Ide húzódott vissza életem,
itt a tetők és vágyak nem merészek.
Szemem szelíd erdőn legeltetem,
de lehet, hogy az erdőn túlra nézek.
Forrás: Lélektől lélekig
Ide húzódott vissza életem,
itt a tetők és vágyak nem merészek.
Szemem szelíd erdőn legeltetem,
de lehet, hogy az erdőn túlra nézek.
Forrás: Lélektől lélekig
Boldog a bűn és érdemtelen áldott,
Mert semmiből teremt egy új világot.
Boldog a bűn, mert ő szüli a könnyet
És százszor szent a könny.
És másom nincs, csak a könny, amit sírok,
Egyetlen ősi örököm.
Nincs másom. És az sem enyém,
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.
És, jaj nekem, egyhelyben állok.
A bűn az áldott.
Mert eljön és az óriás vizeknek
Örvénylő mélyére merít,
És tágra nyílt szemeim elé hozza
A mélységek rejtelmeit.
Megmutat mindent ott lent a fenéken,
Hullám alatt, kövek megett,
És úgy találom meg enmagamat
És úgy találom meg a könnyeket,
És ama világos világot.
A könny, a könny ezerszer áldott!
Forrás: Lélektől lélekig
Hatalmas úr, sziklás erősség,
te láthatatlan nagy titok.
Intesz, s a földi munka hősét
dörgő szavaddal elhívod.
Te fenn a csillagoknak ormán
trónolsz ragyogva, komolyan.
Mi itt törődünk lenn mogorván,
s tűn életünk, mint a folyam.
Te tündökölsz a másvilágon
magánosan, győzhetlenül.
A mi sorsunk csak röpke álom,
mely az idővel elrepül.
Ránk csapsz dúló, sötét haraggal,
s mi hervadunk, miként a fű,
mit a kaszás vígan levagdal,
te végtelen vagy s tiszta, hű.
Kevés időig sírva élünk,
s aztán a sírra rábukunk.
Légy szörnyű harcainkba vélünk,
s taníts meghalni, ó urunk!
Forrás: Szeretem a verseket
Te fölkelő-nap-arcú!
Hajadba hálni jár az éj.
Te tavirózsa-kedvű!
Szép vagy. Beúszom érted.
Csurog a fény majd rólam!
Körülcsoboglak: nyílj ki.
Virradó Szerelmem!
Fejemet lehajtom:
koronázz meg engem!
Forrás: Szeretem a verseket
Markomban szorongatom
kincsemet,
– törékeny cserépedényben
őrizem a holnapot;
a szorítástól szinte
kiserken a vér…
Ha majd ujjaim között
véres tenyerem üres marad,
s nem figyel rám csak az Isten;
Mondd, leszel-e akkor a kincsem?
Ha minden szertefoszlik
körülöttem,
ha már egészen elfordul
tőlem a világ;
Mondd, leszel-e, ki mellettem áll?
Ha majd kertem virágai mind lehullnak,
barátaim kigúnyolnak,
nem ért meg senki és utam közepén
térdig ér a sár;
Mondd, leszel-e, ki hazavár…?
Forrás: Szeretem a verseket
Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.
Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.
De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:
hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van.
Forrás: Szeretem a verseket
(hommage à V. F.)
A béke más, mint
szünet, két háború közt;
a Jó: nem rossz Rossz.
Forrás: Szeretem a verseket
Ajtó nyílik, belép egy hölgy,
terebélyes, akár a tölgy.
Öleb ölén. Ökölnyi.
Girhes, meg fog dögölni.
Ilyen vevő de nagy érték!
Háromszoros itt a mérték.
A segédnek szeme éles:
hét-nyolc méter dupla széles!
A hölgy szól, a hangnem G-dúr:
„Ruhaanyag kell, segéd úr.”
Hajlong, bókol rá a segéd,
és a hangja csupa negéd:
– Van itt nagyon finom gyolcs, oh!
Nagyon szép és nagyon olcsó.
De a hölgy csak kérdi:
„Mondja, nincs jobb mosogatórongya?
Tekintete repdes innen,
s megakad egy krepdesinen.
A segéd már fent a létrán!
Tíz vagy húsz vég vásznat széthány.
S a hölgy szól: „A lenvászon
tetszik. – Jó! Csak lemászom.”
És a segéd máris lent!
Kiráncigálja a lent.
Izzad, mint ökör a nyárson.
– Nem len kell lenn, fenn a bársony!
Fenét bársony! Ez a tüll
tetszik nekem veszettül!
Jön a segéd, le a tüllel
egész oszlop anyag dől el.
Lent egy halom szövet, vászon:
most van mibe’ kotorásszon.
De a hölgy csak egyre kacag:
– Ami lehullt, csupa kacat!
Nem veszek meg ily rosszat én.
Zsorzsett kell vagy inkább szatén,
moaré vagy finom muszlin
fekszik jól a kemény muszklin.
És a segéd, vézna, ványadt,
lecipeli valahányat.
Szövethalmon úgy áll, mondom,
mint kakas a szemétdombon.
Ruhája rongy, benne főtt test.
Úgy ad le egy házi szőttest.
S a hölgy végre megpihent itt:
– Ebből vágjon le húsz centit,
az elég lesz az ölebnek!
Szempillái föllebbennek,
gyomra forog, feje szédül,
aztán minden elsötétül
s hanyatt vágódik a segéd.
Jól megütötte a … hátát.
Kezéből az olló kihull:
öleb vakkant – s csendben kimúl.
Forrás: Szeretem a verseket
Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.
Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.
Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.
Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.
Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.
Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.
Forrás: Lélektől lélekig
Báránybőgéstől hangos a határ.
Nyílik az ibolya.
Tavasz van.
Különben az utak tele sárral
s az emberek panasszal.
Forrás: Lélektől lélekig
K