https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal

    A Mában élni a Jövőért,
    Az Újnak tenni hitet:
    Valamikor csináltam én ezt?
    Mintha valami baj ért volna,
    Dobása valakinek,
    Homlokomon éles, nagy kő ért.

    Harcos valómból kiszakadtam?
    Véres-e a homlokom?
    Igaz-e csúf menekülésem,
    Vagy csak véres ésszel, homlokkal
    Álmodom és gondolom?
    Jaj, be szörnyűen megriadtam.

    S mégis most már váltott a kedvem:
    Régieket keresek.
    Pedig, ugy-e, nem történt nagy baj?
    Tán egy kicsit megzavarodtam
    És a szavam kevesebb
    S csak még hitből van kevesebbem.

    Ugye, azért tartnak a harcok
    S nem változott a világ?
    Csak az én vén homlokom vérzik?
    A Jövőt is el csak én dobtam
    S tagadom a mai Mát?
    Én, jaj, a régiekkel tartok.

    Drága Tegnap, sebetlen homlok,
    Hajh, nagyon szeressetek,
    Nagyon szeress, éltem leéltje,
    Hátha mégis baj van a Földön
    És igazak a sebek
    S minden Leendő összeomlott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmomban Afrikában jártam…

    Álmomban Afrikában jártam,
    szikrázó, dús mezőkön…

    A fák törzséből kaucsuk ömlött
    és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt…

    És mentem meztelenül… a tikkasztó nap
    ruhát vetett rám sűrű hősugárból…

    És a vadállat szőre közt a villany
    szikrája fénylett álmatag szemembe…

    S itt minden: állat, növény, kő meg én,
    mind tudtuk, hogy mit hol kell megkeresni…

    Ím, itt a víz hűs kortya… itt a banán,
    itt meg a mézga, mindre rátalálhatsz.

    S a forró csendben, a hő némaságban
    mindennek hős, rikoltó szája volt.

    Szívükkel és szagukkal kiabáltak
    a dolgok ott, a mély kék ég alatt…

    Színek s szagok, mint élő transzparensek
    feszültek ott az éternek falán…

    Álmomban Afrikában jártam,
    s még vissza sem jöttem onnan talán…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Felhő

    Még sohase láttam igazán az arcát,
    mert felhő az arca, ragyogó káprázat a napban.

    Ő maga is felhő, és erdő a haja,
    erdei lomb és széljárta bokor.

    Nézd, hogy hintázza gyümölcseit a galagonya:
    vérzik, vérzik gyümölcse, mint kedvesem ajka, ha csókol.

    Erdő és bozót a kedvesem haja, a hangja szél,
    és későn-nyílt virágok harmatos szemei.

    Harmatos őszi virág a szeme, a hangja szél,
    mely a galagonyabokrok ágaival incseleg.

    Felhő az arca, s a szava szél, mely lelkem fellegeit
    kergeti, kergeti napba-árnyba s bennem zúg parttalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Hommage à Paul Verlaine

    „Egyetlen óriás ütés
    a hold. Halálos csönd a magja”,
    s a csöndességben valaki
    a hamunémát nagyon lassan
    fölmutatja. Igenis, fölmutatja.

    A zongoránál Mozart, hátradőlve.
    Csend, csend, csend, csend,
    s a zongora alatt
    egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
    nem harmatcsepp, egy könnycsepp.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Két szonett

    I

    Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
    vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
    körülkerít a farkasok hada,
    hogy fölkoncolja hitvány testetek.

    Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
    a végítélet nektek: harsona
    örök pokolra ébresztő szava,
    – az ördög fújja, lelketek felett!

    Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
    és eltaszítva tudni: el nem éri
    a bűvös szférát az, ki kárhozott.

    És bár lehettél volna, mint az angyal,
    időtlen malmot nyomni lesz sorod,
    mert földre buktál zúzott, sáros arccal.

    II

    De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
    S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
    a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
    a csábító, – te megcsalt, árva testvér!

    Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
    a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
    és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
    ki lángra gyújt, fülünkbe zúgva zengvén:

    Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
    ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
    de tartsatok ki, átölelve tartva

    a koldusabbat, azt, ki összetépte
    az életét, – mert ez segít a partra,
    és ez tanít a drága szóra: béke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ösztöke Simornak

    „Már összeroskadsz, – végre mondd:
    mit is akarsz hát, te bolond?”
    (Váci Mihály: Te bolond)

    Ki mondja el, ha nem te, hogy
    nem az a bolond, ki összerogy,
    hanem ki fölkél s újra lép,
    bár tudja: Abda vár odébb?

    Ki mondja el, hogy nem terem
    fenyőtoboz szőlőhegyen,
    s beléndekből csak ostobák
    próbálnak főzni gyógyteát?

    Ki mondja el, hogy verebet
    fogni dobbal ma sem lehet,
    és hogy a légy ma sem darázs,
    a krumpli meg nem záptojás?

    Tanár úr, mindig kell, aki
    a kézenfekvőt mondja ki,
    bár únja kis- és nagydiák
    a zsáknyi evidenciát.

    Nekünk ma sincs más munka itt,
    mint eldarálni azt, amit
    régen tud már bölcs és hülye,
    csak sohasem gondolt bele.

    Megértük, jó, a hatvanat,
    de kis időnk talán marad
    arra, hogy járjon még a szánk,
    míg érdemes figyelni ránk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A bölcs

    Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
    A háborgó és mulandó világot,
    Az örök törvényt betartani sírig,
    Spinóza, ez volt a te hivatásod.

    Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
    A gondolat, kiben ott él az Isten,
    Téged nem rendített jó, bal szerencse,
    Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn

    Örök körökbe tart és mint a gyémánt
    A porban, egyszer fölragyog a lélek
    És kiszabadul majd a gondolat.

    Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
    Ki úgy díszítéd föl magányodat,
    Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Barátomhoz

    Petőfihez

    Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:
    S mily szívesen fogadnék szót neked!
    De átkozott gebe az a Pegaz,
    Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.

    Tegnap már mintha írni kezdenék,
    Egészen a tollrágásig menék,
    De, varjú tépje meg a rossz lovát,
    Hiába biztatám, hogy: co tovább!

    Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talán
    Egy kis Petőfiség ragadna rám:
    Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,
    Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!

    Mit is haszontalankodom vele,
    Mikor szívem zsibajjal van tele.
    Vendége jött s avval sok a dolog,
    Minden kis érzelem sürög-forog.

    Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,
    S egymásba ütközik minduntalan.
    De nem csoda, a szív vendége nagy
    S igen kedves neki, mert az te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gizgaz

    Fű van. Nappal meg éjszaka.
    Tegnap valaki azt mondta: „gyere,
    gyere ide”, s én odamentem,
    haladva a gizgazos talajon.

    Éjszaka félek. De a reggel
    még akkor is melenget és lebegtet,
    ha szótlanul és mozdulatlanul fekszem.

    Ruhám puha és ismerős.
    De ruha nélkül
    fázom és parányi vagyok.

    Ha vezetnek, biztosan járok.
    Egyedül bizonytalanul.
    Mégis ilyenkor szinte röpülök,
    ha félek is, hogy elveszek a fűben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Sors-vonalak

    Valami furcsa kristály-belső,
    hatszögek, gyémánt-vonalak,
    körzővel, vonalzóval húzott
    hálózat, min az én halad,
    ma oda, holnap vissza megy.

    Drágakő-mélyi erezet,
    vagy menetközben tetovált.
    Improvizált vagy tervezett?

    Forrás: Lélektől lélekig