Kategória: Szerzők

  • Csorba Győző: Szólalj meg bennem!

    Verembe nem döntsz, hegyre sem emelsz,
    nem hajtogatsz mint friss-kezű szellő a nádat,
    nem törődsz velem, Istenem,
    sorsom mélyén hallgatsz, mint föl nem robbant
    bomba aluvó vízek mélyein.

    Tornyosodik a bűn a szívemen,
    és már csak tompán érezem: mi bűn, mi nem bűn,
    normáim elmentek veled,
    nincs már külön a sáros és a tiszta –
    elkeveredtek bús hiányodon.

    Szorongok, mint vihar előtt a föld;
    lapulok, bújok, pislogok csönded szemébe –
    minden dörgésnél rémesebb,
    ijesztőbb minden cifra átkozásnál,
    – a halott anyák hallgatnak csak így.

    Szólalj meg bennem, régen-hallgató!
    mozgass meg, légy szél, szél, ami voltál is egyszer,
    törődjél velem, Istenem!
    mindegy: veréssel, vagy simogatással,
    csak érezzem, hogy van hozzám közöd.

    Forrás: DIA – Csorba Győző: Szólalj meg bennem!

  • Kosztolányi Dezső: Délutáni álom

    Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
    és fölriadok most szíven-ütötten.
    Jaj e halálos, ájult délutánban,
    az álom alagútján merre jöttem?
    Nagy a kezem, halántékom deres már,
    s játékaim még itt vannak köröttem.
    Hol az anyám? Hol az anyám? Segítség.
    Ötven leszek már. Nemsokára ötven.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Lackfi János: Anyám tyúkja, jogi változat

    Tyúkanyó, a tárgyra, kérem!
    Vétkes magánlaksértésben?
    Egyházjogilag tán rendben,
    polgárjogban már cseppet sem.
    Szaladgálás a tényállás,
    plusz még a ládára szállás.
    Csendháborítás is végül,
    jogkövetkezmények nélkül.

    Testi sértés? Testi sértés?
    Dehogy történt, nem is kérdés.
    A tettesnek kaja, pia…
    Mi ez itten, monarchia?
    Az ügyfelem nem akart mást,
    csak jogszerű magatartást!
    Ellenszolgáltatás gyanánt
    tojást várunk el, nem banánt!

    Morzsa kutya, ön a tanú,
    hiszen nem érheti gyanú.
    Priusza nincs, íme tisztán
    az erkölcsi bizonyítvány.
    Vadászatra rá ne kapjon,
    a tyúk osztatlan tulajdon!
    Vele ha jó viszonyt ápol,
    juttatást várhat anyámtól.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Pilinszky János: A fényességes angyal is

    Emlékezés egy világháborús karácsonyra

    Az égbolt elsötétedett.
    S akár a végitélet
    zord fellege tört volna ránk,
    a föld is oly sötét lett.

    Gyermekszívünk is oly nehéz!
    A házak és a kertek,
    az egész törékeny világ,
    éreztük, velünk reszket.

    Aztán a roppant csöndön át
    puhán és észrevétlen,
    a hangtalan meginduló
    és puha hóesésben,

    akár a fényes pelyhek is
    vigyázva földet értek,
    a fényességes angyal is,
    ő is a földre lépett.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Ébredés

    Éltem aluvó asszonyéltemet,
    s testem nem volt más – minden nyarak teste –;
    hajam a fáknak kúsza lombja volt,
    szívem a nappal leáldozott este.

    És nem volt más álomra nyílt szemem
    – hiába hajlott ködfejtő betükre –
    mint minden víznek és minden egeknek
    egymásba mélyedt magalátó tükre.

    Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
    november hóban őszi pára ült meg.
    Mindenik maggal kipergett az éltem,
    és lenge lelkem lebegett a szélben.

    – Te eljöttél és kiváltottál engem,
    te csudahántó, megváltó szerelmem.
    Sebzett testem a nyarakból kivállott,
    most talpig saját fájdalomban állok.

    Az én karom reszket ölelve téged,
    az én szívemre verődik beszéded,
    s hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
    én felsikoltva önmagamra leltem.

    Forrás: Lesznai Anna versei

  • Weöres Sándor: Lied

    Várlak a déli sugárban,
    várlak az éji sötétben,
    várlak a télben, a nyárban,
    várlak a földön, az égen.

    Szél remeg át a határon,
    fényei fogynak a nyárnak.
    Ó, te örömteli álom,
    holtomig én idevárlak.

    Forrás: Weöres Sándor versei

  • Szilágyi Domokos: Utóhang

    Hontalan fények közt otthonos lélek:
    mindentől, ami volt, mindentől félek.
    Könnyező-csillag-szem-bárány a késtől:
    félek a sajgó megismeréstől.

    Akad-e, akad-e valaki még?
    Számban gyöngyöznek keserű igék.
    Csillagok pislognak kialvatlanul.
    A fény, a fény remegni tanul.

    Mennykő igazságok között vacogva
    világom szétszakad darabokra.
    Akár a nap az esttől,
    elválik test a testtől
    és el a kéj a vágytól,
    férfi és nő az ágytól,
    az akarat a szótól,
    el a cukor a sótól,
    pokol a magas égtől,
    befejezés a végtől,
    a kezdet a nyitástól,
    sírás a csitítástól,
    az eszmény a valótól,
    élő a meghalótól,
    halott az élve-holttól,
    és ama zsák a folttól,

    fölrúgva talmi törvényt,
    ami volt, meg se történt,
    s ami lesz mindhalálig,
    még ma halálra válik,

    a szólott szó is szótlan,
    a való is valótlan,
    a létező is létlen,
    a vétkező is vétlen,
    az ártatlan is ártó,
    a föld égre kiáltó,
    és tettető a tettes,
    és kedvetlen a kedves,
    és a kegyes kegyetlen,
    az összesség egyetlen,
    több a kevés a soknál,
    és több a csönd a szóknál,
    és csupa seb vagyok már,
    s már nem szól senki értem,
    s én nem értem. Nem értem.

    Magamat világgá kiáltván,
    állok kéretlenül a vártán.
    Éget a szó, éget, eléget.
    Adjatok, adjatok oltó igéket.
    Romlandó húsom végét a rögben:
    hinnem az Útban, az örökben.

    Az Útban, mely veszni nem ereszt,
    és amely örökös újrakezdés.
    (Elmondhassam, hogy megcsalattam:
    nemet vetvén, igent arattam.)

    Forrás: Szilágyi Domokos versei

  • Juhász Gyula: Karácsony felé

    Szép Tündérország támad föl szívemben
    ilyenkor decemberben.
    A szeretetnek csillagára nézek,
    megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
    ilyenkor decemberben.

    …Bizalmas szívvel járom a világot,
    s amit az élet vágott,
    beheggesztem a sebet a szívemben,
    és hiszek újra égi szeretetben,
    ilyenkor decemberben.

    …És valahol, ha kétkedő beszédet
    hallok, szomorún nézek,
    a kis Jézuska itt van a közelben,
    legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
    s ne csak így decemberben.

    Forrás: Juhász Gyula versei

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,

    az utcák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől –

    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: József Attila versei

  • Vörösmarty Mihály: (Turkai)

    1

    Harcoltam veled, és hátadra fölírtam ez alkut:
    én ütök, és te szaladj, vagy te szaladj, ütök én.
    S ím én vég nélkül puhogatva törélek azóta;
    de te hitetlen vagy, Turkai: hasra esél.


    2 – Az epigrammai Musa, az írókhoz

    Bántani jámbort bűn, de gonoszt nem bántani bűnebb:
    mért üldözlek agyon, Turkai, érted-e már.


    H…ányi Pálnak

    Láttalak a Helikon tetején mászkálni, s türélek,
    gondoltam, neked ott mászni, legelni szabad.


    Forrás: Vörösmarty Mihály versei (1829–1834)