Kategória: Szerzők

  • Babits Mihály: A könnytelenek könnyei

    Szavak, ti mondatlan szavak,
    meddig biztassalak?
    Mit ültök rokkant ajkamon,
    mint dermedt madarak?

    Avagy enyémek vagytok-é,
    vagy, rámbízott sereg,
    apáktól és egy nemzettől
    örökbe nyertelek?

    Jaj, a tábornak, melyben a
    hadsereg fogva – jaj
    a kasnak, melyben fájva nyüzsg
    s ki nem röpül, a raj!

    Szálljatok szét, gyötrő szavak!
    Mit zsongtok itt nekem?
    Minden füleknek szóljatok,
    és minden nyelveken,

    s zokogva, hajh, hogy annyi szív
    hiába onta vért,
    a könnytelenek könnyei
    legyetek a honért!

    Szemeink száraz fellegek,
    s miként az aszu táj,
    sivár a lelkünk, zsibbad és
    nem tudja már, mi fáj.

    Tél tél után, év év után,
    négyszer hajtott a galy,
    vakon, nagy kényszerek között
    harcolt a bús magyar.

    Harc harc után, nyár nyár után
    ötször lehullt a lomb:
    oly híven adta mindenét,
    s oly ingyen, a bolond!

    Ki vérünk ízét ismered,
    tégy vallást, karszti kő,
    s ki jól tudod jajunk szavát,
    vad omszki levegő,

    valljatok, magyar csillagok,
    védjétek a magyart:
    volt-e dalunk, vagy sóhajunk,
    mely nem békét akart?

    Mint aki méccsel intene
    balgán, a Nap elé,
    úgy lobogtattunk álmokat
    a Szeretet felé.

    Szemeink száraz fellegek,
    s miként az aszu táj,
    sivár a lelkünk, zsibbad és
    nem tudja már, mi fáj.

    Ó, mécsünk nem világított:
    házunk’ gyújtotta fel
    s gyűlölet pokla lett a hely,
    hol élni, halni kell.

    Szakadjatok ki, bús szavak!
    Sem élet, sem halál:
    egy őrült nemzet eleven
    megnyílt sírjában áll.

    S a sírt népek veszik körül,
    öröklő káröröm;
    és kígyó csúsz a sír fölött,
    de virág nem terem.

    Kígyók közt, marva, fájva, halld,
    a költő éneke
    s sziszegve rokkant ajkamon,
    óh népek nemzete,

    egy ezredévből, nagy világ!
    riadva, földadog –
    Hazámnak hangja, gyenge bár,
    de néma nem vagyok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek – Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    Még itt se vagy, már áldva áldlak,
    Vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    Öreg szívet gyermekké téssz te
    Mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    Hadd éljem újra gyermekségem
    Szép esteiét,
    Mikor a földet hó megeste,
    Dal s mese közt karácsonyeste
    Vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    Szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    Angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor: Bűnösök menedéke

    S hadd imádkozom a nem-szűzekért,
    Hadd hozom el a bűnösök, a gyengék,
    A Barabbás-üvöltők seregét,
    A mosdótálas Pilátusok rendjét.
    A farizeusok, a vámosok,
    Írástudók és papifejedelmek,
    Az inaszakadtak, a poklosok
    Utánam mind elibéd seregelnek.

    Könyörülj rajtuk, ó, könyörülj rajtunk,
    Akik magunkon nem könyörülünk,
    Ütődött-voltunk mélyéből sóhajtunk
    A magasság arcába – s itt ülünk,
    És szégyeneljük ezt a sóhajunkat,
    S szégyelljük azt is, hogy szégyenkezünk,
    És ássuk, egyre ássuk le magunkat
    A mélybe. Jaj, kezdj valamit velünk!

    Ó, hiszen halljuk berrenni az órát,
    Állnánk is lábra, csak ne kellene
    Elmetszeni a bűn köldökzsinórját.
    Még mondanánk is bátran ellene,
    De cselekedni – cselekedni már nem:
    Az imavágy szívünkben fuvoláz,
    De az Uram-tól messze még az Ámen,
    És bánom nélkül nincsen Megbocsáss!

    Úgy tátogunk az égre, mint a szomjas
    Békák egy száraz kútban: Hol az Ujj,
    Melytől a mindenség e rossz atomja,
    Földünk tekéje mozdulni tanult?
    Lenyúzott bőre vonagló húsával
    Borzong előtte szívünk meztelenje:
    Ha izzó késsel, ha tüzes husánggal,
    Csak üssön, vágjon, de az elevenbe.

    S ha majd a vér szeplőtelenre ázta
    Az ideget, amit felzsongatott,
    Kezed szórjon a pihegő barázda
    Forró szívébe lüktető magot,
    Az indulás piros kegyelme magját:
    Küldj langy esőt a hulló mag elébe,
    Ó, nem-szűzek, ó, betegek, ó, balgák,
    Ó, te minden bűnösök menedéke!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád: Ez a nap is

    Ez a nap is,
    Mint a többi.
    Elmúlt. Vége.

    Ez az est is,
    Mint a többi.
    Eljött. Béke.

    Szerény béke,
    De hálával
    Veszem ezt is,
    Jó pihenni,
    Ha az ember
    Csatát veszt is.

    Furcsa béke:
    Hallgat, talpig
    Feketében,
    Mint egy titkos
    Esti virág,
    Mely az ében
    Alkonyatban
    Nem egyéb, csak
    Néma illat,
    Mit az ember
    Behunyt szemmel
    Mélyre szívhat,
    Elmosódva,
    Álmosodva
    Nem keresve,
    Milyen lehet
    Az illatnak
    Szirom-teste:

    Szép virág-e,
    Mint az ifjú,
    Mint a pőre
    Rózsabimbók
    Hajnalszínű,
    Gyenge bőre,
    Vagy csak fáradt,
    Régi rózsa,
    Mely reggelre
    Széthull némán,
    Föld porával
    Elkeverve?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Móra Ferenc: Amikor a földön

    Amikor a földön
    Gyermekek zokognak,
    Az ég angyalkái
    Mind elszomorodnak.
    Vidám kacajuknak
    Megszegül a szárnya,
    Felhőt borítanak
    Az ég ablakára,
    Bánatos szemükből
    Könnyek harmatoznak,
    Amikor a földön
    Gyermekek zokognak.

    Amikor a földön
    Gyermekek nevetnek,
    Nagy az öröm kéklő
    Mezején a mennynek.
    Jókedvű angyalkák
    Le-lekukucskálnak,
    Fellegek nyílásán
    Csókokat dobálnak,
    Szivárványszalagból
    Csokrot kötögetnek,
    Amikor a földön
    Gyermekek nevetnek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA

    Bús arcát érzem szívemen
    A könnyek asszonyának,
    Rózsás, remegő ujjai
    Most a szivembe vájnak.

    Érzem az illatát is ám
    A rózsás, gyilkos ujjnak
    S véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Az ajka itt mar édesen,
    A haja ide lebben,
    Az egész asszony itt pusztít,
    Itt, itt: az én szivemben.

    Bosszút itt áll az életért,
    Aknát itt ás a multnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
    Kire a végzet mérte,
    Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
    Megérezze, megértse.

    Maradjon szent talánynak Ő,
    Maradjon mindig újnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reményik Sándor: GELLÉRTHEGY

    Paloták közé ékelt sziklatömb,
    Ki emelkedsz a vén Duna felett,
    Óriás, kit rokon itt nem köszönt,
    S akihez méltatlan a környezet,
    Oroszlán-szirt, ugrásra készülő
    Ki át akartad szökni a Dunát,
    S kin mosolyog az alant elmenő,
    Tudván, hogy úgy sem ugrod soha át,
    Gellért keresztjét békén hordozod.
    Zordonságod hetvenkedés csupán,
    A világ megalázta homlokod.
    Én üzenetet hoztam most neked,
    Üdvözletüket bízták énreám
    Nagyapáid: az erdélyi hegyek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: Ki várni tud

    Tartsd magad,
    Sors, Élet és Idő szabad
    S ki várni érez, várni tud.

    Várni tud,
    Kinek ön-énje nem hazug
    S nem hord össze hetet s havat.

    Tartsd magad,
    Mert most az a leggazdagabb,
    Ki várni érez, várni tud.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Radnóti Miklós: TÉLI NAPSÜTÉS

    Az olvadt hó beroskad
    és szertesündörög,
    kondérok gőzölögnek,
    mint bíbor sült-tökök.

    A jégcsap egyre nyúlik,
    a csöppje már nehéz,
    egy-egy kis tócsa pattan
    s szelíden égre-néz.

    S ott fönn az égi polcon
    hátrább csúszott a hó,
    kevés beszédű lettem
    s ritkán vitatkozó.

    Ebédre várok-é, vagy
    talán meg is halok?
    lélekként szálldosom majd
    horzsolván éjt s napot?

    Árnyékom rám tekint, míg
    borong a téli nap.
    Kincstári sapka rajtam,
    a nap fején kalap.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csanádi Imre: Karácsony angyalai

    December, fekete hónap,
    Lesben a pőre szelek
    Tar fákon, tar venyigék közt
    néma sötét feszeleg,
    és sárga-piros kacatokként
    kései, gyér levelek
    Megzendül a nyers elem: ujjuj!
    Táncol a dőre sereg,
    röpködne a talmi madárraj,
    csaknem szó, nem csicsereg.
    Advent szakad ágra, világra:
    már várja mind a telet.

    Üzenget a tájnak a tél,
    közeleg a kegyes Karácsony.
    Az utolsó megtűrt levél
    első cicomája a fákon.
    Fácánon őzen kósza nyulak
    ámuldoznak avítt csodákon:
    Békével töltözik a völgy,
    csönd gyűlik földünkre, bársony, –
    egyszer csak egyszer, angyalok
    szállnak alá zizegő szárnyon,
    fehér, fehér lesz, minden fehér, –
    kivirágzik minden madárnyom.

    Forrás: Szeretem a verseket