https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Zelk Zoltán – Szakadék

    Két perc tátongó szakadéka közt
    zuhanva is fölnyújtom még kezem.
    Vagyok. Jelentkezem.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Nem volt jogom

    Nem volt jogom
    válladra raknom életem,
    hogy te viseld el az elviselhetetlent –
    hogyan viseljem el?
    Nem mentségem, ha bárhogy is szeretlek,
    és bűntudatom az is, hogy szeretsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Hatvannégy év

    Pirosat pislog vagy zöldet mutat
    az indóház előtt a szemafor? –
    hová dülöng velem ez a vonat,
    átcsattog még a viaduktokon?
    Havat hirdet a decemberi ég,
    kibámulva holnap az ablakon,
    meglátom-e árnyam szaladni még
    az idei havon

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Tizennégy sor

    Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
    másfélezer magányos éjszakámon,
    hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
    hogy árvaságom ablakát beverted,
    hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
    hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
    hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
    nincs más erény már, csak az ifjú szépség,
    hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
    napkeltét lesik a didergő éjek,
    hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
    mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
    s kiver a boldogság, mint a verejték –
    oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szabó Magda – Látod-e már

    A voltak voltak, és a múlt halott.
    Az építettek mind rommá omoltak,
    virággá bomlanak a vaksi holtak,
    ámulva nézik selymes csillagok.
    Lomha korom közt gördül a kiholt nap,
    a hidak árba fúltak a folyókon,
    az emlékeken béklyó, béna ólom,
    véresre botlik tegnapon a holnap.
    Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
    Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
    A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
    S látod-e már, mint köti néma szájjal,
    síró mosollyal, köddel és halállal
    sarkantyúját az ifjú szerelem?

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Karinthy FrigyesMenekülés

    Mivel már nem bírom tovább
    A gyötrő kínt, mely rám nehézül;
    Mivel szívemből egy lökéssel
    A vallomás kitörni készül;
    Mivel vonaglik gyáva lelkem
    A mámortól, mely átölel;
    Mivel az üdv közel, közel van:
    — Azért futok most innen el.

    Mivel szép vagy, mivel szeretlek,
    Emésztő, görcsös szenvedéllyel;
    Mivel tenélküled kiégett,
    Sötét a lelkem, mint az éjjel;
    Mivel halál van, hol te nem vagy,
    Hideg halál van, mindörökké;
    Mivel csak látni, látni vágylak:
    — Azért nem foglak látni többé.

    A Polikrátesz gyűrűjének
    Zokogja lelkem bús regéjét:
    Kell, hogy az istenek haragját
    A boldogok remegve féljék,
    Én a gyötrelmekért születtem,
    Reménytelen jövék e földre;
    — Azért halok meg messze tőled,
    Lesújtva, gyáván, összetörve.

  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Életrajzi szilánkok

    (1921. november 27., Budapest – 1981. május 27., Budapest)
    Foglalkozása: költő, író, esszéista
    Anyja neve: Baitz Veronika
    Életművében meghatározó a háborús tapasztalat, a transzcendencia keresése és a „névtelen szenvedők” alakja. Pilinszky a 20. századi magyar líra egyik legegyedibb hangja, akinek költészetét a végletig letisztult nyelv, a csönd, a hiány és a megváltás utáni vágy hatja át. A második világháborúban látott koncentrációs tábori borzalmak egész életművét meghatározták, verseit a krisztusi szenvedés-élmény és a radikális emberség súlya formálja. Műveiben egyszerre jelenik meg a mély istenkeresés és az emberi kiszolgáltatottság. A magyar irodalom „nagy csöndjeinek” egyik mestere lett, akinek soraiban a lényeg mindig kevesebb szóban szólal meg.

  • Beney Zsuzsa: Lábujjhegyen

    Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
    És előtte hallgatni. Nem utólszor
    hanem most először látni a földet,
    a borszínű tenger hullámait.

    A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
    a sor végére, mint abba a sorba.
    Lassan araszolni át az idő
    maradékán, már súlytalan teherrel.

    Tudni: ez az egyetlen feladat
    amely még vár, ez az egyetlenegy
    amit teljesíttetned kell, hogy majd szabad légy.
    Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Batsányi János: A látó

    Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,
    S előbb, mint e század végső pontjára hág.
    Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
    Valakinek kedves nemzete s hazája;
    S valaki a magyar változó ég alatt
    Még a szabadságnak híve s ember maradt.

    Ó ti! kiknek szívetek örök búba merült,
    Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
    Ím, az igazságnak terjednek súgári;
    Dőlnek a babona fertelmes oltári,
    Melyek a setétség fene bálványának
    Annyi századoktól vérrel áradnak.

    Ama dicső nemzet felkelt ím egészen,
    Mely a két világnak megváltója lészen,
    S aminek már láncoktól szabad vitéz karja
    Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja!
    Az ember elnyomott örökös jussait
    Délre hozván, porba veri bálványait;
    S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti,
    Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
    „Álljon fel az erkölcs imádandó széki!
    Nemzetek, országok, hódolatok néki!
    Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
    Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”

    A föld kereksége megrendül e szóra,
    S látja, hogy érkezik a régen várt óra.
    A letapodtatott emberi nemzetnek
    Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
    Rémülve szemlélik közelgető sorsok
    A vérre sovárgó koronás gyilkosok;
    Rendben! kiknek még imént százezrek halála
    Csak egy intésekben, egy szavokban álla;
    S kiknek több nagy város tüzes leomlása
    Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása!

    Vidulj gyászos elme! megújul a világ,
    S előbb, mint e század végső pontjára hág.

    Forrás: Magyarul Bábelben