Kategória: Kányádi Sándor

  • Kányádi Sándor – Ló és lovas

    föl-fölhorkan a ló
    cimpája ina reszket
    vadszagot érez

    félve lép mint a vak
    meg-meghajlik a föld alatta
    zsombékos süppedékes

    se kantár se sarkantyú
    csak egy sovány kötőfék
    s két elszántan szorító térd

    a zubogó patakot hallod-e
    vagy ereidben
    a vért

    ugratni kéne
    ha volna túlsó part

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Kétszer kelt föl…

    Kétszer kelt föl a telehold
    egyetlenegy éjszakánkon;
    kétszer kelt föl a telehold,
    csak azért, hogy minket lásson.

    Háromszor jött el a hajnal,
    gyémántkulcsa hármat fordult;
    háromszor jött el a hajnal,
    s harmadszor is visszafordult.

    Két telehold, három fényes,
    harmatszemű hajnalcsillag,
    állnak az ég delelőjén,
    és csak nekünk világítnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Ahogy

    ahogy tenyered homlokodra
    ellenzősíted meg-megállva
    ahogy el-elmagányosodva
    meg-megszállsz egy-egy éjszakára

    ahogy az üres polcra bámulsz
    s nem hiányoznak már a könyvek
    ahogy reggelente az ágy húz
    és nem-fölkelni volna könnyebb

    ahogy otthonod még hiányzik
    van-e otthonod igazában
    ahogy a szó is el- s kivásik
    az otthonokban most lakás van

    ahogy nyelved a rímre rájár
    mint ujjaid a billentyűkre
    ahogy foncsorosodva már-már
    arcod lesz tükrödnek a tükre

    ahogy a tűznek csak a korma
    senki senkinek számadással
    ahogy elfacérul a forma
    s a múzsa markát tartva házal

    ahogy az ismerőst felejted
    s az ismeretlen ismerősül
    ahogy a rég magadba-rejtett
    titok veled öregszik, őszül

    ahogy az isten észrevétlen
    beléd épül minthogyha volna
    ahogy te is valamiképpen
    vagy a ház és annak lakója

    ahogy az erek mint a húrok
    aztán csak száll elszáll a lélek
    vagy sortűz nyomán tova surrog
    rajban akár a seregélyek

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Megszokás

    megszokja a szem
    meg a sötétet
    hiába hunyorog
    rám e kései nap
    leszegett fejjel
    baktatok mint a
    felszínre fölhozott
    hajdani bányalovak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Mezítláb

    Lehúztuk a cipőt is,
    úgy mentünk, kéz a kézben.
    Ázott hajad esővíz-
    illatát most is érzem.

    Tapicskoltunk a sárban;
    sikolyaidtól bokrosodva
    futott a sáncban
    a sárga patakocska.

    – Gyermekkoroddá lennék
    érted, te kedves.
    – Te jó, te drága.

    Társtalan lép az emlék
    a kármin-köröm pettyes
    tavaszi sárba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Viseltes szókkal

    vannak vidékek ahol a szerelem
    akár a harmat az árnyékos helyen
    tavasztól őszig őrizgeti magát
    szerény hasonlat de illik rám s terád
    félszeg is mint az iménti asszonánc
    de időt-jelző mint arcunkon a ránc

    vannak vidékek ahová nehezen
    vagy el sem ér a környezetvédelem
    kimossák sóid kasza is fenyeget
    csupán a harmat táplálja gyökered
    tisztások széle északos vízmosás
    ha annak vennéd hát legyen vallomás

    vannak vidékek ahol csak úgy lehet
    megmaradnunk ha kezemben a kezed
    és a viseltes szónak is hamva van
    ha félárnyékban s ha nem is boldogan
    száríthat szél és süthet hevet a nap
    míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Előhang

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    szavak sarjadnak rétjein
    gyopárként sziklás bércein
    szavak kapaszkodnak szavak
    véremmel rokon a patak

    szívemben csörgedez csobog
    télen hogy védjem befagyok
    páncélom alatt cincogat
    jeget-pengető hangokat

    tavaszok nyarak őszeim
    maradékaim s őseim
    vannak vidékek viselem
    akár a bőrt a testemen

    meggyötörten is gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Bántani én nem akarlak

    Bántani én nem akarlak,
    szavaimmal betakarlak,
    el-elnézlek, amíg alszol.
    Én sohasem rád haragszom,
    de kit bántsak, ha nem téged,
    az én vétkem a te vétked,
    mert akarva, akaratlan,
    halálom hordod magadban,
    s a fiammal, akit szültél,
    halálom részese lettél,
    és történhet már akármi
    történhető, evilági,
    oldhatatlanul köt hozzád
    e magasztos bizonyosság;
    világrészek, galaktikák
    távolából is mindig rád
    emlékeztet ez a vétked.
    Kit szeressek, ha nem téged.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Kányádi Sándor: Aki fázik

    Aki fázik, vacogjon,
    fújja körmét, topogjon,
    földig érő kucsmába,
    burkolózzék bundába,
    bújjon be a dunyhába,
    üljön rá a kályhára –
    mindjárt megmelegszik.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején

    Ül a tél a hegy tetején.
    Fehér kucsma van a fején.
    A hátán meg fehér suba.
    Készülődik a faluba.

    Tápászkodik, fölkel s jövet
    fehér terveket szövöget.
    Szórja, hinti, hol elhalad,
    két marokkal a friss havat.

    Fehéredik domb és lapály.
    Olykor-olykor a tél megáll.
    Gondos gazdaként széttekint,
    aztán munkába fog megint.

    Ahol kilátszik a vetés,
    vet oda egy marokkal, és
    mire a mi falunkba ér,
    mögötte már minden fehér.

    Egy kicsit még tipeg-topog,
    befagyasztja a patakot.
    Lepihen és a szürkület
    csöndjében füstöt ereget.

    Forrás: szeretem a verseket