https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Sárhelyi Erika: Éj a tenyeremben

    Elteszem emlékbe ezt a május estét.
    Vásznam a gondolat, s a szó rajta a festék.
    Elteszem magamnak téli éjszakákra,
    mikor majd havazik, és bánat ül a fákra.

    Most még csodás az alkony, lilába hajlik,
    az ég pereméről a mélybíbor lefoszlik,
    elfolyik a zöld, a narancs és a sárga,
    árnyakat terelget az ósdi utcalámpa.

    Hunyt szemmel hallgatom: zakatol egy vonat.
    Szétfutnak a sínek a szempilláim alatt.
    S míg a kertkapuban szédeleg az este,
    hűvösét gyöngéden a vállaimra tette.

    Csöndben szétgurul a fák között az éjjel,
    fekete gyöngy szalad a fűben szerteszéjjel.
    Fölkapok egyet és tenyerembe zárom.
    Szorítom reggelig – s lám, eltűnt, mint egy álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Keresek valakit

    Tele vágyakkal zokog a lelkem
    Szerető szívre sohase leltem,
    Zokog a lelkem.

    Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
    A percek robognak, tűnik a Tavasz
    S nem tudom, ki az.

    Csüggedő szívvel loholok egyre,
    Keresek valakit a Végtelenbe,
    Loholok egyre.

    Könnyim csorognak – majd kiapadnak:
    Vágyak magukkal messzebb ragadnak –
    Majd kiapadnak!

    Búsan magamnak akkor megállok,
    Szemem csukódik, semmitse látok –
    Akkor megállok.

    Lelkem elröppen a Végtelenbe,
    Tovább nem vágyom arra az egyre,
    A Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: De hallom néha

    De hallom néha. Valaki jár.
    Most körben függöny-fal zizeg,
    foszforos-fekete,
    mint egy ég-magasságú ajtón
    a hold gyöngyfüggönye;
    most valaki. Most kint az éjben.
    Most felnőttes lebernyegében,
    a szárnya apró még, idétlen
    csak térde nagy, mint teve térde,
    s kilóg –
    ujja alatt
    halkan pendülnek a falak,
    a gyöngy, a hold.
    Most széles éj.
    Csenevész fügefák alatt
    egy csengős kecskenyáj halad,
    most a fügék is konganak
    öblükben csengenek a magvak,
    csak még az óriási ég
    fekete-bronz döngése hallgat –
    Ércből rezeg a csönd –
    Aztán füge se kondul,
    a nyáj a láthatár alá
    a némább némaságba fordul,
    nem peng. Nincs semmi. Hold.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Messze-hívás

    A fű zölden kiált,
    kéken suttog az ég;
    mint hívó trombiták
    harsog a messzeség.

    S az erdők felszakadt
    sötétzöld sóhaja;
    a hegyek bágyatag,
    kékellő kórusa!

    A szél, a lágy vonó,
    hegedül csábítón
    a halkan dúdoló
    nyírfa-ág húrokon.

    És ellágyul a föld,
    amerre elmegyek,
    elém omlik a rög,
    csendben peregni kezd.

    Előttem fű fakad,
    a nyomomban virág;
    a föld is meghasad,
    ha várok még soká!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A szemed

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
    Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
    Subáján fekve méláz fényes égen
    S kezében búsan sírdogál a nád.

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S már fenyves szívem zöldje nem örök.
    Galambok álma, minek jössz elébem?
    Forró csöppekben gurulnak az égen
    S arcomba hullnak a csillagkörök.

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S a vér agyamban zúgva dübörög.

    1922. dec. 28.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Üzenet az erdőből

    Távoli fények
    Lobogó lánggal égnek.
    Távoli égen
    Lefut egy csillag
    – hulló csillag –
    Úgy mint régen…

    Te sose félts, tudd meg:
    Minekünk ezer életünk van,
    Itt ezer szív egyszerre dobban,
    S az öklök kérges erdeje
    Markolja fegyverét:
    Lesújt vele,
    Hát sose félts!… és sose sírj…
    Hidd el, hogy ezer életünk van,
    S ha vérünk egyszer tán kibuggyan,
    Dús fű terem belőle és virág.
    És nő bozót és a bozótban fegyver,
    S megvédünk minden talpalatnyi földet
    Puskával, késsel, ha kell puszta testtel.
    Hát sose sírj… és sose félj…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Nem akartál meghallgatni

    Nem akartál meghallgatni
    míg a fényes nap sütött
    most már látod meghallgathatsz
    mert leszállt a sűrű köd.

    Nem akartál meghallgatni
    míg az ablak ragyogott
    most már látod meghallgathatsz
    befedték az ablakot.

    Nem akartál meghallgatni
    pedig vággyal hítt a kéj
    most már látod meghallgathatsz
    itt a hűvös, itt az éj.

    Nem akartál meghallgatni
    Láttad hogy a vérem ég
    most már látod meghallgathatsz
    mert a szívem csupa jég.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Te vagy a jó

    Én Uram, Istenem, velem mit tettél!
    Már újra megintcsak megszégyenítettél.
    Századszor is újra Te vagy a jó,
    Én a rossz kisgyerek, vesszőzni való.

    Ficánkoltam megint lábbal, kézzel,
    Játszottam megint a kifent késsel,
    S amikor az ujjam majd megvágtam,
    Jóságod kézen legyintett lágyan.

    De még le se zörrent a földre a penge,
    Már mosolygott is szemed a szemembe,
    Mintha mondta volna: Légy szófogadó,
    Gyerek kezébe kés nem való!

    Csak arra volt jó vihar és villám,
    Hogy megrebbenjen aluszékony pillám,
    Hogy éberséggel látni tanuljak,
    Meglátni messziről felemelt ujjad.

    Ó látom, Uram, hogy is ne látnám.
    Szívembe maradjon vésve e látvány,
    Bár el ne mosódnék onnan soha,
    Ne lennék többé se vak, se puha.

    Csak benned, Uram, s csak egy a reményem:
    Csak annyit engedj kérni szerényen,
    Hogy amit most némán súgok eléd,
    Álljam becsülettel, legalább felét!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor: Emlékezés egy néhai ökörfarkkóróra

    Ökörfarkkóró, boldogult barátom,
    Mi lett belőled a nagy tél alatt!
    Mentem, megjöttem, réted újra látom,
    De téged, téged nem találtalak.

    Hát elmentél te is. Mindenki elmegy!
    Ki fog még emlékezni rólatok,
    Kik az Isten szépei voltatok,
    Ha gyertyáitok fényére se lelnek.

    Ó, a közönyös kéz, amely levágott,
    Nem hallotta a pokol röhejét:
    Meggyilkolt egy miniatűr világot,
    Az Istenségnek egy lakóhelyét.

    De bennem élsz, amíg majd nemsokára
    Befogad engem is egy más planéta,
    Ott majd egymásra ismer és magára
    Virágos kóró s fiatal poéta.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Juttának

    JANUÁR

    A tél növekszik
    Egy magányos farkas jött le a faluba.
    Reszket előtted.
    Mise ez.
    Utolsó áldozás.

    Forrás: Szeretem a verseket