https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Fodor Ákos: Szerelem

    gallérkád lebbenése fölröpít,
    elbotlom egy hajszálad árnyékában,
    fénylő-homályló tekintetedben növök-fogyok:
    Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
    mintha hárman is nevetnénk

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Biztató

    Hát ha nincs kivétel, mért félsz? –
    Nem könnyekért, örömekért élsz.
    A lélek magánya ha nő is,
    a test lassan megfészkelődik,
    s a hajló ív hízó homálya
    a zárt kart és combot kitárja.
    Amint megérted egyre jobban,
    hogy mankód s nem marsallbotod van
    s neked, nekünk, mindegyikünknek,
    amint lényed mélyebbre süllyed
    az érzékelhető anyagba:
    úgy lelsz másokra és magadra;
    úgy mozdul szádon, nő az ének
    csöppjévé hangok tengerének,
    s úgy hullsz majd – céljaid betöltve –
    csírát rejtő magként a földbe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Esengés

    Csak egy napom van, addig élek.
    Töltsd velem ezt az egy napot.
    Egyetlen napodért cserébe
    egész életemet kapod.

    De vigyázz, egy nap nagy idő ám.
    Elég egy elvétett szavad,
    otthagylak és a más halottja
    leszek és sírnod se szabad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A vándor meg a tenger

    Tengert lát a vándor, csudaszép a tenger,
    belelép a vándor, hátralép a tenger.

    Lép a vándor kettőt, százat, de hiába,
    egy lépéssel mindig elkésik a lába.

    Lép a vándor ezret, a tenger is annyit,
    hol imént víz kéklett, sivatag aranylik.

    Megy a vándor beljebb, nem tudja elérni,
    megy a tenger feljebb, már alig felényi.

    …Addig vándorolt a vándor, míg kifáradt
    és a tenger addig hátrált, míg kiszáradt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Falu Tamás: Szonett (Nyolcvanas évek c. regényéből)

    Mint bolthajtása életednek
    Reáhajolok napjaidra.
    Én vagyok szíved minden titka
    Aki őrizlek és befedlek.

    A csillagaid rajtam kelnek,
    A holdad rajtam úszik végig,
    A felhőd rajtam feketéllik,
    Én küldöm könnyét a szemednek.

    És oly messziről, mint az égbolt,
    Mint ami nem lesz, s ami rég volt
    Ledobom magam a kezedre.

    S az életedre rácsukódom
    Mint drága kincsére az ódon
    Hű lakatú ezüstszelence.

    Forrás: Lélektől lélekig

    s

  • Kányádi Sándor: Madáretető

    Cinkék, cinegék, feketerigók,
    megosztom veletek e fél cipót,
    megosztom az én olyan-amilyen
    éneken-szerzett kenyerem.

    Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
    jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
    vendégül látok minden itt maradt,
    velünk telelő madarat.

    Terítve már patyolat abroszom,
    kenyeremet elétek morzsolom.
    Nem várok érte, nem kell félnetek,
    ordas télben ujjongó éneket.

    Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
    akkor zendüljön a ti hangotok,
    hírrel hirdetve, hogy az emberek
    télen se voltak embertelenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kányádi Sándor, erdélyi magyar, Madáretető, jóság, emberség, tél, természet

  • Szabó Lőrinc: Álom

    Amerikánál messzebb kontinens
    felé ringatsz, alighogy megjelensz,
    Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
    hogy alig érek rá figyelni gyors
    tájaidra: jószagú tavalyi
    birsalmák sárga daganatai
    gomolyodnak kötélvasút alá,
    az Óriáshegység púpjaivá,
    ökörfarkkóró jön és elmarad,
    jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
    s a zöldben rózsák vörös sebei,
    és a ködből egy tehén dugja ki
    szarvas fejét, csörgedező vizek
    s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek,
    és minden repűl, minden eltűnik,
    és nem tudom, hol járunk reggelig,
    csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
    de egyszer ott felejtesz valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Harmóniák

    Szenvedni tudj, és tűrni merj,
    És várni, sírni, élni,
    A szirtek párnáján pihenj,
    S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!

    És minden veszne, törne bár,
    S ha semmit el nem érne,
    A lelked él még, s vár reád
    Titokkal teljes és vígasszal teljes éje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy ezt mondd

    egynemű vagyok a széllel,
    folyó sodrával,
    esőcsepp hullásával,
    madár röptével,
    fapadlón járó facipős ember lába zajával.

    Levegő-e a szél?
    Víz-e a folyás és a csöppenés?
    A röpülés madár-e
    és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?

    Megszűnik a szél,
    a levegő nem szűnik meg,
    de szél nélkül halott.

    Elhullt a madár,
    a teste új mezbe öltözött,
    száz új alakba szétívódott –
    de a röpte nem maradt meg
    és el se veszett.

    Többet nem is tudok magamról
    és mire tudnék,
    már több leszek annál,
    hogysem tudhatnék bármit is.

    Még nem vagyok egész
    és mire az lehetnék,
    már több leszek annál,
    hogysem magamban lehessek egész.

    Még nem is élek,
    nem is fogok élni:
    életnél teljesebb
    leszek a holtom után.

    Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kézszorítás

    A súly: hetvenöt év. Őrlődve vásom.
    Itt nem segít rutophyllin s niton.
    De azt mondják: kemény a kézfogásom,
    a szorító kezet megszorítom.

    Szeretném, hogyha végig elkísérne
    ez az erő s nem morzsolódna szét,
    hogy majd a végső pillanathoz érve
    még megszorítsam a halál kezét.

    Forrás: Lélektől lélekig