Összerebbentünk ijedten:
„Jaj, ne, ne, meglátnak”.
S látod, most eldicsekedem
az egész világnak.
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Szerzők
-
Kányádi Sándor: Csók a lépcsőházban
-
Reményik Sándor: Árvíz
„Árvíz! árvíz!” sikoltják mindenütt
Riasztó hír-harangok.
Amerre nézek: tenger a világ.
Kilépett medréből a Bánat,
Elszakította gátját a Betegség,
Hidakat sodort el a Balszerencse,
A Nincstelenségnek már partja sincs,
A viskók eltűntek, a paloták
Talapzata alámosva inog,
És mindenünnen kezek nyúlnak ki,
Szegény, kapaszkodó kezek az árból,
Keresnek valamit, hogy mit, maguk se tudják.Mivel dugjam be fülem, hogy ne halljam
A vészharangot, – hogy vakítsam meg
Nyomorúságra táguló szemem?
Hogyan némítsam el a rettegést
Világban elszórt szeretteimért?
Hogyan markoljam meg a kezüket,
Hogy mentés helyett akaratlanul
Le ne rántsam magammal őket is?
Mert víztől sodort szegény száraz ág,
Tehetetlen gally az én kezem is.
Visz a betegség, tép a balszerencse,
Ragad és eltemet a szomorúság.Örökkévaló Árvizi Hajós,
Kegyetlenül kegyelmes,
Ki láthatatlan ladikoddal
Lebegsz a nyomor vizei felett, –
Ki némelyeket felveszel hajódra,
Ki másokat a mélybe visszalöksz,
Én nem tudom, csak Te tudod, miért –
Ó, vedd fel az én kedveseimet! –
Mindenkit, akinek szívétől
Az én szívemig szálat feszítettél.
Nem tudok én most népekért,
Világokért fohászkodni Tehozzád,
Egyesekért, személyszerint könyörgök:
Ne hagyd, ne hagyd, ne hagyd alámerülni!Örökkévaló Árvizi Hajós,
Kegyetlenül kegyelmes,
Ki láthatatlan ladikoddal
Lebegsz a nyomor vizei felett –
Ha nem férünk fel ladikodra mind
Tehetetlen, nyomorult emberek:
Ó, vedd fel, akiket én szeretek!Forrás: Lélektől lélekig
-
Nagy Attila: Az élet zarándoka
Indulnom kell tovább, ez a dolgok rendje,
ahogy minden elmúlik, mögém, az enyészetbe.
Talán sírni kéne, de nem fog már menni.
Eltűnt a varázslat, nekem megint nem maradt semmi.
Összekócol a szél, az éjszaka emlékekkel kínoz,
tovább kell mennem, tovább, az élet bármit is hoz.
Sebhelyeim, vesztett csaták emlékei, összetört szívem,
megroskadva, kínokban égve egyre csak tovább viszem.Miért van a jó,
ha elmúlik újra?
Miért fogadtak be,
ha megint rá kell lépnem az útra?Csend vacog szívemben, ez a dolgok rendje,
majd lassan elmúlik, velem, az enyészetbe.
Talán csak azért fáj, mert elfeledtem
pár pillanat melegben, hogy ennyi jutott nekem.
Megtépáz, átjár a sors, az égre tekintek,
a csillagok felhők fölött, szégyenben rejtőznek.
Sebhelyeim, dicső csaták emlékei, gyémánt szívem…
a kegyetlen évek nem tudtak megölni, azt hiszem.Szellővel szaladok,
legyőzöm a halált.
Ott leszek mindig,
s dúdolom az ezüst holdnak a magány dalát.Forrás: Lélektől lélekig
Nagy Attila, életút, veszteség, kitartás, belső harc, magány, úton levés
-
Áprily Lajos: Majd az idő…
Majd az idő – mondjátok részvevőn,
mióta így maradtam itt magamra.
Csodálkozom: nem néztek ősz hajamra?
S nem gondoljátok, hogy nincs már időm?Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: Gyöngy
Szeretlek, mondom.
– Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hajnal Anna: Kegyelem
Ezüst kötésű páncél rajtam,
sűrűszemű magány:
valaha Isten lánya voltam,
még az vagyok talán.Forrás: FB
-
Hajnal Anna: Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.Formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.Forrás: FB
-
Hajnal Anna: Kisüt a nap
Ingó árnyékunk összeér,
esőhízott lombok remegnek,
száradó madarak csevegnek,
napfoltokat rezget a szél;
zöld tenyeredben ringok én,
te emelsz vízirózsaszőnyeg,
víz lettél? lágy hullámok nőnek,
te hűlsz, te melegszel körém?Párában zsibbadó karok
üresen nyúlnak ki utánad,
– elfelejtem mit akarok –
illattal érinted a számat,
megcsókolsz átfutó eső.Most felleg vagy? emelkedő?
eltűnsz a téged kereső
vágyó szemek látóteréből,
átlátszó, fényes lebegő.Képlékeny lettél? légnemű?
betöltöd a teret köröttem.
Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
s hangtalan bezárulsz mögöttem.(1975. június)
Forrás: FB
-
Dsida Jenő: Valami eltörött
Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simúl a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó nap parazsára.Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
…Künn a határban Kain zokog
a holt Ábel fölött.Forrás: Lélektől lélekig
