https://verskucko.com

Kategória: József Attila

  • József Attila: Csudálkozunk az életen

    Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
    De ha szomjazom, akkor friss patak,
    Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
    De megcsókolni csak nekem szabad.

    Haja szurokkal elkevert arany,
    Harmatos erdők az ő szemei,
    Küszöbe elé teríteném magam
    Lábtörőképpen, de nem engedi.

    Szavunk zugában megbúvik a csók,
    Testvéreihöz lopva jön ide…
    Mező álmodhat össze annyi jót –
    Az én kedvesem a füvek szíve.

    Este a csókok megszöknek velünk
    S végigfutván a világi téren,
    A hajnali égre leheveredünk
    És csak csudálkozunk az életen.

    Forrás: szeretem a verseket

  • József Attila: Gyöngy

    Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
    gyöngyszilánkokként potyog,
    mint a szöllő, fürtösen,
    s mint a vizcsepp, hüvösen.

    Halovány bár a göröngy,
    ő is csámpás barna gyöngy;
    a barázdák fölfűzik
    a bús földet diszitik.

    Kezed csillag énnekem,
    gyenge csillag fejemen.
    Vaskos göröngy a kezem,
    ott porlad a sziveden.

    Göröngy, göröngy, elporlik,
    gyenge csillag lehullik,
    s egy gyöngy lesz az ég megint,
    egybefogva sziveink.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • József Attila – Isten

    Hogyha golyóznak a gyerekek,
    az isten köztük ott ténfereg.
    S ha egy a szemét nagyra nyitja,
    golyóját ő lyukba gurítja.

    Ő sohase gondol magára,
    de nagyon ügyel a világra.
    A lányokat ő csinosítja,
    friss széllel arcuk pirosítja.

    Ő vigyáz a tiszta cipőre,
    az utcán is kitér előre.
    Nem tolakszik és nem verekszik,
    ha alszunk, csöndesen lefekszik.

    Gondolatban tán nem is hittem.
    De mikor egy nagy zsákot vittem
    s ledobván, ráültem a zsákra,
    a testem akkor is őt látta.

    Most már tudom őt mindenképpen,
    minden dolgában tetten értem.
    S tudom is, miért szeret engem –
    tetten értem az én szívemben.

    Forrás: Kedvesch versek

  • József Attila – Harmatocska

    Guggolva ringadoz
    a málnatő, meleg
    karján buggyos, zsíros
    papiros szendereg.

    Lágy a táj, gyöngy az est;
    tömött, fonott falomb,
    hegyek párája rezg
    a halmokon s dalom.

    Hát dolgoztam híven,
    zümmögve, mint a rét.
    Milyen könnyű a menny!
    A műhely már sötét.

    Fáradt meg együgyű,
    vagy tán csak jó vagyok
    s reszket, mint a fű
    és mint a csillagok.

    1929. augusztus

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,
    az uccák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől
    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,

    az utcák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől –

    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: József Attila versei

  • József Attila – Álomban enyém vagy

    A boldogságunk némán meghúzódott
    És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
    Kályhánk lángja is örömmel lobogott
    S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
    A komoly falióra se mormogott
    S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak…

    Álomban mindig egészen enyém vagy.
    S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – És keressük az igazságot

    Lábunk elkophat hónaljig,
    Sej haj, fütyülve baktatunk,
    Igazságot keresünk, de
    Nem találunk még seholse.

    Nincsen batyunk, csak az agyunk,
    Betyárkodó Ábel vagyunk,
    Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
    Gondolatunk az ördögé,
    Lelkünket meg Isten fogja
    Sziklaszántó ostorosba.

    Hogyha tél van, hát didergünk
    S nem is tudjuk, hogy didergünk,
    Szemünk, fülünk lefagy együtt,
    Lázas szóval melengetjük,
    Nem hálunk soha árnyékban,
    Zsebünkben is csak szándék van,
    Magunk vagyunk: a kenyerünk,
    Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
    Ínség, asszony nem bír velünk,
    Északnak meg délnek megyünk,
    Koldusokkal parolázunk,
    Ott a tanyánk, ahol ázunk,
    Összenőtt már a két kezünk
    S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
    Nagy éhünk van s nem éhezünk,
    Mindig korábban érkezünk,
    Szájunkra a jövő hágott,
    Kiáltunk emberebb világot,
    Szeretetet, szabadságot,
    Szél a lábunk, arcunk áldott,
    Nézünk minden követ, ágot,
    Ahol utat ki se vágott,
    Sej haj, dallal, jó vigasszal,
    Asztaltalan szómalaszttal
    Keressük az igazságot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – A hullámok lágy tánca…

    A hullámok lágy tánca s odaát
    a lombok gyenge lejtése az éjjelt
    lassudan hozták s csillagok raját
    hívták reszketni az egekre széjjel.

    Így ők. S az érzelmek is csendesen
    mozdulnak benn a szívben ringatóan,
    emlékezés visszfénye, szerelem
    hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

    Én nem értem, csak érzem az egészet.
    Itt tangót jár a sok lány és fiú,
    a sok számító, kedves és hiú.
    Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.

    De némán, hiszen ráér a természet,
    a zene mögött zúg az örök erdő.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

    …

  • József Attila: (Ha nem szorítsz…)

    Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
    mint egyetlen tulajdonod,
    engem, míg álmodol nevetve,
    szétkapkodnak a tolvajok
    s majd sírva dőlsz a kerevetre:
    mily árva s mily bolond vagyok!

    Ha minden percben nem kecsegtetsz,
    hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
    görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
    hogy gyötör a magány s a félsz.
    Nem lesz cérna a szerelmedhez,
    ha úgy kifoszlik, mint a férc.

    Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
    a fák, a hegyek, a habok.
    Én úgy szeretlek, mint a gyermek
    s épp olyan kegyetlen vagyok:
    hol fényben fürdesz, azt a termet
    elsötétítem – meghalok.

    Forrás: Szívzuhogás