https://verskucko.com

Kategória: JUHÁSZ GYULA

  • Juhász Gyula – A bölcs

    Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
    A háborgó és mulandó világot,
    Az örök törvényt betartani sírig,
    Spinóza, ez volt a te hivatásod.

    Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
    A gondolat, kiben ott él az Isten,
    Téged nem rendített jó, bal szerencse,
    Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn

    Örök körökbe tart és mint a gyémánt
    A porban, egyszer fölragyog a lélek
    És kiszabadul majd a gondolat.

    Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
    Ki úgy díszítéd föl magányodat,
    Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Fehér éjszakák

    Ismered-e az álomtalan éjet,
    Mikor a szívünk még szűz és beteg,
    Mikor fehérek még a remények,
    Mikor bárányok még a fellegek?
    Ismered-e a könyvek közt virrasztást
    S a könnyek közt virrasztást ismered?
    Mikor a csönd elringat puha karján
    És várnak ránk nagy ismeretlenek?

    Az éj körülfoly, mint valami tenger,
    Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
    Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
    Ó távol partok, távol hegedűk!
    Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
    De még csalódni korán lesz, korán,
    Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
    Az a szőkés, vagy az a halovány?

    Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
    Engem ti nem ringattok már soha.
    És nem borít el a fehér remények
    S fehér virágok csöndes zápora.
    Szelíd igába nem fognak a könyvek
    S a könnyek áldását nem ismerem
    S nem nézem a rámragyogó jövőnek
    Kék csillagát a fehér éjeken…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Mindenkinek

    Ó emberek, szeretni kell a földet
    S szeretni kell borút és bánatot,
    Örülni kell derűnek és esőnek
    S dalolni kell, ha minden elhagyott.

    Örülni kell a gazdag hervadásnak,
    Dalolni kell a téli sírokon,
    Szeretni kell a csillagot s az árnyat
    És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

    Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
    Bánatos ember, aki messze ment,
    Ki mosolyogni tud már bánatához
    S vágynak, reménynek rég békét izent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Valakinek

    Szép, büszke, fárasztó, kevély
    Jéghegyein a gondolatnak
    Jártunk kettesben, egyedül
    S a kacagó völgyben maradtak
    Az öröm, mámor, üdvösség, remény,
    Csak lelkedet csókoltam én borúsan,
    Mert lelked az enyém!

    Szép, büszke, fárasztó, kevély
    Jéghegyek alatt él az élet,
    Ott táncol, nótáz az öröm,
    Miért vagyunk mi oly kevélyek,
    Mért nem borulsz szívemre már?
    Szemed a nagy, a szép, az égbenéző
    Mire vár?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Mert későn jöttem…

    …Mert későn jöttem én.
    Tudom már sorsom átkát,
    A titkos bánatot és hogy mért nincs remény,
    Hogy végzetem egén mért bágyad a szivárvány
    S mért jő korai éj. Mert későn jöttem én.

    Győzelmes trombitákat ezért nem fúvatok már,
    Új tájak öröme ezért nem az enyém,
    Ezért nem ad nekem új igét semmi szótár
    S új vágyakat az éj. Mert későn jöttem én.

    Ezért nem láttam én a szűzek seregében
    Hozzám hajló szivet s tavaszom édenén
    Ezért volt oly fagyos minden virág az éjben
    És magányos az éj. Mert későn jöttem én.

    Ezért rajong szivem halódó birodalmak
    Beteg álmaiért s a földnek kerekén
    Ezért nincs tartomány, hol vágyam elmaradna.
    Mert hontalan e vágy.
    Mert későn jöttem én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Zene

    Az ember, amíg fiatal, erős,
    Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
    Van a szívében, kürtök és dobok,
    Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
    És mind az élet örömét, a szépség,
    A jóság és igazság himnuszát
    Ujjongják viharozva és vidáman.

    Nem veszi észre, hogy a jó zenészek
    Lassacskán szépen elhallgatnak és
    Elszöknek egyenkint egy más vidékre.
    Nem veszi észre, hogy fekete posztó
    Jön a dobokra és hogy elrekednek
    A trombiták s a száguldó ütem
    Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon

    Magában áll az utolsó zenész
    S tört hangszerén egy hang sír elhalón
    Mintegy segítségért kiáltva égre,
    Majd csak susog és elnémul örökre
    A bánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Buddha

    Mosolygó hindu bálvány,
    Ki végtelenbe révedsz,
    Taníts egy kis mosolygást
    E nagy szenvedéshez.
    Taníts egy kis mosolygást,
    Te nagy, örök mosolygó,
    Oly kurta ez az élet,
    Oly furcsa ez a bolygó.

    Mosolygó hindu bálvány,
    Én annyit sírtam itt lenn,
    Olvastam bibliákat,
    Várva, vívódva hittem.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Hitemen mosolygó,
    Mily jó lehet a semmi,
    A végtelen koporsó.

    Hol nem nyílnak virágok,
    A hervadásra szántak,
    Szerelmek, álmodások:
    Virágai a halálnak.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Az élet láza oly jó
    És oly gonosz az élet
    És én rád sírva nézek,
    Te nagy, örök mosolygó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – A hulló csillagokhoz

    Nem szeretem a lomha fényeket,
    A csillagot, mely álmosan ragyog,
    Ti vagytok az én örömöm látványa,
    Meteorok a fehér éjszakába:
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti züllött csillagok!

    Az égi rónán csöndes nyáj legel,
    Eónok óta hallgatag ragyog,
    – Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
    A szent mélységbe fényeket juttatva,
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti hulló csillagok!

    Békét hazudik a csillagvilág,
    A lusta álmok éjjelén ragyog,
    – Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
    Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
    Lobogjatok csak és robogjatok,
    Ti bátor csillagok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

    Ne bántsátok a lombokat:
    susogta George Sand a halál előtt.
    Nem értették meg, én megértem őt.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd nőjenek, viruljanak az égre,
    hadd mosolyogjanak napban, esőben,
    hadd ringassák a békés fészkeket,
    küldjék magasba a rigók dalát.

    Hadd boruljanak össze boldogan,
    ha alattuk a szerelem tanyázik,
    és hadd terítsenek álompalástot
    az élettől elfáradt vándorokra.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd játsszanak alattuk gyermekek,
    akik az első lépést most teszik,
    tipegve ismeretlen cél felé,
    és hadd pihenjenek meg a halottak
    zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
    ne bántsátok a lombokat, ti élők!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A koldusnak

    A koldusnak, ki áll az utca sarkán
    S kinek vállán egy élet terhe roskad
    És vak szemében egy világ halála,
    A koldusnak egy rongy papírt vetettél
    És azt gondoltad, hogy most jószívű vagy.

    Koldus előtt én röstelkedve állok
    És nem tudom, hogy mit mondjak neki,
    Szeretném homlokát megsimogatni,
    A derekát szelíden átölelni,
    A szívemet a kalapjába tenni
    És engedelmet kérni tőle szépen,

    Hogy én még látó szemmel baktatok
    Az örömök útján a sír felé,
    Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól
    És úgy szeretném biztosítani,
    Hogy én is, én is oly koldus vagyok
    Testvére és bajtársa, szenvedő,

    Mert boldogabb és szabadabb jövőt
    Neki már nem merek ígérni én se,
    Mert neki megváltója a halál lesz…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig