https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre – Misztérium

    Csak az a mély és szent igazság,
    Amit magába rejt a lélek,
    Idétlen semmi, játszi hívság,
    Amit leírok, elbeszélek.
    Rendelteték, hogy néhány ember
    Tépődjék, sírjon mindhiába
    S hogy meg ne értsék… Néhány ember
    Ezernyi éve így csinálja…

    Rendelteték, hogy dalba sírja
    Néhány szegény bolond a lelkét
    És hogy úgy sírja mindig dalba,
    Hogy soha-soha meg ne fejtsék,
    Hogy amíg jár-kél a világon,
    Álmodozó bolondnak hívják,
    Hogy a lelkét borítsa ködlő,
    Dalokban zsongó, játszi hívság.

    Óh, én tudom, hogy gyönge szómban
    Csak gyáva vágy az, ami vadság,
    Hisz lelkem minden pillanatja
    Romlást hozó, csodás igazság.
    Ködön keresztül, vaksötéten,
    Meg nem fejtett titkokba látok
    S átkozottként kell rejtegetnem
    Ezer csodás, igaz világot.

    Nagy éjeken szeretnék szólni:
    Nem, nem bírok tovább bilincset,
    Nem, nem bírok tovább titkolni
    Ennyi világot, ennyi kincset.
    Világrontó nyilatkozásnak
    Égből lopott lángjától égek!…
    …S miket leírok, elpanaszlok –
    Csak szóba ömlő semmiségek!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Mai próféta átka

    „…A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva
    álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen.
    Egy romlás a másikra jő…”

    (Ezékiel próféta, 7.)

    Alázottnál jobban alázva
    Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:
    Hol a próféta őrült láza,
    Mely fölőrjöng, tombol az Égre?
    Hát már az átkoknak is vége?

    Úgy szakadtunk be a Pokolba,
    Mintha korbácsra s térítésre
    Dühünk, hangunk sohse lett volna?
    Öldöklő angyalai az Úrnak
    Soha így meg nem öltek Multat.

    Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
    Nem gyilkol új vesztések gondja,
    Dermedett álom minden tettünk
    S minden álmunk egy dermedett tett:
    S vagyunk ördögnél esettebbek.

    Már csúfja minden állatoknak
    Isten híres sarja, az Ember
    S a próféták is csak makognak.
    Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –
    Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Szívek messze egymástól

    Valahol egy bús sóhaj szállt el
    S most lelkemen pihen,
    Valahol kacagás csendült most
    S mosolyog a szívem.
    Valahol szép lehet az élet,
    Mert lány után futok
    S valahol nagy lehet az átok,
    Mert sírni sem tudok.

    Valahol egy szívnek kell lenni,
    Bomlott, beteg szegény,
    Megölte a vágy és a mámor
    Éppúgy, mint az enyém.
    Hallják egymás vad kattogását,
    Míg a nagy éj leszáll
    S a nagy éjen egy pillanatban
    Mind a kettő megáll.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kár volna érted

    Futó sorból rontva kidőlten,
    Nem is vagyok talán már,
    Nem is lehetek az Időben.

    Jóság rohamaim is fogytán
    S úgy nézek messzeségbe,
    Mint vén juhász hajolva botján.

    Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
    Hideg és fáradt nézés
    S otthagyott, szegény ősi jussok.

    Ki társam lenne, nekem nem kell
    S vágyottam nem vágy társul
    S aggulok éhes szerelemmel.

    Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
    Becsületes válasz megy:
    Kár volna érted, hogyha bíznál.

    Engem kinullázott az Élet,
    Én már dacból se adnék
    Bárkinek is meleg hűséget.

    Csoda-percnek kellene jönni
    S mert nem bízok csodákban:
    Csókollak, de el kell köszönni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A türelem bilincse

    Üzenem:
    Vedd magadra a türelemnek
    Rozsdás bilincsét
    S ha talán rossz a zár,
    Várj, míg megigazíthatom.
    Bilincsem voltál,
    Bilincsed voltam,
    Bilincs volt egész életünk,
    Szerelmünk és Napunk,
    Kikapóságunk és hűségünk,
    Csókunk, elernyedésünk, lángunk,
    Téves, sok esküvésünk,
    De jó bilincs volt,
    Derék béklyó
    S rabok voltunk volna mindétig,
    Ha nincs rabság és nincs bilincs.
    Vedd hát az utolsót,
    A legszerelmesebbet,
    A türelem bilincsét
    S várd, hogy mihamar
    Kegyetlenül lezárom,
    De várd,
    De akard a végső rabságot,
    Minden élet s öröm tetejét:
    A türelmet,
    Akarom,
    Üzenem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Akit egyszer megláttunk

    Ezernyi idegen szemre
    Vet naponként képet az arcom
    S ezer idegen arccal alszom,
    Kik a szemembe temetvék:
    Ezer rémlés és száz emlék.

    Ki rámtekint, kit megnézek,
    Egymást talán már sohse látjuk,
    Nem öleljük, de meg se bántjuk,
    Egyik erre, másik arra
    Emléket visz nem akarva.

    Hűvös szemek légiói,
    Hiába tűntök messze-messze,
    Nagy titkokkal bele van edzve
    Szemünkbe, kit egyszer láttunk:
    Egymással éltünk és háltunk.

    S ki rámtekint, kit megnézek,
    Akármilyen undorral tettük,
    Egymást örökre elszerettük,
    Mert az utolsó látásig
    Álmunk: a másik, a másik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Az idegen arcok

    Ha idegen arcokat nézek,
    Arcom ijedten földre vágom:
    Óh, Istenem, mennyi más arc van,
    Mennyi más arc van a világon.

    Mennyi borús szem néz szemembe,
    Mennyi homlok sápad rám némán,
    Mennyi vádló álom és rejtély,
    Mennyi nagy szomorúság néz rám.

    Mennyi vád terped minden arcon,
    Vádja letűnt s jövő időnek,
    Mint láncos rab, félve, bűnbánón,
    Csak föl-fölnézve nézem őket.

    Valaha minden arc magáért
    Vívott egy szörnyűséges harcot
    És állanak rab elleneként
    Egymással szemben most az arcok.

    Már-már alig emlékeznek,
    Hogy egykor egymással csatáztak,
    De ott ég minden ember arcon
    Látatlanul kudarc, gyalázat.

    S minden arcot, idegen arcot,
    Midőn elfog a titkos emlék,
    Legalább egyszer földerítni,
    Megragyogtatni be szeretnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Biztató a szerelemhez

    Szép asszonyom, a szerelem
    Ötlettelen és ócska jószág,
    És mégis, hidd el, ez az egy
    Hajszás valamink: a valóság.

    Az ember mindent elfeled,
    Élni, hazudni, halni, adni,
    De csók-kérő daganata
    A sírban sem fog lelohadni.

    Drágám, az évek és napok,
    Hidd el, nem lesznek sohse szebbek:
    Holnap s mindig az emberek
    Ölelnek, szűlnek és temetnek.

    Valahogyan, valahogyan
    Ezt kellene feledni máma.
    Ez a kicsi kis feledés:
    Ez az emberek boldogsága.

    Édes, ugye, mi feledünk?
    Drágám, ugye, a napok, évek
    Nem rontják meg a mámorunk,
    Nem rontnak meg engem s téged?

    Olyan mindegy, mint szeretünk,
    Olyan mindegy, csókunk mifajta,
    Olyan közeli a Halál
    S olyan nagyszerű győzni rajta.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Dal a rózsáról

    A szép leány a búcsúzáskor
    Egy rózsát tűzött fel nekem.
    Piros volt lágyan feslő szirma,
    Jelképed, égő szerelem!
    Könnyű csókot lehelt reája
    S mint álomkép már messze szállt el,
    S én fájó szívvel, könnyes szemmel
    Sokáig néztem még utána.

    Elhervadt már a rózsabimbó,
    Amit a szép leány adott.
    Hervadtan őrzöm, hisz a múltból
    A sors csupán ennyit hagyott…
    Pedig a lányka könnyű csókját
    Könnyeim már régen lemosták,
    De most tudom, hogy ez a csók volt
    Sejtelmes, végső „Isten hozzád!”

    A szép leány a rózsabimbót
    Most más legénynek tépi le,
    Most más legényért dobog, lángol
    Szerelmes, forró kis szíve;
    Más csókolja kicsiny kacsóját,
    De megőrzöm a hervadt rózsát:
    Én kaptam annak a kislánynak
    Legelső, tiszta, szűzi csókját!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Vágyni hogy szeretnék

    Hiszen jó volt magamban,
    Magamért és magammal élni,
    De ezt a boldogságot
    Olyan jó volna fölcserélni.
    Valami furcsa kékkel,
    Egy ősi s csak holnap jött mával,
    Valami kidacolt, nagy,
    Kínra-hajló romantikával.
    Óh, vágyni hogy szeretnék,
    De nem vággyal, aki csak percnyi,
    De vággyal, amellyel
    Örökig ki lehet telelni.

    Forrás: Lélektől lélekig