https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Tandori Dezső: Doboz és tulipán

    Kis medve jött a házba
    Csokisdoboz-fedélen.
    Egy tulipán lett a barátja –
    Nem ritka barátság télen.

    Egy fényes, hűs ablakkal
    Hamar összeismerkedtek.
    Ott álltak éjjel-nappal,
    De főleg: egymás mellett.

    A tulipán tudta: a medvét
    Mért hívják Kis Doboznak…
    De még így sem hihették
    A kinyitást ekkora rossznak.

    Kinyitottuk… Ő is várta!
    De attól fogva folyton
    Feküdnie kellett: állva
    Potyogott belőle a bonbon.

    A tulipán nyugtalan lett
    A fekvő beteg láttán.
    Nem érzett többé kedvet
    Semmihez az ég-világán.

    Mi nyomban megigértük:
    „Álltok még egymás mellett!”
    S ők azt felelték: „Kérjük,
    Siessetek valamelyest.”

    A csokit sietve megettük,
    De a tulipán lehullott…
    Most már fekhetnek együtt
    – Vagy: most megint csak fekhetnek! –
    Kis Doboz s benne a Szirmok.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Török Sophie: Nem hihetted

    Nem hihetted hogy szeretlek
    és én sem tudtam, szeretsz-e engem?
    Arcod eljött velem, emléked szép fátylait
    mint füstjét a vonat, lengetem a futó
    napok mögött. Bársony pillantásod
    mint puha madárka, arcom előtt motoz.

    Visszafelé pörgetem emlékeim filmjét
    s talpig beburkol eltűnt mosolyod.
    Csak képzeltelek, s már élsz, a naphosszat
    jársz velem. Mellettem jársz az utcán
    karod enyhe melege megérint
    sugárzás néma nyelvén beszélünk.

    Megfogtalak? vagy te fogtál meg engem?
    Én idézlek – s te nem tudsz semmiről?
    vagy idézlek, mert te akarod?
    S magányos vágyaimat te éleszted
    a messzi éjszakából? Míg könnyen
    kezemre hajoltál, hitted-e, hogy idegen
    asszonyt köszöntesz közönnyel?
    vagy tudtad te is: e percben
    először érintetted szerelmesedet?

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Nagy László: Fagyok jönnek

    Fagyok jönnek sorban,
    fehér dühű gárda,
    mint a perec roppan
    az esendők válla.

    Nélküled hol laknék?
    – megborzong a lélek.
    Hajnaltüzes hajlék
    a te közelséged.

    Szemem elől vedd el
    a tél-hideg tányért,
    etess szerelemmel,
    hogy ne legyek árnyék.

    Szerelmünk tűztornyát
    engedd betetőznöm –
    kapcsold ki a szoknyát
    az aranycsípődön.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Garai Gábor: Balaton

    Szerelmünk egyetlen: holtunk előtt
    majd az arcok erdejéből kiválik.
    Talán az lesz, ki elkísér odáig
    s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,
    talán az, ki elhagy… Én mindig őt,
    a még talányost sejtem, ha a tóra
    búcsúzni visszanézek elfogódva,
    s marasztalnám, űzném is az időt.

    Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
    a víz minden színét meglobogtatja,
    s mennék, de rá kell bámulnom – habár
    Orfeusz árulását újrajátssza
    velem a látvány: haldokló varázsa
    az örök vágy poklába visszazár.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Pilinszky János: Újra József Attila

    Te: bakája a mindenségnek.
    Én: kadettja valami másnak.
    Odaadnám tiszti kesztyűmet
    cserébe a bakaruhának.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Juhász Gyula – Szemek beszéde

    Sokáig némán, némán nézik egymást,
    Mint tenger és ég, mint bús messzeségek
    És szól az egyik: Ó most semmi sem bánt!
    És mond a másik: Ó most újra élek!

    Az egyik mélyén vak reménytelenség,
    A másik mélyén mennyek üdve szunnyad,
    Az egyik szól: Ó elveszett gyerekség,
    A másik mond: Bennem ring drága múltad.

    Az egyik, mint az áldozati bárány,
    Szelíden, gyáván és riadva rebben,
    Az élettől gyötörten és ijedten,

    A másik szűzi bátran, büszke árván
    Szól: Élni fogsz! A másik: Messzi szentség!
    És érzik, hogy zúg a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Szeszélyes futamok a holdról

    Ma félek a holdtól,
    e sárga koboldtól,
    félek.

    Kísérteni feljött.
    Körötte a felhők
    állnak.

    Olyan buta-bámész,
    bandzsítva reám néz,
    némán.

    Jaj, mindenem elhagy.
    Oly végtelenül-nagy
    a föld.

    Meg is halok, érzem.
    Reggel hideg ércen
    fekszem.

    Birkózzak a holddal?
    Sötét a hegyoldal
    alja.

    Zsákutca tövében
    elkondul a léptem
    búsan.

    Az éjszaka ül meg,
    bársonypuha, fülledt,
    hőség.

    Azt hinni, meleg vér,
    s mikor tova mennél,
    megköt.

    Vér fűszere buggyan,
    a zegzugos útban:
    hulla.

    Az éj csúnya lánya,
    ha jönne, utána
    sírnék.

    Egy kapuba állnék,
    szólnék neki – árnyék –:
    anyám.

    Ha jönne barátom,
    júdásian áldón
    mennék

    kígyózva elébe,
    s a tőrt a szívébe
    döfném.

    Baljóslatú sarló
    reám veti gyarló
    fényét.

    Félarca nevet le,
    a fénye kezembe
    tallér.

    Dinnyék szaga szálldos
    és émelyeg álmos
    lázzal.

    Vad illat a fákon,
    lihegve kitátom
    a szám.

    A mély utak alján
    kúszom, sunyi-halvány
    rabló.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra (Boci, boci…)

    Ady Endre stílusában

    Álltam a Pusztán, álltam állván
    kérődzve, bőgve, búsan, árván,
    mikor, hahó,
    rámtörtek csülkös kis zeuszok.

    Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
    mi kéne, hé, rátok tiporjak?
    Ahol a Tej,
    oda szaladnánk lakni mi is?

    Rátok dől e rozoga pajta,
    s én ősi, szent, keleti fajta,
    én féljek, én?
    Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

    Nem holmi senkik tarka fattya,
    a Mammon volt anyám ükatyja,
    hej, piszkosok,
    nekem aranyból van a fülem.

    És kacagtam, rengett a Puszta,
    fülét, farkát gyáván behúzta,
    s futott, hahó,
    futott a csülkös boci-sereg.

    Kosztolányi Dezső stílusában

    Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

    Röhögve durván és kuncogva halkan,
    gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
    hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
    mert nincs fülem se farkam,
    s úgy állok itt e harmateste dombon,
    mint régi hősök vérező porondon.
    De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
    s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
    dac nélkül én a képetekbe mondom,
    hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
    s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

    Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
    Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
    s búját mindenki elbocsájtja helyben,
    hol ép farokkal bőg a méla marha,
    s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

    Forrás: Lélektől lélekig

    (Duplázás nincs — első Varró Dániel a gyűjteményedben.)

  • Ady Endre: Kín és dac

    Eötvös Józsefnek

    Hogy indult végre egyszer a magyar
    Kivált és bátor férfiaival,
    Szédülten szállt előle a sötétség
    S az emberek egymást oly hittel nézték
    Ez országban, mint soha azelőtte.
    Mindegy:
    Vidámuljunk ha a bánat
    Fülünk közé vág is néha,
    Kín volt mindig itt a dacnak
    Legízesebb tápláléka.

    Selmáskodnak már az igazak is,
    Tréfa kis dolog, tréfa a nagy is,
    Úgy romlunk, mint az esős nyári körte,
    Volt egy-két hitünk, azt is összetörte
    Alkus úr-had és vert futó parasztság.
    Mindegy:
    Vidámuljunk ha a bánat
    Fülünk közé vág is néha,
    Kín volt mindig itt a dacnak
    Legízesebb tápláléka.

    Bécs jó süketfajd s mi jómadarak,
    Szabad minden nép, üdvéért szabad,
    Csak nálunk rothad minden bárgyú kínban,
    Be másként hittük ifjú álmainkban,
    Új honszerző vágy mikor tombolt bennünk.
    Mindegy:
    Vidámuljunk ha a bánat
    Fülünk közé vág is néha,
    Kín volt mindig itt a dacnak
    Legízesebb tápláléka.

    Paraszt leromlott s régi a nagyúr,
    A többi vállatvonva igazul,
    Kín van már itt s csak egy-két ember távol
    Kitekint daccal s új dacot kovácsol,
    Hogy hátha mégis csoda esik vélünk.
    Mindegy:
    Vidámuljunk ha a bánat
    Fülünk közé vág is néha,
    Kín volt mindig itt a dacnak
    Legízesebb tápláléka.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Budai Ferenc – Az élet bohóca

    Előttem a manézs, a közönség,
    a tisztelt publikum, a nagyvilág.
    Mögöttem egy picinyke közösség:
    minden, mit szeretek; a család.

    Nevetni kell, ha fáj is,
    nevetni a könnyeken,
    kínon át is nevetni,
    nevetni csak könnyeden.

    Bohóc vagyok, nevetnem kell mindig,
    ha lelkem fáj is, ne lássa senki.
    Sírhat szívem: könny nem juthat színig,
    kinn csak mosoly van, lássa mindenki.

    Mosolyogj, kacagj mindig,
    kacagj csak a könnyeken,
    nevess, ha szív szakad meg,
    nevess mindig, könnyeden.

    Habos tortát dob rád a világ,
    hasra esel furcsa cipőidben:
    mosolyodon kívül semmit sem lát
    senki: csak mosoly ül könnyeiden.

    Forrás: Lélektől lélekig