Ha fölfedeztél
bármit, bárkit: ne hidd, hogy
csak azóta v a n .
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Szerzők
-
Füst Milán: Egy magános lovas
Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén
Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rádköszönt az alkonyat s az árny elédbe lép,
Te nyergedben felállsz és merőn nézel napnyugat felé.Tán az álombéli lángoknak ama tájékát figyeled, hol a nap
Aranyabroncsokat ereget, sötét tűzkarikákat hajigál s hol gyorsan kavarogva
Füstöt vet a fény s eliramlik… S ami túl van az alkonyaton,Derengni kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt.
Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj
S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl az égő messzeségeken
S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? És mért oly ismerős? Mi voltál egykor ott? Mi volt tulajdon egy neved? – A néma mozgalom
Nem tudja, nem felel…
S hiába bámulod, leselkedel a tüzes ég alá, –
Hogy kit szerettél ott, már nem emlékezel.Így élsz most egymagad. S el-elcsodálkozol, ha este van. Majd lőporos-táskádból estebédedet
Előszeded… S a hatalmas, nagy némaságban, mint a csontvázé, mely enni kezd,
Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba kap.
És nem vagy szomorú. Lóháton álldogálsz s tünődöl társtalan: –
Hogy réges-rég, az évezredek mélyén volt-e gyermeked?Forrás: Lélektől lélekig
.
-
Szabó Lőrinc: Te meg a Világ
Hat év csönd. Magány. Az Egy Álmai.
Sivatag edzett. Kezdted érteni
a gondolat örök szeme alatt
a földi sorsot és magányodat,
s tested, egyetlen birtokod, hazád,
s aki azt is feldúlja, a halált,
s ami addig is őröl s isteni
fölöslegeid sorra elveszi
vagy azzal öl meg, hogy rád se tekint,
a Célok s Hasznok népét, és megint
az oltó mámort, a perc gyönyörét,
a nők irgalmas kábítószerét;
s elűzted a lélek vámpírjait
és megszeretted a hajnali víg
rigófüttyöt, és lettél, ami vagy:
Szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
szeretkezés érzékeiden át
a mindenséggel: Te meg a Világ.Forrás: Lélektől lélekig
-
Füst Milán: Az igaz bíróhoz!
Ki egyformán osztod szemeidnek fényét, – mint a nap,
S hisznek-e benned, vagy sem, szidnak-e, szeretnek-e, – nem bánod!
És látják-e, hogy életet oszt fénylő melege szemeidnek:
Te csak derűsen mosolyogsz s elrévedve osztasz
S két jó kezed osztva mozog, mint a szorgalmas magvetőé,
Kit bárgyú szomszédja gennyes ajakakkal hiába szidalmaz:Téged fennhangon nevezünk, téged elképzelünk: Igazság! Hatalmas nemtő!
Te voltál mindig a bölcsek képzelete! S mint a foszfor
Úgy világít tenéked a dolgok lelke éjszaka! – Jóság
És okosság: tebenned egyesűlvén vannak!
S téged dicsőít szavam először, hogy szólalok s nem halkan többé,
De önérzettel, – mert fennhangon szóljon a hívő:Egy férfihez szólok most s hozzá intézem e szavakat!
Néki dícsérem a fényt, mert ő tudja, hogy van s várom
Okos szeme mint fénylik, mint nyílik szája feleletre…
…Én az életet már láttam, nem félek és nem várok s ki megszólít, megvetem…
De szilárdan s szépen állani akarok s élni, mint az elfáradt oszloptartó leányok,
Szeretni, kit eddig megláttam, derék ha volt és menni mind-előre daccal
S meghalni azután, – meglátni végül is a fényt, mint aki eltévedt
És sokáig botorkált egy vak alagútban, a sötétben,
S feljutott végül a napfényre,
Gyönyörüszép hajnalidőben!Forrás: Lélektől lélekig
-
Füst Milán: Önarckép
Horgaselméjű s szikár
Aggastyán akarok én is lenni, olyan, mint maga az Úr…
S ha majd számonkérnéd tőlem a gyermekeimet,
Megvetéssel fordítom el akkor a fejem…
Mert nincsenek gyermekeim, e vigasságban nem volt részem, – mint az arabs szamár,
Ki megszagolván honni földjét, uj ösvényre fordul hirtelen, –
Úgy indultam el én is egykor biztos útamon.
És nem az öröm útját választottam én sem, – ám a kopár sivatagét,
Hol vörös a földek szintje s nem legelész semmiféle nyáj, –
De hol majd megpróbáltatik, ki mit bir el?
S ha nem ád ott az égi Atya enni, azt kitartom-e?
S a szomjuságtól majd jajongok-e?
S a bitangságban majd, hogy elbitangolok-e?S minden tudásban kerestem egyre új tudást
S a dicsőségben nagyobb dicsőségeket
S hol világos volt az ég, nagyobb világolást
S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet…Ugy látom, öregember én már nem leszek.
S most folytassam a régit addig is? – Ó jaj, – kiáltanám egy ablakból talán
De gúnytól félek s elbuvok magamba.
Négy izzó fal mered reám csupán, –
Az Úristennek vörhenyes haragja, –
Majd bólogatva, lassan elmegyek.
S mint ki régen hordja már szivében a halált, –
Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga
S ki birót ment el keresni, de nem talált.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szepes Mária: Tapasztaltad-e már…
Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?
Forrás: Lélektől lélekig
-
Zelk Zoltán: Mert így igaz
Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.Forrás: Lélektől lélekig
