https://verskucko.com

Kategória: Kányádi Sándor

  • Kányádi Sándor: Tudósítás

    Báránybőgéstől hangos a határ.
    Nyílik az ibolya.
    Tavasz van.
    Különben az utak tele sárral
    s az emberek panasszal.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • Kányádi Sándor: Csók a lépcsőházban

    Összerebbentünk ijedten:
    „Jaj, ne, ne, meglátnak”.
    S látod, most eldicsekedem
    az egész világnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Még süt a nap…

    Még süt a nap, még sütöget,
    csak reggelente van hideg,
    csak estelente kéldegél
    újra és újra föl a szél.
    Csak az éjszakák, csak azok
    hűvösek, mint a csillagok.
    Napközben meleg van, meleg.
    Sütkéreznek a verebek.
    Duruzsolnak a darazsak.
    Napfényben fürdik a patak.
    Gúnárok, gácsérok, tojók
    élvezik még az úsztatót.
    De a reggeli hideget
    feledni többé nem lehet,
    sem az esték, sem a sötét
    éjszakák csillag-hűvösét;
    tudják mindezt a levelek,
    s a fáknak búcsút intenek

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Nekem az ég

    nekem az ég régen is kék volt
    ha kék volt
    borúsnak miért mondanám most
    s nagyon szerettem ezt a
    már nem-szeretem várost

    nekem a jó régen is jó volt
    ha jó volt
    miért mondjam utólag rossznak
    csapjak föl én is buzgó
    megkésett panaszosnak?

    nekem a rossz régen is rossz volt
    s mert rossz volt
    hát kiköptem unom a kókadt
    a most-merész a hőssé
    horgadt szókimondókat

    nekem a hit régen is hit volt
    s mert hit volt
    az életet is hittel éltem
    hagyjatok meg hát engem
    ebben a balga hitben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Májusi kétségbeesés

    Mintha szögesdrótot hullatnának
    a láger-álmú sötét felhők:
    szúr, sziszeg az eső, szinte ráz,
    mintha árammal volna töltve,
    s hurkolódik pocsolyás
    utakra, fákra, tetőkre.

    Hol az ég?

    A törpeség mindent beborít,
    s az ember olyan gyámoltalan:
    ijedten szökken kapualjtól kapualjig,
    akinek útja van.

    Hol az ég?… Hol az ég?…

    Sehol egy résnyi rés,
    egy repedés
    a pacsirtás kedvű messzeség
    felé.

    Úgy sír, sajog az ég,
    hogy a föld is sír belé.

    Sírnak a rügybe hervadt álmok;
    sír az ázott szélben riadtan ringó
    ágak hegyén az esőcsepp pattintotta bimbó,
    a parkokban, a tereken
    zokog a szerelem.

    A kegyetlen ég
    fölitta a padokról édes melegét,

    és napok óta
    csak ontja, csak ontja:
    ömlik sűrűn a sziszegő
    szögesdrót-sűrűség.

    Ez lenne hát a májusi áldás,
    az áldott kenyérhozó
    „Ó, irtóztató, irtóztató!”

    Fuldokolnak a pocsolyák,
    fojtogatják a tavak.

    Szennyes kedvében
    folyóvá dagadt
    a patak.

    Sír a sár.

    Állok az ablaknál,
    szemem könnybe lábad,
    szánom a szerelmeseket
    és sajnálom nagyon
    a gyümölcsfákat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Öreg kút az utca szádán…

    Öreg kút az utca szádán,
    öreg asszony ül a káván.
    Mint a botja, olyan görbe,
    beleréved a vödörbe.

    Nézi magát, motyog, motyog.
    Mosolyt próbál – be nagy dolog! –,
    de a mosoly nem sikerül,
    abbahagyja kedvetlenül.

    Jaj, mert az a félvödör víz
    égeti, mint eleven tűz.
    Ég a karja, ég a háta,
    azért ült le a kávára.

    Én istenem, hányadik is!
    Nincs a kútban most annyi víz,
    amennyit ő eddigelé
    húzott reggel s estefelé.

    Ha az a víz egybefolyna,
    fél falunak elég volna.
    Nagy tó lenne, talán tenger,
    elsírt, lenyelt könnyeivel.

    Talán ezen, talán máson –
    tűnődik az elmúláson.
    Sokáig élt, nincs más bűne…
    S ottfelejti magát ülve.

    Forrás: Kányádi Sándor verse

  • Kányádi Sándor: Fától fáig

    Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
    fától fáig lopja magát a gyermek
    Én istenem csak vissza ne
    csak ne gyalog kellene
    csak le ne menjen a nap a tisztásról
    legalább a csengettyűt hallanám

    Meg-megtorpan futásra készen
    kis szíve mint a mókus szökne bújna
    borzongó nyárfalevelek közé de
    hol vannak már a nyárfák hűtlenül
    ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
    fillérnyi tisztáson
    Visszafelé majd
    sörényébe markolok Vágtába jövök
    csak addig a vastag bükkig ha még
    az innen számított ötödik fáig

    Őznek rókának farkasnak lenni
    bokornak ágnak avarnak lenni
    madárfészeknek lenni
    madártojásnak lenni
    nyárfalevélnek lenni
    kakukkhangnak lenni
    csak lovait kereső kisfiúnak
    ne lenni

    Még két fáig három fáig
    Hallom Nem hallom Hallom
    Ha eljutok addig a gyertyánig
    katona leszek hajóskapitány leszek
    fölfedezem Amerikát Amerika is
    elveszhet de én megtalálom

    Sörényébe markolok
    Még egy Még három
    Próféta leszek betegeket gyógyítok
    Jézus leszek
    föltámasztom édesanyámat
    Tovább tovább most már hallom
    “Áprilisnak bolondja
    fölmászott a toronyba
    megkérdezte hány óra
    Fél tizenkettő
    Fölmászott a toronyba”

    Most nem hallom biztos állnak
    jóllaktak már bóbiskolnak
    Hogy a kutyák ennék ki a bendőjüket
    hogy a farkas
    Sírni kéne énekelni
    éjnek lenni
    nem is lenni
    csak ne kéne beljebb menni

    Jól eljöttem Hol a tisztás
    Még csak öt fát megyek s akkor
    “Ördögborda ördögborda
    mézes lett a mackó orra”

    Szól a csengő most is hallom
    Jól eljöttem Hol a tisztás
    Innen még visszatalálok
    Morzsát hintek
    gallyat török
    nevemet a fába vésem

    Szól a csengő most is hallom
    folyton hallom hallom régen
    Hallottam az anyaméhben

    Megvár a nap
    meg a nyárfák
    Róka-alkony farkas-éj
    haladj tovább fától fáig
    biztasd magad kislegény

    Rég nem hallod mégis hallod
    Hold világol a tisztáson
    Már a hold is lemenőbe
    Morzsáid felcsipegették
    gallyaid a fák kinőtték

    Neved heges hieroglif
    Száraz ágon csüng a csengő
    lovad farkas tépte széjjel
    Dzsungel már az erdő
    Anyatej
    Hangyatej
    Tovább tovább fától fáig
    “Mézes lett a mackó orra
    rá is szálltak a legyek”

    Elszisszent az út alólad
    Nyárfák félelme ülepült
    homlokod pólusaira
    De csak tovább fától fáig
    Nincs az a film az a magnó
    vissza ez már nem játszható

    Kínálkozó ágak
    hurkot himbáló filozófusok
    “C’est la vérité monsieur”
    “Die letzte Lösung mein Herr”
    “Fél tizenkettő
    bolond mind a kettő”

    Tovább tovább fától fáig
    magad lopva
    botladozva
    Anyatej
    Hangyatej
    Ecet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Részeg motyogó

    De kinek mondanám
    ha mondanám
    nem mondom
    kinek is mondanám
    az én bajom
    a te bajod
    a mi bajunk
    bajunk
    …………………………..

    Engem szorít
    téged szorít
    minket szorít
    a cipő
    a cipőnk
    ……………………………

    Ajándék lónak
    nem nézik a fogát
    Nem mondom
    csak dünnyögöm
    csak dúdolom
    Én vagyok a fehér néger
    nem a bőröm a nyelvem néger
    Ravasz dalocska
    igaz dalocska
    dalocska
    ………………………………..

    Én nem ilyen lo-
    vat akartam
    vakartál
    takartunk
    amit mondok az a néger
    ahogy mondom az a néger
    ja-ja-jaj,
    haj-ja-jaj
    se vége
    se hossza
    se hossza
    se vége
    hát akkor
    mi végre?
    ………………………………..
    ………………………………..
    mint az ablak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: A favágó és a fejsze

    a fejsze végzi a maga
    tervszerű végeznivalóját
    hiszen arravaló a fa
    ha már erdőnyi letarolják

    és az se bánt ha belejő
    s már-már eszelős mámorában
    sikongat úgy is újranő
    utódom kit nyomomba vágytam

    csorbulnak itt még fejszeélek
    köszörülhetik szüntelen
    a favágó meg hadd rikoltson

    nem gyűlölöm viselve sorsom
    de a belőlem hasadt éket
    mely belémhasít megvetem

    Forrás: Kányádi Sándor

  • Kányádi Sándor: Alázuhanó diólevélre

    (Csoóri Sándornak)

    vannak vidékek ahol nyáron is
    a kút melletti vályú alján
    reggelre megszajzik a víz
    megköt a színe
    akár a kiöregedett
    szavakon az emlékezet
    horkanva hőköl vissza
    a gyanútlan kis tavaszi csikó
    pikkelyeket prüszkölve
    inal anyjához

    korai őszt
    hosszú kemény telet csárogva
    rugaszkodnak tova a csókák

    alázuhan az első
    diólevél
    s hulltában
    hóharmat-verte halántékú
    férfi vállára
    nehezül: szárnyul

    Forrás: Lélektől lélekig