(hódolat Romhányi Józsefnek)
CSONTHÉJAS
Kívül kemény,
belül puha.
Erő? Erény?
Kölcsönruha.
Belül puha,
kívül kemény
– habitusa:
főnyeremény.
GERINCES
Belül kemény,
kívül lágy.
– Sorsa nem épp
vetett ágy.
Kívül lágy,
belül kemény:
csupasz vágy,
kemény remény.
PIKKELYES GERINCES
Belül zordon, kívül morcos
– nem született békeharcos –
akár nagy, akár kicsi:
baljós, mint egy harckocsi.
Tettei, mint ő, pocsék,
vér-banális rémmesék.
CSONTTALAN–HÉJATLAN
Vezéregyéniség.
Forrás: Szeretem a verseket
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.
Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.
Forrás: Szeretem a verseket
Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága közt az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ó mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tűnődő, ki ily estelen
A végtelen titkába elmerül,
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen…
Forrás: szeretem a verseket
Sose nyílik ki a rózsa,
sose nyílik ki a nyár,
én a szerelem adósa
vagyok három éve már.
Mondtam is a cinegének,
hogy szálljon el haza már,
sose szólal meg az ének,
sose nyílik ki a nyár.
De a cinege csak engem
figyel hosszan, feketén,
míg halálos szerelemben
az övé nem leszek én.
Forrás: szeretem a verseket
Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdők az ő szemei,
Küszöbe elé teríteném magam
Lábtörőképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbúvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide…
Mező álmodhat össze annyi jót –
Az én kedvesem a füvek szíve.
Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi téren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
Forrás: szeretem a verseket
Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Tápászkodik, fölkel s jövet
fehér terveket szövöget.
Szórja, hinti, hol elhalad,
két marokkal a friss havat.
Fehéredik domb és lapály.
Olykor-olykor a tél megáll.
Gondos gazdaként széttekint,
aztán munkába fog megint.
Ahol kilátszik a vetés,
vet oda egy marokkal, és
mire a mi falunkba ér,
mögötte már minden fehér.
Egy kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja a patakot.
Lepihen és a szürkület
csöndjében füstöt ereget.
Forrás: szeretem a verseket
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybe fagyott bánata,
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet üterére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
Forrás: szeretem a verseket
Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.
Ősz könnyezik az ablak üvegén.
Ketten vagyunk: a kályhatűz meg én.
Alig pislákol bennem már a dal,
de a tűz dala milyen fiatal!
Ülök s öregesen bóbiskolok –
a bükkfatűz hogy dalol és lobog!
Forrás: szeretem a verseket
Ha feltekintek a holdra
Ha meglátom a vánszorgó ősz
Vörösbe hajló árnyait
Minden ami létezik
Illatok, fények, anyagok
Hozzád vezetnek
Szerelmem amit szerelmed éltet
Mindaddig míg lélegzel
Karjaidban létezik anélkül
Hogy elhagynák az enyémet
Ha apránként megszűnsz szeretni
Apránként megszűnlek szeretni
Ha hirtelen elfelejtettél
Ne keress, hiszen én már
Réges rég elfelejtettelek
Szerelmem amit szerelmed éltet
Mindaddig míg lélegzel
Karjaidban létezik anélkül
Hogy elhagynák az enyémet
(Szeretném ha tudnál valamit
Tudd, hogy ez hogyan működik)
Ha úgy döntesz otthagysz a parton
Hol szívem gyökeret eresztett
Ne feledd, karom más partot
Keresni kénytelen
De ha minden nap minden percben
Úgy érzed hozzám tartozol
Ajkaid keresik ajkaimat
Számomra semmi sem elfeledett
Szerelmem amit szerelmed éltet
Mindaddig míg lélegzel
Karjaidban létezik anélkül
Hogy elhagynák az enyémet
Fordította: Somlyó György
Forrás: szeretem a verseket
