórészletek

esszérészletek

gondolati prózák

  • Szabó Lőrinc: Levelek Vékesné Korzáti Erzsébethez (110.)

    Budapest, [dátum nélkül] péntek este

    Bözsikém, nagyon sokat szenvedtem, biztosan maga is. Nem lehet ez így, nem szabad nekünk elszakadnunk. Sem így, sem másképp. Soha, kedves, sohasem. Mért nem jött utánam?! Úgy szerettem volna visszamenni, – azért siettem olyan nagyon. Kimondhatatlanul fájnak a tervei, tulajdonítsa ennek azt, hogy olyan heves voltam. Kedves kislányom, térjen észre, az istenért, és legyen mellettem régi legjobb szívével, szeretetével, barátságával.

    Le kell rázni mindent, ami idegen! Legyen erős! Én az utolsó pillanatig tartani akarom, megtartani, megvédeni. Segítsen nekem ebben! Holnap, szombaton, du. 4-től kezdve a svájciaknál leszek, jöjjön maga is oda, és akarjunk boldogok lenni egy kicsit. Ha levelemet késve kapná vagy nem érne rá, újra írni fogok. Kedvesem, – óh, tudja! – – –

    Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lázár Ervin: Vacskamati virágja

    – Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
    – Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
    – De igenis elvesszük!
    – Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
    Csodálkozva néztek rá.
    – Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
    – Döm.
    Megkérdezték hát a virágot.
    – Akarsz Vacskamatinál maradni?
    A virágnak szép virághangja volt.
    – Igen – mondta.
    – De hiszen nem öntözött!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen nem kapálgatott!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen rád se nézett!
    – Tudom – mondta a virág.
    – Aztán meg agyonöntözött.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Agyonkapált.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Sápadt lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Csenevész lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
    – Azért, mert szeretem – mondta a virág.
    – Miért szereted? – háborgott Aromo.
    – Csak – mondta a virág.
    Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
    – Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
    A virág meg azt mondta:
    – Hiszi a piszi.
    És olyan boldog volt, amilyen még soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád  menyasszonyának, Lichtmann Annának

    1913. január 21.

    Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket,amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova, L. bácsi meglátogatását is holnapra halasztottam, és a gyerekeket sem néztem meg. Majd ma este, redakció előtt benézek hozzájuk.

    Mint már írtam, az időmmel 8 és 10 óra közt nem tudok mit csinálni. Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. Ha jól ismertem fel, a hátam megett V. Ilonkával V. Gizi ült a potyahelyeken. Sokat vihogtak. Én ellenben jobban szerettem volna, ha te lettél volna itt a moziban, a Gizi meg ment volna a fészkes Tódorba, vagy a Tódor fészkébe, Szegedre. A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

    Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.

    Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szerényi Gábor: Macska vagyok

    Nem tudom, te hogy vagy vele, én imádom magamat.
    Tőled is ezt várom.
    (Mármint, hogy ne magadat, hanem engem szeress.)
    Rajongva!
    Ennél lejjebb nem adhatom.
    A rang kötelez.
    Én ugyanis arisztokrata vagyok.
    Tudhatod, hogy az őseimet az ókori egyiptomiak istenként tisztelték.
    Pedig ezért a rangért ők se csináltak többet, mint én.
    Gyakorlatilag semmittevők vagyunk.
    A munka ugyanis alacsonyrendű dolog, – közönséges kutyáknak való – meg is látszik rajtuk.
    Mi, macskák – velük szemben – sosem alázkodunk meg.
    Dobhatsz botot – eszünk ágában sincs visszahozni.
    Házat nem őrzünk, nem ugatunk portás módra, egyáltalán nem csinálunk se rendészt, se lakájt magunkból, kár is erőlködni.
    Egeret is csak úri passzióból, saját akaratunkból fogunk – ha úgy tetszik.
    Ne tedd ide a kezedet se, úgyse nyalom meg.
    Na, jó.

    Önimádatom ellenére olykor kegyes vagyok.
    Modellkedem, tehát lerajzolhatsz, de jobbára csak ha alszom, mert egyébként – már ne is haragudj! – de rengeteg izegni-mozogni valóm van.
    Ja, és rajzfilmekben is szoktam szerepelni: különös lelki alkatom jutalomjátékot jelent minden magára valamit is adó művésznek.
    Szeretnéd tudni, hogy mi a titkom, ugye?
    Hát azt lesheted!
    Minél többet nézel, annál rejtélyesebbnek hatok.
    Azt sem érted, hogyan lehet ennyit lustálkodni, anélkül, hogy ráunnék.
    Ti, emberek a tevékenység bűvöletében éltek.
    Állandóan reszkettek, hogy lemaradtok valami fontos dologról.
    Folyton ide-odafutkostok, idegeskedtek.
    Úrnak képzelitek magatokat, de csak zaklatott rabszolgái vagytok vágyaitoknak.
    Sosem jó nektek semmi igazán.
    Mi, macskák – például én – ezzel szemben megvetően tudomást sem veszünk erről a “kába ribillióról”, amiben betegen vergődtök.
    Nem elegáns az emberi élet.
    Szó se róla, azért nem akarok igazságtalan lenni.
    Vannak előnyei is a mi kapcsolatunknak.

    Te, aki gazdámnak tartod magad, tényleg dícséretesen viselkedsz.
    Adsz enni, ez rendes tőled, hiszen tudod, hogy sosem köszönöm meg.
    (Ellenben sürgetően nyivákolok, ha késlekedsz a szokott időben.)
    Hálás sem vagyok, ne is próbálj üzletelni érzelmeimmel!
    Amint befejeztem az étkezést, nyomban eloldalgok, sürgős pihenni valóm támad ilyenkor.
    Kérlek, ne is traktálj se magán-, se közügyekkel, egyszerűen nem ér-de-kel!
    Nna.
    Azt nem bánom, ha gyönyörködsz bennem.
    Tényleg, elég helyes pofácskám van!
    És úgy! de úgy tudok nézni azokkal a cicaszemeimmel!
    Azonkívül a testem sem kutya!
    (Már bocsánat az eb-hasonlatért, tudom hogy nem sportszerű, de annyira felkínálja magát.)
    Én is kínálgatom magam, mert – ezt elismerem – gyengém a gyöngédség.
    Simogass, cirógass, becézgess, cirmizzél – ezt nem tudom megúnni!
    Látod milyen nagyvonalú vagyok.
    Annyira élvezem a szeretgetést, hogy ez már neked is örömet okoz, hogy magadat ilyen jónak tarthatod.
    Ez az én raffinált, okos önzésem!
    Ismered csalfaságom, állhatatlan mivoltom.
    Mégis mindig bedőlsz dorombolásomnak.
    (Ebben még a kandúr is milyen nőies!)
    Van, aki utálja a macskát, mint ahogy vannak nőgyűlölő emberek is.
    Ezek önmagukat minősítik.
    Ők csak az észben, a világos, tiszta gondolkodásban hisznek.
    Tudományukkal azonban semmit sem tudnak kezdeni egy holdfényes éjjelen, amikor mi, macskák a holddal kokettálunk, az okosak bosszantására.
    Tudjuk, amit tudunk.

    Persze kikérdezni nem hagyjuk magunkat.
    Higgyék, hogy mi is csak állatok vagyunk, mint a többiek.
    Lustán hempergő, céltalan vadak.
    Akik csak esznek, alszanak és a szerelmi életük is pofonegyszerű.
    Látszólag igen.
    (Ráhagyjuk az etológusokra szakszerű véleményüket.)
    Nem vitatkozunk, az nem macska tulajdonság.
    Tisztában vagyunk rangunkkal, fenséges mivoltunkkal.
    Kergethetnek, utálkozva hajszolhatnak, de királyságunk velünk marad a száműzetésben is…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Biegelbauer Pál: Érintés

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszürke tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

    Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)

    „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.”

    Forrás: A kis herceg

  • Márai Sándor: Az igazi (részlet)

    „S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak-e?… Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az?… Az igazi… mint a regényekben?… Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behúnyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram?… Sugárzás?… Titkos érintés?… Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom…”

    Forrás: Az igazi

  • Bálint György: A macska naplójából 

    “Nem igaz, hogy nem szeretem a háznépét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.”

    Forrás: Lélektől lélekig