https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Szabó Magda – Látod-e már

    A voltak voltak, és a múlt halott.
    Az építettek mind rommá omoltak,
    virággá bomlanak a vaksi holtak,
    ámulva nézik selymes csillagok.
    Lomha korom közt gördül a kiholt nap,
    a hidak árba fúltak a folyókon,
    az emlékeken béklyó, béna ólom,
    véresre botlik tegnapon a holnap.
    Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
    Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
    A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
    S látod-e már, mint köti néma szájjal,
    síró mosollyal, köddel és halállal
    sarkantyúját az ifjú szerelem?

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Karinthy FrigyesMenekülés

    Mivel már nem bírom tovább
    A gyötrő kínt, mely rám nehézül;
    Mivel szívemből egy lökéssel
    A vallomás kitörni készül;
    Mivel vonaglik gyáva lelkem
    A mámortól, mely átölel;
    Mivel az üdv közel, közel van:
    — Azért futok most innen el.

    Mivel szép vagy, mivel szeretlek,
    Emésztő, görcsös szenvedéllyel;
    Mivel tenélküled kiégett,
    Sötét a lelkem, mint az éjjel;
    Mivel halál van, hol te nem vagy,
    Hideg halál van, mindörökké;
    Mivel csak látni, látni vágylak:
    — Azért nem foglak látni többé.

    A Polikrátesz gyűrűjének
    Zokogja lelkem bús regéjét:
    Kell, hogy az istenek haragját
    A boldogok remegve féljék,
    Én a gyötrelmekért születtem,
    Reménytelen jövék e földre;
    — Azért halok meg messze tőled,
    Lesújtva, gyáván, összetörve.

  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Pilinszky János

    (1921. november 27., Budapest – 1981. május 27., Budapest)
    Foglalkozása: költő, író, esszéista
    Anyja neve: Baitz Veronika
    Életművében meghatározó a háborús tapasztalat, a transzcendencia keresése és a „névtelen szenvedők” alakja. Pilinszky a 20. századi magyar líra egyik legegyedibb hangja, akinek költészetét a végletig letisztult nyelv, a csönd, a hiány és a megváltás utáni vágy hatja át. A második világháborúban látott koncentrációs tábori borzalmak egész életművét meghatározták, verseit a krisztusi szenvedés-élmény és a radikális emberség súlya formálja. Műveiben egyszerre jelenik meg a mély istenkeresés és az emberi kiszolgáltatottság. A magyar irodalom „nagy csöndjeinek” egyik mestere lett, akinek soraiban a lényeg mindig kevesebb szóban szólal meg.

  • Beney Zsuzsa: Lábujjhegyen

    Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
    És előtte hallgatni. Nem utólszor
    hanem most először látni a földet,
    a borszínű tenger hullámait.

    A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
    a sor végére, mint abba a sorba.
    Lassan araszolni át az idő
    maradékán, már súlytalan teherrel.

    Tudni: ez az egyetlen feladat
    amely még vár, ez az egyetlenegy
    amit teljesíttetned kell, hogy majd szabad légy.
    Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Ami elmarad

    Ahogy minden megérik magára,
    úgy halálosodsz; maradsz.
    Elhagy az alkalom, a talán, a hátha
    voltnál bizonyosabb.

    Ritkulnak a kötőszavak, barátok.
    Jobb így! Megszokhatod.
    S ha kezed után leválna lábad,
    mímelhetsz művégtagot.

    Járhatsz láb nélkül, kéz nélkül írhatsz.
    Semmi se a tiéd.
    Szólhatsz száj nélkül. Mindent kibírhatsz.
    Van példa rá elég.

    Ki ragozza el magyarul az időt?
    A szótővek, félmondatok ideje jő.
    A sunyi ponté. Minden kidőlt
    felkiáltójel kopjafa. S te vagy a halott.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csak a bárány

    Káin és Ábel ügyében
    eddig
    a bárányról
    még senki nem beszélt.
    Maga az Úr sem!
    A Bírák Bírája!

    Pedig ő látta az esetet
    s tanúsíthatná,
    hogy Káin és Ábel fölcserélhető.
    Mert Káin lehet Ábel.
    És Ábel lehet Káin.

    Csak a bárány,
    aki mindig ugyanaz.
    Meg az áldozati füst.
    Az áldozatot nem szabad megakadályozni!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: A világ végén

    A világ végén végül is ketten maradtak:
    az árva, árva ember
    meg az árva, árva, árva
    emberiség.

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az ember az emberiségben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az emberiség is az emberben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És így
    tekergőztek egymás
    üregeiben, járataiban,
    barlangjaiban
    a világ végezetéig.

    Mert az ember
    nem tudott emberiségül,
    és az emberiség
    nem tudott emberül.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csak az a fény

    Már nem érdekel a láng, a lobogás,
    csak az a fény, mely pólyál, melegít,
    csak az a Nap, mely világít: anyás.
    Visszaadja sugarát, melleit.

    Nem érdekel a tüzek tüze sem.
    Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaadás.
    Bekormozódó életüvegemen
    nézem, mint málló napfogyatkozást,

    messzi magam: ahogy tolul, tolul
    elém, körülem egy feketeség,
    elfed előlem, s azt súgja botorul:
    kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csönd

    És majd besüpped az ég,
    megroskad, összetöpped,
    s mint elhagyott sírokon,
    elgazosodik a földön az éj.

    Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
    mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
    csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

    Hol lesz akkor barátom a porhadt
    temetők nyugalma, lesz-e ember,
    síró nénike a fák közt, mekegő
    kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

    Lesznek-e méhek?
    Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
    elmúlássá szelídíti?

    Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben
    döglegyek, keselyűk, hollók
    – zajtalan keringő bolygók –
    a Föld felett.

    Forrás: Magyarul Bábelben