Jön a fájdalom fölfelé,
hogy a sípcsont reped meg tőle,
földemé, anyaföldemé,
tolul sisaknak fejtetőmre,
megingat, barbár vállamon
rezegtet selyemszárnyakat,
zúzik a fog, sírnék nagyon –
s értelme nincs, nem is szabad.
,
Kategória: Nagy László
-
Nagy László, Én és a fájdalom
-
Nagy László, Amikor nincs kegyelem
Feküdtél sujtó fény alá:
a virág térdedre dől,
szerelmem súlyos zászlaja
tűzve van fejed felől.Lecsukott zsalu-levelek
homályán, itt ülök én,
varasodnak a zöld lapok,
repednek, dőzsöl a fény.Üvegben málna-alkonyat.
Lenyesett rózsa zihál,
illata fölszáll, fönn bolyong
új nyaram ormainál.Újra remeg a levegő,
hol kezed integetett.
Ágyadra szakadt óriás
lepke az emlékezet.Kereng a nyárban köszörű,
szívemből szikraesés.
Feküdtél sujtó fény alá,
keltsen a fölismerés.Ifjúság, szentség szétomol,
gyere be, birkózz velem.
Fönségesebb az ölelés,
amikor nincs kegyelem.
, -
Nagy László, Tűz
Tűz,
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű,
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,tűz,
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd, hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,tűz,
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra,
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!
, -
Nagy László, Vérugató tündér
Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!
Fehér vagy, mint a jég verése,
zuhansz vaságyra, jégfehérre.Ráfekszik szívemre a sorsod,
csak fáj, csak fáj, ahogy te mondod.
Véren, zúzmarán túl tavasz van,
lesz-e még nyár – kérdem magamban.Aranyeső tündököl sárgán,
árva vagy, itt maradtam árván.
Mint pirkadatban őrült álom,
szél dobol gyulladt mellhártyádon.Tüdődön láthatatlan térdek
rengetik bölcsőit a vésznek.
Favirág habzik – s te letüntél,
világos vért ugat egy tündér.Csak ez kellett, csak ez hiányzott,
csírázik itt az átok átkot.
Forgok arcomon új pecséttel:
új tehetetlenség dühével.Nikotin ikrásodik számban,
a csikkek szétmásznak szobámban.
A szesz kék tüzein keresztül
idegeim lármája zendül.Alkohol nincs, ami ledöntsön,
valami szörnyűt tervez az ösztön!
Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!Kitárva fejednél az ablak,
nyitok ajtót a léghuzatnak.
Mintha a szél fújna egy holtra,
nem mozdulsz, csak a hajad fodra.Tulipánt hozok, meg se látod,
álmod a morfium, s virágod.
Lehet, hogy hozzád késve jöttem,
lehet, hogy el se köszönsz tőlem.Csak elmész, elzengnek a szárnyak,
s marad a vérhomály utánad.
Érted már félig megszakadtam,
tündérem, ne légy irgalmatlan.A földi szerelmet ne vesd meg,
ne vidd a Semmibe a tested.
Hiszek, s hitemet levagdalja
tündéri fintorod hatalma!Csalogatlak sírva magamhoz,
te csak a halálhoz ragaszkodsz!
Nappalom, éjjelem tiéd lett,
te csak a temetőt ígéred!Fényleni éretted akartam,
te az észt rombolod agyamban!
Szeretni tehozzád szegődtem,
te sírkövet faragsz belőlem!Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!
, -
Nagy László, Ne hagyj a csontokon állnom
Ne hagyj a csontokon állnom,
te ragadj vállon,
vonszolj szobádba,
engem keresztfát
fektess az ágyra,
el innen, el
fénybe,
mesébe,
forralt borhoz,
térdemről csupa dér
csokrokat oldozz,
nyakamról koszorút,
gyászszalagos hámot,
roskaszd le rólam
fekete zászlóruhámat,
húzz-vonj szobádba
holtak madarától,
ezüstbetű-hemzsegésből,
jég-gyöngy-szaharából,
átváltoztass,
életre mozgass,
idomíts a létezéshez,
törhetetlen értelméhez,
szádban a mézhez,
piros almádhoz,
küszöbödön rikogatva
romboltatást, romlást
kiátkozz,
láng, te szerelmes,
fűtsd át a lelkem,
tündér,
tündér,
segíts kitelelnem! -
Nagy László, Én fekszem itt
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.
, -
Nagy László, Jártam én koromban, hóban
Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem, s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.Húszévem elveszett, s érzem,
te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.Köröttem kúsza az élet,
kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a halálos ágyig
beléd fogódzom. -
Nagy László, Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsipődön.
, -
Nagy László, Te sem vagy fehérebb
Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását, belső
dörgését a vérnek.Kint levél se csattan,
a világ elhallgat,
vadmadár a szívem,
valakiért jajgat.Bolygó szemeimmel
keseredek érted,
ideszívlak hozzám,
gyújtva megidézlek.Én lélegzem benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor.Te sem vagy fehérebb,
te sem vagy ártatlan,
édes elszánásban
nem vagyok páratlan.Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!
,
