https://verskucko.com

Kategória: JUHÁSZ GYULA

  • Juhász Gyula – Buddha

    Mosolygó hindu bálvány,
    Ki végtelenbe révedsz,
    Taníts egy kis mosolygást
    E nagy szenvedéshez.
    Taníts egy kis mosolygást,
    Te nagy, örök mosolygó,
    Oly kurta ez az élet,
    Oly furcsa ez a bolygó.

    Mosolygó hindu bálvány,
    Én annyit sírtam itt lenn,
    Olvastam bibliákat,
    Várva, vívódva hittem.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Hitemen mosolygó,
    Mily jó lehet a semmi,
    A végtelen koporsó.

    Hol nem nyílnak virágok,
    A hervadásra szántak,
    Szerelmek, álmodások:
    Virágai a halálnak.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Az élet láza oly jó
    És oly gonosz az élet
    És én rád sírva nézek,
    Te nagy, örök mosolygó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – A hulló csillagokhoz

    Nem szeretem a lomha fényeket,
    A csillagot, mely álmosan ragyog,
    Ti vagytok az én örömöm látványa,
    Meteorok a fehér éjszakába:
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti züllött csillagok!

    Az égi rónán csöndes nyáj legel,
    Eónok óta hallgatag ragyog,
    – Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
    A szent mélységbe fényeket juttatva,
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti hulló csillagok!

    Békét hazudik a csillagvilág,
    A lusta álmok éjjelén ragyog,
    – Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
    Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
    Lobogjatok csak és robogjatok,
    Ti bátor csillagok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

    Ne bántsátok a lombokat:
    susogta George Sand a halál előtt.
    Nem értették meg, én megértem őt.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd nőjenek, viruljanak az égre,
    hadd mosolyogjanak napban, esőben,
    hadd ringassák a békés fészkeket,
    küldjék magasba a rigók dalát.

    Hadd boruljanak össze boldogan,
    ha alattuk a szerelem tanyázik,
    és hadd terítsenek álompalástot
    az élettől elfáradt vándorokra.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd játsszanak alattuk gyermekek,
    akik az első lépést most teszik,
    tipegve ismeretlen cél felé,
    és hadd pihenjenek meg a halottak
    zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
    ne bántsátok a lombokat, ti élők!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A koldusnak

    A koldusnak, ki áll az utca sarkán
    S kinek vállán egy élet terhe roskad
    És vak szemében egy világ halála,
    A koldusnak egy rongy papírt vetettél
    És azt gondoltad, hogy most jószívű vagy.

    Koldus előtt én röstelkedve állok
    És nem tudom, hogy mit mondjak neki,
    Szeretném homlokát megsimogatni,
    A derekát szelíden átölelni,
    A szívemet a kalapjába tenni
    És engedelmet kérni tőle szépen,

    Hogy én még látó szemmel baktatok
    Az örömök útján a sír felé,
    Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól
    És úgy szeretném biztosítani,
    Hogy én is, én is oly koldus vagyok
    Testvére és bajtársa, szenvedő,

    Mert boldogabb és szabadabb jövőt
    Neki már nem merek ígérni én se,
    Mert neki megváltója a halál lesz…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A színész halála

    Alszik. A maszkja már halotti maszk,
    Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
    Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
    Töprenkedést és tomboló szerelmet.

    Száz arca volt. Mindig más, mindig új,
    Övé volt minden mosolygás, kesergés,
    Most minden arc szelíden elsimul
    S az arcon nem marad többé jelentés.

    Ez az igaz. Most ő maradt maga.
    A deszkák fénye mind elhamvadott.
    Négy deszka közt az örök fény ragyog.
    Ez az igaz. Ő eltalált haza,
    Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
    Ahol örökké minden egy s igaz.

    Forrás: nem került megjelölésre

  • Juhász Gyula: Rorate

    A kéklő félhomályban

    Az örökmécs ragyog,

    Mosolygón álmodoznak

    A barokk angyalok.

    A gyertyák rendre gyúlnak,

    A minisztráns gyerek,

    Mint bárány a mezőben

    Csenget. Az árny dereng.

    Hideg kövön anyókák

    Térdelnek. Ifju pap

    Magasba fölmutatja

    Szelíden az Urat.

    Derűs hit tűnt malasztját

    Könnyezve keresem.

    Ó gyönyörű gyerekség,

    Ó boldog Betlehem!

  • uhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért

    Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Szeretted ezt a szomorú világot
    S az embert, ezt a nyomorú virágot.
    Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
    És hogy felettünk csak az Úr ítélhet.
    Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
    Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
    A megbocsátást gyakoroltad egyre,
    Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
    Ma is elégszer hallod a magasban
    A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.
    A gyilkos ember hangját, aki részeg,
    S a szeretet szavát feszítené meg.
    Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
    Hogy nem tudják tán, mit is cselekszenek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Áldás a fenyőkre

    Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
    Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
    Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
    Ti állottatok csak árván a világon.

    De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
    Ti maradtatok csak örök virulóan.
    Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
    Néma hirdetői örök Szerelemnek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Karácsony felé

    Szép Tündérország támad föl szívemben
    ilyenkor decemberben.
    A szeretetnek csillagára nézek,
    megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
    ilyenkor decemberben.

    …Bizalmas szívvel járom a világot,
    s amit az élet vágott,
    beheggesztem a sebet a szívemben,
    és hiszek újra égi szeretetben,
    ilyenkor decemberben.

    …És valahol, ha kétkedő beszédet
    hallok, szomorún nézek,
    a kis Jézuska itt van a közelben,
    legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
    s ne csak így decemberben.

    Forrás: Juhász Gyula versei

  • Juhász Gyula – Szemek beszéde

    Sokáig némán, némán nézik egymást,
    Mint tenger és ég, mint bús messzeségek
    És szól az egyik: Ó most semmi sem bánt!
    És mond a másik: Ó most újra élek!

    Az egyik mélyén vak reménytelenség,
    A másik mélyén mennyek üdve szunnyad,
    Az egyik szól: Ó elveszett gyerekség,
    A másik mond: Bennem ring drága múltad.

    Az egyik, mint az áldozati bárány,
    Szelíden, gyáván és riadva rebben,
    Az élettől gyötörten és ijedten,

    A másik szűzi bátran, büszke árván
    Szól: Élni fogsz! A másik: Messzi szentség!
    És érzik, hogy zúg a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig