https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Fodor Ákos: Nagyság

    Említésreméltót semmit nem tett
    jóideig. Aztán sem. De később:
    kőbevésett végrendeletében
    ránkhagyta a követ és a vésőt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Örök pillanat

    Mit málló kőre nem bizol:
    mintázd meg levegőből.
    Van néha olyan pillanat
    mely kilóg az időből,
    mit kő nem óv, megőrzi ő,
    bezárva kincses öklét,
    jövője nincs és multja sincs,
    ő maga az öröklét.

    Mint fürdőző combját ha hal
    súrolta s tovalibbent —
    így néha megérezheted
    önnön-magadban Istent:
    fél-emlék a jelenben is,
    és később, mint az álom.
    S az öröklétet ízleled
    még innen a halálon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Még süt a nap…

    Még süt a nap, még sütöget,
    csak reggelente van hideg,
    csak estelente kéldegél
    újra és újra föl a szél.
    Csak az éjszakák, csak azok
    hűvösek, mint a csillagok.
    Napközben meleg van, meleg.
    Sütkéreznek a verebek.
    Duruzsolnak a darazsak.
    Napfényben fürdik a patak.
    Gúnárok, gácsérok, tojók
    élvezik még az úsztatót.
    De a reggeli hideget
    feledni többé nem lehet,
    sem az esték, sem a sötét
    éjszakák csillag-hűvösét;
    tudják mindezt a levelek,
    s a fáknak búcsút intenek

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Szeretsz?

    Szeretsz?
    Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
    S ezek a kicsi finomka dombok
    Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
    Szeretsz?
    Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
    Most megérezheted, ha akarod,
    Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák
    Zúgása csapta meg egyszerre a fülem,
    S hogy mit daccal és gőggel zártam kívülem,
    Most újra betör hozzám, és a nyakamba ugrik,
    S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.

    Szeretsz?
    No, ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
    Hajtsd hátra, lassan, a vállamra nyakad,
    Így, megadva, meghódolva hagyd el most magad,
    Hadd nézzelek,
    S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni,
    Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen:
    Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.

    Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám,
    Lealázó, kínlódó “lám-lám” csatán
    Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek,
    Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?

    Be olcsón vett meg
    Egy kis szűz nyafogása…
    Húnyd le a szemed,
    Most kegyetlenül könnyeim erednek.
    Hát te vagy, te vagy a forró kása,
    Amit kerülgettem, hát te vagy az új?
    Hadd röstellem agyon magam!

    Kinyitod a szemed, és azt ragyogja: Minden rendben,
    Egyszerű és édes az élet!

    • Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? –
      S én nézlek – s megrándul a vállad a kezemben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szélcsend

    Állt a csónak
    heverésztünk benne.
    Fölöttünk a kék ég
    végtelenje.

    A Balaton
    nem vetett egy ráncot,
    mint üveglap, izzott
    és szikrázott.

    Az evezők

    • be se húztuk őket –
      azok most oly tisztán
      tükröződtek.

    Messze rezgett
    a part, ködlepetten
    és sehol egy lélek,
    csak mi ketten.

    Heverésztünk,
    hallgattunk, figyeltünk,
    egy kis kacsa feltűnt,
    újra eltűnt.

    Egy vitorla
    látszott elmosódva,
    el nem mozdul onnan
    már mióta.

    Harangszó szállt,
    de oly végtelen halk,
    mintha csak álmodnánk.
    Az is elhalt.

    Nagy, nagy csend volt,
    elmerültünk benne.
    Ha most vihar jönne,
    hogy is lenne?

    Ezen akkor
    hosszan eltöprengtem.
    Én menteném meg őt,
    vagy ő engem?

    Nem jött vihar,
    állt a csónak csendben.
    Mégis megmentettem.
    Ő meg engem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Szerelem sós íze

    Már a tél elérte a várost,
    plakátok nyalják a ködöt;
    a szerelem sós íze magányos
    számat marja, mert mint két pólus között
    a neonfény északsarki, havas
    tündöklése – a szerelem szívem
    s szíved közt hatalmas
    ívként kigyult: nem vagy velem.

    Szabad kóborgó, ámulok,
    önként a karodba mi űz?
    A tél fehér pincéibe lucsok
    verte tavasz fénye betűz;
    így omlik össze majd a gőg
    és fortyogó kamaszkorom.
    Fennhéjázása összetört
    szelíden szóló szavadon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Imádság

    Istenem, nem hallod jól az imádságom!
    Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
    Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
    Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.

    Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
    Apró örömöket s ízes boldogságot,
    Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
    Mint karácsony esti bőséges kalácsot.

    Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
    Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
    És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
    Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.

    Olyan kényességgel verted meg a szívem,
    Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
    Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
    A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.

    Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
    Szörnyű ajándékod alig-alig tartom…
    Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
    …Tévedtem Istenem, játszani akartam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ismét viharban

    Az út, amelyen itt oromra értem,
    nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kő.
    A szirt, mely durván megsebezte térdem,
    nem nyugtató hely: villámos tető.

    Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
    suhognak lenn a vén fenyő-sorok.
    Hallom, heregnek Isten pitvarában
    a lázadó felhő-komondorok.

    Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
    szél tépi össze kurjantó szavam.
    A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,
    s a szélnek is szabadság-szagja van.
    Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
    itt állok, mint egy régi bujdosó,
    s lihegve érzem táguló szivemmel:
    mily szent a szent Petőfi-ízü szó!

    Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
    sziklák echója zengje rá a tust:
    a hegy zenéje még egyszer fogadja
    a búcsuzó, szilaj romantikust.
    Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,
    egy foltra még az Isten fénye süt.
    Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
    s arany dárdával egy villám leüt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Mosolyod

    Mintha Tündérek
    tánca varázsolna el,
    olyként csodálom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Következtetés

    Az Élet több és
    kevesebb is annál, mint
    amit belelátsz.

    Forrás: Lélektől lélekig