Hányszor építünk templomot homokra
s rebegünk benne kéretlen imát…!
Bálványt emelünk őrült oltárunkra,
s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Kamarás Klára
-
Kamarás Klára: Töredék
-
Kamarás Klára: Őszi levél
Ez már egy másik ősz… a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak… mint az idő
lásd, együtt süllyestek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat…
Fázós köd fekszik a tájon…
Vágyom utánad…Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Egy visszatérő álom
Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé
és visszacsúszom mindig…újra…
Kitartóan, de egyre nehezebben
mindig csak újra… újra fölfelé…
Néha fölérek: föl a csúcsra.
Körülnézek és mindenütt romok,
ledőlt falak és szürke sivatag,
összezárult vagy beszűkült utak,
ott fenn sincs más,
csak az, mi odalenn.
Fölébredek.
Fel kéne adni végre…
Nem lehet.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Add a kezed
Már hideg párát ont az őszi rét,
ó add nekem a kezed melegét!
Ha ránk borul a téli alkonyat,
tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
s ha csengős szánon új csapat halad,
aludd mellettem téli álmodat…Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Hosszú utazás
Megint egy újabb állomás?
Ütöttkopott, sivár, mint annyi más…
Ásító, fáradt, réveteg falak,
A sárga fények kábán inganak,
Lidérces, fülledt álmokkal rokon
Mindegyvirágok semmihalmokon…Megint egy újabb állomás…
Aztán dübörgő, szédült rohanás:
Városok, falvak, nevesincs helyek…
Csattogjatok csak őrült kerekek!
Vágtassatok! E lomha éjszaka
Mintha már évek óta tartana…Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
Szerelmünk sója régen elfogyott,
Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
De a vonat száll… völgyön át, hegyen.
Most átkelünk egy égő tengeren,
Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő!
E moccanás, e jajdulás a végső!
A megtört ajkak szürke szegletében
Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
S egymást lesik a fülke múmiái:
Ki fog közülünk először kiszállni?Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: A tér
Álarcban jár a gyűlölet,
angyal képében tetszeleg,
bárány bőrében farkasok,
s tágult szemmel bámulja sok
ifjú titán, míg ordasok
ámítják őket szép szavakkal.Uszítanak: Gyerünk, a tettek
döntenek majd, itt törvény nem kell!
Vigyázzatok, vigyázzatok!
Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
s míg álszentül égre merednek,
már szaga van a gyűlöletnek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Sorshorgoló
Csak szem a szemre, lánc a láncra,
miként sodort a három párka…
Ki munkál, hajszol, mindörökre
sorsunk szívósan ölti egybe.Tervrajz szerint, vagy ég bolondja
szövi a szálat össze-vissza,
s nem tudhatjuk, mi lesz belőle,
közülünk kinek van jövője,
kiből lesz bölcs, gazdag, vagy árva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…Oltárra lesz terítő, fényes,
király palástja, széle véres…
vagy lábtörlő dohos sarokba,
aztán a sors szemétre dobja…Ne nézz előre, ne nézz hátra,
horgolva, szőve, varrva, vágva…
csak szem a szemre, lánc a láncra..Jaj, aki csak egy szem a láncban
ne gondolkozzon, hisz bezártan
sodródik sorsa áramában,
és nincs kiút, csak ősi kényszer
megtartani, ne málljon széjjel,
amit a többi összefogna.Nincs üdvösség, nem jutsz pokolra,
csak ez a szédítő motolla…
s magasztalva, vagy meggyalázva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív
Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár……de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Holdezüst romantika
Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom… a vállam…
S az ágyon, nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.Most így, csak így érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár…
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam… és a karom… és a vállam…És csókolj úgy, mint senki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy… miért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam,
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam… ezüst hajam…
a karom és ezüstös vállam…Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét…
Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.Forrás: Szeretem a verseket
-
Kamarás Klára: Paradicsomi történet
A kígyó épp az almafára mászott,
hogy magasabbról lássa a világot.
Meglátva Évát új ötlete támadt:
Jobb tréfa lesz ez! Tovább minek másszak?„Figyelj leányom, itt e bűvös alma,
ha megeszed, megdől az Úr hatalma
Te uralkodsz Ádám s a Föld fölött,
főangyal lehetsz angyalok között.
Egyedül én leszek, aki irányít!”
Éva gondolkodott még egy parányit,
majd lesütötte szendén szép szemét.
„Én éhgyomorra almát sosem ettem,
de ebéd után… ez lesz majd desszertem!”
…és leharapta a kígyó fejét.Forrás: Magyarul Bábelben
