https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Körmendi László: Elmegyünk mind

    Sötét borult a pannon tájra.
    A Hold már fénytelen, rég kihűlt.
    Kékvérű éjünk vak prímása
    a szél húrján mulatóst hegedült.

    Elmegyünk mind.
    Ki becsben, ki némán.
    Ki csikorgó szitkokkal, bűn alatt.
    Én nyomtalanul,
    mint macska az éjben,
    mint szétkorhadt szertelen pillanat.

    Emlékezz rám!
    Emlékezz újra,
    hogy voltam, hogy leszek
    és lehetek!
    Emlékezz rám, ha sarkadban gyűlnek
    új harcra új perzsa seregek!

    Emlékezz még, hogy időben szóltam,
    hogy éjünkben felkelt az égi had!
    És emlékezz rá, hogy alig szólhattam,
    mert elfújt az őrjöngő indulat.

    Emlékezz rám,
    ha fáj, vagy ha zördül!
    Ha sír, vagy visít az éjszaka!
    Emlékezz minden remegő kínra,
    mit elviselt
    értünk az Úr fia!

    Emlékezz majd, hogy sárból és vérből
    és kínból is új erkölcs teljesül!
    És szimfóniákat zengjen a lelked,
    ha mindenki fals hangon hegedül.

    És emlékezz rám!
    Hogy voltam és éltem.
    És úgy éltem, ahogyan lehetett.
    S hogy védeni akartam,
    óvni és szeretni azt,
    amit régóta nem lehet.

    Mert sötét borult e pannon tájra!
    A Hold rég oly fénytelen.
    Már kihűlt.
    Angyali éjünknek vak prímása
    a szél húrján mocskos dalt hegedült…

    Elmegyünk mind hát! Becsben és némán.
    Elmegyünk vicsorgó bűn alatt.
    Én nyomtalanul,
    mint macska az éjben,
    mint bársonyos, szertelen pillanat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Aranyosi Ervin: Bocs, a versért (szójáték)

    Kibújtam a bocskoromból,
    kinőttem a bocs koromból.
    Hogy lehet egy bocs koromból?
    Ez a vers itt, bocs: karambol!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Arany János: Itthon

    Mint a madár a fészkére,
    Szomju vándor hűvös érre,
    Mint a gyermek anyaölbe:
    Vágyom én e nyájas körbe.

    Itt, enyelgő kis családom
    Közt, van az én jó világom;
    Künn borong bár a magasban:
    Itt örökké csillagos van.

    Csillogó szem, mosolygó ajk:
    Ez az amit szívem óhajt,
    S küszöbömet átallépve,
    Ez derűl itt én elémbe.

    Szívem ifjul, gyermekké lesz:
    Kis örömet nagynak érez,
    Körülem is ártatlan kedv
    Játszi pillangója repked.

    És felejtem egyelőre
    Gondjaimat a jövőre:
    Mi nehéz súly függ e vállon,
    Nehogy kedvök búra váljon.

    Gyermek-szívvel, öntudatlan
    Nyugszom meg e gondolatban:
    Hogy övéit el nem hagyja,
    Ki mindnyájunk édesatyja.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek: Üres a ház, üres a fészek

    Üres a ház, üres a fészek,
    Magam elé szomorúan nézek.
    Itt egy szoba, ott más bezárva,
    Elnémult, el, az édes lárma.

    Hol tegnap még gyermekhang csengett,
    Hogy szokjam meg a szörnyű csendet?
    Temetőkertnél némább a házunk,
    Lobog a tűz, s haj, mégis fázunk.

    Vigasztalgat jó nagyanyóka:
    Ne búsuljon már, nagyapóka.
    Ez a világnak sorja, rendje:
    A gyermekek elhagynak rendre.

    Ősszel elszállnak vándormadárként,
    De visszaszállnak ismét apránként.
    Egyik tavaszra, másik nyárra,
    S megújul az az édes lárma.

    Könnybe borul szemem, de látom,
    Hol van az én legjobb barátom
    Jó nagyanyó titkolja, rejti,
    Maga búját értem felejti.

    És indulunk, kart karba fonva,
    Ki a kertbe, lassan osonva.
    Tekintünk jobbra, aztán balra:
    Nincs-e gyermek erre vagy arra.

    Lelkünk gyermekként képzelődik:
    Hátha Évi erre vetődik?
    Tán Lacika? Tán kis Döncike?
    (Ez a bece. Ez a kicsike.)

    Bolond remény, de oly jól esik,
    Öreg szívet ez lecsendesít;
    S megtérve, lám meleg a házunk,
    A tűz nem ég már, mégse fázunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

    Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
    taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.
    Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
    hangoskodóból halkíts hallgatagra.
    Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
    ritkán hallassam hangom, mint a holló.
    A közlékenység kútját tömd be bennem,
    karthauzi legyek a cella-csendben.
    Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
    folyók a torkolatnál csendesednek.
    Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
    könyvekbe plántált szó-rengetegektől.
    Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
    egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,
    a túlsó partot látó révülésben
    a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – Készen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ábrányi Emil: Veled örökké…

    Veled örökké! Ó mi szép,
    Mily édes lesz az élet!
    E nagy világban, kedvesem,
    Együtt bolyongni véled!

    A vándort csillag vezeti,
    Mosolygó szemed engem.
    Felhő takarhat csillagot,
    De a te szemedet nem!

    E tiszta ég el nem borúl,
    Meg nem törik sugára,
    Csak néha ejt szent harmatot
    A mások bánatára.

    Pacsirta-hangod dallama
    Ébreszt föl kora reggel, –
    És éjjel, mint a csalogány,
    Elringatsz énekeddel.

    Megyünk ki a mezőre és
    Apró virágit szedjük…
    S mindazt, mi gőg és hiuság,
    Szivünkből kinevetjük.

    De hogyha jő egy védtelen,
    Az vendég lesz minálunk.
    Enyhítni szomját, üdítő
    Forrás-vizet kinálunk.

    Járunk-kelünk a földön át
    Mint két eltévedt gyermek,
    Míg értünk küldött angyalok
    Végtére majd föllelnek.

    Akkor, szerelmem, elmegyünk
    A kedves angyalokkal,
    Egy földön kezdett, végtelen,
    Örökbe játszó csókkal!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről

    Csodákat próbáltam:
    arannyal, ezüsttel
    hívtam a népeket,
    jöjjenek énhozzám!
    Hiába, hiába,
    az arany nem kellett,
    az ezüst nem kellett,
    nem jöttek énhozzám.

    Elmondtam naponta
    tíz hegyibeszédet,
    gyönyörű szavakat,
    igéző szavakat,
    hiába, hiába:
    egy fül sem fülelte,
    egy szív sem szívelte
    a hegyibeszédet.

    Tüzet is akartam
    rakni az erdőben:
    nyulacska ne fázzék,
    őzike ne fázzék, –
    hiába, hiába!
    Gyújtófám kilobbant,
    és a tűz nem akart
    gyúlni az erdőben.

    …S egyszer csak maguktól
    gyűlnek az emberek,
    együgyű szavamtól
    sírásra fakadnak,
    ránéznem alig kell,
    s a tűz is felszökken, –
    az Úr áll mögöttem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Szemafor

    oly sokáig ácsorogtunk
    a tiltó vörös
    hipnotikus szemébe nézve
    hogy mire kigyúlt
    a remény zöldje
    már semmi kedvünk
    átkelni

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornai József: Gyűlölöd-e a kerítéseket?

    Nem azt kérdezem tőled, szeretsz-e?
    Azt kérdezem: gyűlölöd-e a kerítéseket?
    Itt most bekerítik az erdőket,
    madarakat, kisgyerekeket,
    még a folyókat is cövekekkel és
    névtáblákkal pecsételik meg.
    A levegőre kiírják:
    „Magánterület, idegeneknek bemenni tilos.”
    A margaréták nagy szirmát lelakatolják,
    és akinek nincs kerítése,
    eldugja arcát a buszon egymáshoz dőlő vállak mögé.
    Azt kérdezem tőled, ha szeretsz,
    gyűlölöd-e a kerítéseket?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tamkó Sirató Károly: Evianne

    Betűkből építelek föl
    vonalakból
    színből
    izzó szavakból
    rebbenő könnyűségből
    áttetsző-meleg-lüktető
    világdarabnak
    szép reggelnek
    mosolyos délutánnak
    életem el nem szakadó részének.

    Fájdalmasan és izgatottan
    mint egy Rodin-szobor
    bomlasz ki a ködből
    egy világváros mélységeiből
    zilált véletleneken át.

    Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
    feléd.

    A boldogság fehér selyméből
    adhat-e rád köntöst
    karjaim feszülő íve.

    A hideg magány zuzmaráz
    és a sötétülő idő
    mint egy híg hüllő gázol át rajtam.

    Életünkből
    boltozhatunk-e palotát
    amelyben
    szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?

    Forrás: Lélektől lélekig