Kategória: Szerzők

  • József Attila: ÁPRILIS 11

    A talló kalászait hányva
    S a verebek közé belesvén
    Nagy szél kapott föl egyszer engem
    Hirtelen, áprilisi estén.

    Gyerekeit kereste arra
    S engem talált ott épp az utban.
    Bömbölt, örült, s én mosolyogva
    Rengeteg mellén elaludtam.

    Vitt falvan, földeken keresztül,
    Meghempergetett jó sárosra,
    Cibálva és kacagva vitt egy
    Pesti, csatakos külvárosba.

    Az uccán vídám jasszok lógtak
    S még vidámabban verekedtek,
    Kiabáltak, kiabáltunk és
    A jasszok végül berekedtek.
    Mondom, valami nagy ünnep volt,
    A hívek templomokba mentek
    És reszketve, szomorú kézzel
    Áldották őket meg a szentek.

    S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
    A szívekben nagy, esti béke.
    A gyilkos végzett emberével
    S úgy menekült, kalaplevéve.

    Reménységnek és tulipánnak
    Kicsikis deszka alkotmányba
    1905-ben ígyen
    Iktattak be az alkotmányba.

    A kártyás munkásnak fiúként,
    S a szép, ifjú mosóasszonynak,
    Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
    Fejkendőbe kötözött gondnak.

    A szegényasszony rég halott már,
    De fiát a szél el nem hagyja,
    Együtt nyögünk az erdőn éjjel
    S együtt alszunk el virradatra.

    1. ápr. 22.

  • József Attila: TISZTA SZÍVVEL

    Nincsen apám, se anyám,
    se istenem, se hazám,
    se bölcsőm, se szemfedőm,
    se csókom, se szeretőm.

    Harmadnapja nem eszek,
    se sokat, se keveset.
    Húsz esztendőm hatalom,
    húsz esztendőm eladom.

    Hogyha nem kell senkinek,
    hát az ördög veszi meg.
    Tiszta szívvel betörök,
    ha kell, embert is ölök.

    Elfognak és felkötnek,
    áldott földdel elfödnek
    s halált hozó fű terem
    gyönyörűszép szívemen.

    1. márc.

  • József Attila: AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB

    Ha az Isten íródiák volna
    S éjjel nappal mozogna a tolla,
    Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
    Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
    Aki szegény, az a legszegényebb,
    Fázósságát odadja a télnek,
    Melegét meg odadja a nyárnak,
    Üres kedvét a puszta határnak.

    Köznapokon ott van a dologba,
    Várt szombatját száz gond nyomorítja,
    S ha vasárnap kedvét megfordítja,
    Akkor máris hétfő szomorítja.

    Pedig benne laknak a galambok,
    Csillagtollú, éneklő galambok,
    De így végül griffmadarak lesznek,
    Hollónépen igaz törvényt tesznek.

    1. okt.

  • József Attila: JÓZSEF ATTILA

    József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
    áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
    Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
    másért örülünk neki
    Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
    ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
    Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
    az bizonyos
    Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
    épek
    A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
    Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
    pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
    Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
    hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

    1924 ősze

  • József Attila: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt
    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadits meg a gonosztól.
    Akarom.

    1924 nyara

  • József Attila: MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ

    Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
    Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
    Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    És az ember, szegény ember csak lapul belül,
    Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
    Három láng nő homlokából, zengő, mély virág
    És zokognak, elzokogják a litániát:

    “Én csak voltam! – Én, jaj, vagyok! – Én meg csak leszek!
    Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
    Életünk az ember kedve, hanem hol van ő,
    Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?”

    És az ember, szegény ember, csak lapul belül,
    Feje körül zengő szavak villáma röpül;
    No most, no most fölszáll majd az igazi ima!
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
    Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
    S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
    Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!…

    Világtalan angyalaink sugárlábakon
    Átugranak a világi köntörfalakon,
    Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
    S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint.

    És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
    Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
    Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
    S dadogok már, dadogok, de – magamban vagyok.

    Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
    Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,
    Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!…
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
    Elsiklanak talpam alatt sziklás századok –
    Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
    S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök.

    Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
    S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?…
    Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
    S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

    1924 nyara

  • József Attila: MÉRT HAGYTÁL EL, HOGYHA KÍVÁNSZ

    Igaz-e, hogy érezlek most is,
    Amikor messzire vagy tőlem?
    Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
    Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

    Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
    Mért fáradnak el a rohanók?
    Mért rág szú-módra szét a tenger
    Karcsú, viharra teremtett hajót?…

    Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
    Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
    De megégetnők-e a világot,
    Vonagló lángokként összefonódva?

    S pocsolyákba árkolt bús arcomba
    Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?…
    Ó asszonyom, te balga, te bolond,
    Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

    1924 első fele

  • József Attila: NEM ÉN KIÁLTOK

    Nem én kiáltok, a föld dübörög,
    Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
    Lapulj a források tiszta fenekére,
    Símulj az üveglapba,
    Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
    Kövek alatt a bogarak közé,
    Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
    Te szegény, szegény.
    Friss záporokkal szivárogj a földbe –
    Hiába fürösztöd önmagadban,
    Csak másban moshatod meg arcodat.
    Légy egy fűszálon a pici él
    S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
    Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

    Meddő anyánk gyerekért könyörög.
    Barátom, drága, szerelmes barátom,
    Akár borzalmas, akár nagyszerű,
    Nem én kiáltok, a föld dübörög.

    1924 első fele

  • József Attila: SZEGÉNYEMBER SZERETŐJE

    Világ van a szegényember vállán,
    Istent emelt mindig másik vállán.
    Dühödne meg okosan egyszerre,
    Mindakettőt ledobná egyszerre.

    Szegényember sose kér kalácsot,
    Szegényember sose kap kalácsot.
    Kis kenyérrel, nagyon feketével,
    Fehér lelkét őrzi feketével.

    Szegényember sója is ízetlen,
    Szegényember kedve is ízetlen.
    Eladó kis holmija vetetlen
    S ha van ágya, az is megvetetlen.

    Szegényember akkor lop, ha éhes,
    Akkor se lop, dehát nagyon éhes.
    Akkor is csak szegényebb szegény lesz.
    S míg lesz szegény, mindig több szegény lesz.

    Kisgyereke sohase veretlen,
    Asszonya se marad megveretlen,
    De akármily gyönyörű lány lennék,
    Szegényember szeretője lennék.

    1924 első fele

  • József Attila: SZEGÉNYEMBER BALLADÁJA

    – Szegényember, hogy adod a bölcsőt?
    – Csöpp a gyerek, hogy adnám a bölcsőt?
    – Király vagyok, bírok nagy erővel,
    Ha nem adod, elveszem erővel.

    Szegényember, hejh, csak egyet szólna –
    A király már katonákért szólna.
    De a bölcsőt a tóba hajítja,
    Csöpp gyerekét utána hajítja.

    Szegényember sír-rí a börtönben.
    Szegényember nevet a börtönben.
    Nincs a gyerek már a rossz világban,
    Jobb sora lesz, hajh, vizi-világban!

    1924 első fele