https://verskucko.com

Kategória: Nagy László

  • Nagy László, Én fekszem itt

    Én fekszem itt a kihűlt földön:
    eleven kincse még a nyárnak,
    vétkek s rossz jelek rohamozva
    édes húsomra idejárnak.

    Igazán s végleg téged várlak,
    érdes tüllben gyere lassúdan,
    horzsolj végig s hagyj itt örökre
    izzó kikerics-koszorúban.


    ,

  • Nagy László, Halálig tiszta

    Nagy Lajos emlékének

    Csöndet parancsoltak rád is a kínok,
    s jelesek sorába lefeküdtél.
    Becsaptál bennünket: érzem, a sírod
    nekem a nehezebb, aki fönt él.

    Többé nem ijeszt a jégfehér-színű
    klinika s a magány már sose bánt.
    Eldajkál már téged, te kisded-szívű,
    e föld, e holtunkban kedves anyánk.

    Bizony, az érzékek: az ötös szentség
    jegyében vetettél igaz betűt.
    Hallottad döngeni törtetők lelkét
    dobokon, hogy a fül megsiketült.

    Tudtad, az atléta-termet, a szív is
    elromlik idővel s jön a halál.
    Miért hát a kincsek, minek a hír is!
    Halálig árva és tiszta valál.

    Ez volt a te sorsod. Növendékeknek,
    nekünk is bajos, mert visszük igád,
    vért amíg bírnak pumpálni a szívek
    s nem jegesednek az artériák.

    Bölcs öreg, elmentél, nem tudtál élni.
    Ne tudj már sírni a virág alatt.
    Emléked gyönyörű birtokunk, s védi
    vashűség, álkulcsra néma lakat.


    ,

  • Nagy László, Jártam én koromban, hóban

    Jártam én koromban, hóban,
    húzott az álom.
    Mást kerestem, s mellém te álltál,
    kardél mellett felnőtt virágszál,
    sebzett virágom.

    Húszévem elveszett, s érzem,
    te lész a vígasz.
    Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
    szádról szóló harmonikáddal
    föl-fölvidítasz.

    Engem a szépség, a vígság
    csodásan éltet.
    Érte égek, hogy megmaradjak,
    bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
    kócból a mézet.

    Köröttem kúsza az élet,
    kúsza a sorsom.
    Vértezz hittel, hűséggel állig,
    akkor én a halálos ágyig
    beléd fogódzom.


  • Nagy László, Fagyok jönnek

    Fagyok jönnek sorban,
    fehér dühű gárda,
    mint a perec roppan
    az esendők válla.

    Nélküled hol laknék?
    – megborzong a lélek –
    Hajnaltüzes hajlék
    a te közelséged.

    Szemem elől vedd el
    a tél-hideg tányért,
    etess szerelemmel,
    hogy ne legyek árnyék.

    Szerelmünk tűztornyát
    engedd betetőznöm –
    kapcsold ki a szoknyát
    az aranycsipődön.


    ,

  • Nagy László, Te sem vagy fehérebb

    Érzem halántékom
    kék ütőerének
    ugrálását, belső
    dörgését a vérnek.

    Kint levél se csattan,
    a világ elhallgat,
    vadmadár a szívem,
    valakiért jajgat.

    Bolygó szemeimmel
    keseredek érted,
    ideszívlak hozzám,
    gyújtva megidézlek.

    Én lélegzem benned,
    élsz bennem, te bátor,
    vagyunk mi egymásnak
    fölvirágzott sátor.

    Te sem vagy fehérebb,
    te sem vagy ártatlan,
    édes elszánásban
    nem vagyok páratlan.

    Szerelem, arannyal
    befújt hársfa-teknő,
    rengess minket, födj be
    tüzes bárányfelhő!


    ,

  • Nagy László, Zsoltár

    Égi fénynek örökös lakója,
    arcod pozsgás nagy pünkösdirózsa.
    Irgalomért hozzád menekedve,
    rád csapódok én, fekete lepke.

    Mindentudó, tudod, mi a vétek:
    csíráztatta a te teremtésed.
    Tündökletes vagy a Szentírásban,
    tündökletes vagyok borivásban.

    Kell a tűz, hogy fagyod lebirkózzam,
    céltalanul sose dáridóztam.
    Drága szíved nincs megbabonázva,
    az én szívem kiugrik a lányra.

    Bordó bőr-öv csípejéhez csattol,
    dicsőséged erősödik attól.
    Te a csillagvilágot átléped,
    én magamtól s jövendőmtől félek.

    Család s világ engem kitagadnak,
    légy irgalmas, fogadj el fiadnak!


    ,

  • Nagy László, Aranypénz-térdű szerető

    Aranypénz-térdű szerető,
    muzsikás, lángsisakos,
    te táplálsz engem egyedül,
    bú-baj ha belémtapos.

    Ősszel édesült szerelem,
    mint a bor télre kiforr,
    lélekben erős ragyogás,
    mint a pohárban a bor.

    Világra kedvem te szülted,
    tipródva bajaimon,
    nélküled szemetet eszem,
    rozsdás vizeket iszom.


    ,

  • Nagy László, Téli látomás

    Beteg vagyok, már holnap meghalok,
    ellöktek engem tüzes angyalok,
    terítettek fagyra, veszendőbe,
    lélektelen nagy kopár mezőre.

    Száll egy madár, szénfekete kánya,
    felém ragyog csapkolódó szárnya,
    előre rúgja lábát, ideszáll,
    körültipegve bátran megcsodál.

    Ugye, a szemem szép csecse-becse,
    a dögmadárnak tükrös csemege?
    Azt várod, hogy élve fölkínálom,
    mint cseresznyét fehér porcelánon.

    Amíg élek, te légy alázatos,
    koromszárnyakkal rám ne sátorozz,
    amíg élek, hadd bolyongjon álmom
    hazámon és a fekete lányon.


    ,

  • Nagy László, Szentpáli vers

    Ezüstpatkót lovamra
    aranyszöggel veretek,
    fejeteken átfutok
    mint a porverő szelek.

    Hajam aranysarlója
    tündököl fültövemen,
    dárdával, kötelekkel
    én az Urat leverem.

    Tusakodok Istennel
    dühösen s nem okosan,
    orcáimon tűzrózsa,
    lehervad hamarosan.

    Sugár sujt le lovamról,
    nyúzva cifra-szép ruhám,
    az Úrnak szánt kötelek
    csavarodnak énreám.

    Az égszínű bőrnyereg
    tűzön feketedve ráng,
    sustorogva penderül,
    mint lángban a mákvirág.

    Uramisten, mi lesz itt!
    Kapok ballagó sarút,
    holló-lovam rámszagol,
    rámröhög egy iszonyút.


    ,

  • Nagy László, Bánatot váltunk

    Bánatot váltunk szerelemre,
    apadj le, szívem ijedelme,
    ne esedezz holdatlan estért,
    világossággal jön, ki megtért.

    Akit oly sokszor megdaloltál,
    viharból jövő liliomszál,
    piros liliom, nem fehérlő,
    letörni nem tudta a ménkő.

    Tekintetemtől megszelídül,
    szívzuhogástól földre szédül,
    szemeit ájultan behúnyja,
    szeretni kell újra, meg újra.