Tudod, hogy mi a szerelem?
– Hogy vele igen – vele nem.
Hogy mi a tűzbocsátkozás?
– Csak ő legyen és senki más.
Az utcán meg sem ismerem.
– Még szemhéját is szeretem!
Minden mozdulata hamis!
Mosolya, csókja – akkor is!
Torkomig ér gyűlöletem:
senkivel se – vele igen!
És kerülöm, és megvetem,
és átkozom – és szeretem!
Őrült vagyok és lángolok
karjában – mint a csillagok.
Forrás: Szeretem a verseket
Van ami van van ami nincs
nyűglődnek fák és kispapok
fejünk búbjára esnek és
összetörnek a csillagok
mi aztán földig hajolunk
ragyog az isteni hideg
és szedjük mint a koldusok
csillogó cserepeiket
Forrás: Lélektől lélekig
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz, megfogod.
Karodba röpülnek a fecskék,
s magadra hagynak a csillagok.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
Alig látlak a havon át
csak úgy ahogy egy babonát
amire rápereg a hó
a dús az örökkévaló
a hó egészen eltakar
alig látszik a láb a haj
örökké pergő filmen a
leány futása és maga
a befedő a takaró
leereszkedő film a hó
látni világos résein
lehulló fényes éveim
az éppen arra villanó
arcodat mit befúj a hó
látlak az ajtórácson át
mint lépcsőházi babonát
az örök havas udvaron
látom a fényt a homlokon
egy törött másodpercre csak
látom a havas szájadat
a lábadat a lefutót
s a hót a hót a hót a hót
hogy örök filmre veszi fel
lepergő hószemcséivel
a fogadat a fejedet
fehéren mit a szeretet
filmszalagjára rögzített
alig látni hogy mennyi lett
alig látni a havon át
ezt az egyetlen babonát
mit vakos szemmel nézek a
homályos lépcsőházban a
rácson keresztül mindig úgy
mint aki börtönbe szorult
és úgy tekinti a világ
minden esőjét és havát
mint ami nem vele hanem
az Istennel egyenesen
az Úrral esett volna meg
amiközben ő bentrekedt
s csak nézi ezt a babonát
a havon át a havon át…
Forrás: Lélektől lélekig
Csak arra emlékszem hogy éltem
aztán arra hogy meghalok
lebegtem a homályos fényben
de tudtam – a tiéd vagyok.
Forrás: Gyurkovics Tibor versei.
A ferde domb falán, hol fölkúszik az árnyék,
az ablakomból látom, mezítlen láb halad.
Körötte mind a csend, mit úgy adott a tájék
ajándékul neki, mint ritka dolgokat.
Kancsója billen egyszer, kis tej a földre löttyen,
hosszú és sápadt arcát a lombok elfedik,
hűs árnyak gyülekeznek köréje egyre többen,
ő a fejét lehajtva megy föl-le, föl-le itt.
Ha néha megpihen, mellére rátapadnak
fehér és kék virágok – vad csecsemők sok kelyhe
s szívják belőle a szerelmet és az ablak
keresztje hull reá, mielőtt útra kelne.
Reggel csak lefelé jön, este csak fölfelé megy,
mint bábok színházában türelmes figura
és mint az alvajáró átszeli a vidéket,
az ég aljára lép s betér a kapuba.
Forrás: Lélektől lélekig
A domb ezüst falán a füst rajongva fűz ma egybe
titkolódzó teret rajongó kerteket
A Rózsadomb fölött a hold lassan kiont kegyelve
valami gyermeteg éteri permetet
Homályon át bolyong a tág terű világ: az este
lepleken élveteg éli az életet
Majd jő a szél mint könnyű él a kés hegyén s kimetszve
a házak élesen állnak mint ékszerek
Nagy fényei az égbeli világnak kibomolnak
ott fenn a csillagok itt lenn az ablakok
ragyognak és ragyognak ragyognak és ragyognak
itt lenn az ablakok ott fenn a csillagok
Tükrökön át homályon át ha lát ki lát e földön
az ember e privát szende és semmi báb
Majd fönn a fény örök szemét nagy ékszerét ha följön
látja Istent magát – kit színről színre lát.
Forrás: Lélektől lélekig
Hazugság hogy túlélni
mit gyomor nem bír el
hazugság meglapulni
amikor ütni kell
Áltatás megmaradni
lelkünk sebeivel
szabadságot pótolni
nem lehet semmivel
Fondorlat az alázat
hogy majd valamivel
kijátsszuk mit a börtön
rácsával ránk lehel
Csalás bunkerba bújni
itt csalás elaludni
és csalás szemet hunyni
ki-ki maga felel
Árulás egyezkedni
árulás elfeledni
sebet vagy igazságot
ha belehalni kell.
Forrás: Lélektől lélekig
Minden vagy ami nem lehetsz
egyre ragyogóbb egyre szebb
kirajzolódó mint a seb
amit farkasok ejtenek
a szívemen s ha nem lehet
akkor sem tudok véremet
veszítve élni csak veled.
Forrás: Lélektől lélekig
El kéne szállni fecskemód
csak nincsen hozzá fecskekód
nem ismerem a jeleket
villanydrótkottafejeket
nem ismerem a csapatot
amelyik eliramodott
talán a csapat jelleme
és kitartása kellene
verdesni még a levegőt
a tükörtengerek fölött
és visszajönni ha a nyár
megint fecskékért kiabál
Jövök jövök! – azt mondani
ahogy a fecskék hangjai
Megyek megyek! – így fecsekül
minden emberben fecske ül
a fecskejaj a fecskekód
el kéne szállni fecskemód.
Forrás: Lélektől lélekig
