https://verskucko.com

Kategória: Romhányi József

  • Romhányi József: Egy szú végrendelete

    Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
    ráült a szakácsnő százszor is napjába.
    És jött a baj csőstül. Még a tetejébe,
    az asztalos is szöget ütött a fejébe.

    Néha percekig már percegni sem tudott,
    végül hát megírta a testamentumot:

    – A hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
    özvegyemre hagyom, járjon feketében.
    Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
    ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.

    – Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
    a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
    Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
    mert a nehéz könyvet szétnyűvik a nyüvet.

    – Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett,
    s lezabipetézett,
    kint éljen eztán
    a szemétládában, kegyelemdeszkán!

    – Végül az anyósom. Megérdemli nagyon:
    rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Kanszonett

    Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
    te konda dísze, sertésól csodája!
    Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
    s e sárfüggőkkel ékesített fültő.

    Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
    Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
    hogy más is van e földön, mint moslék,
    hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.

    Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
    míg végröfögésem az égre fel nem hangzik,
    egy hízlaldáért el nem válnék tőled.

    De jaj, te engem százszor is megölnél,
    ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
    igent rebegve álnok fecskendőnek.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

    – Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
    céltábláját az emberek gúnyának.
    Engem senki sem cirógat, becézget,
    mert bőröm egy kicsikét recézett.
    Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
    Nekik jár elismerés, hódolat.

    Hányszor kértem a bennfentes rókától,
    hogy legyen az én ügyemben prókátor.
    Könyörögtem: Szólj a szűcsnek, bátyuska,
    protezsálj be prémesállat státusba,
    vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
    De hiába! Nem enged e kérésnek,
    értékemért agyon sose csapnának,
    nem kellek én se muffnak, se sapkának…

    Így keserdett sündörögve, bujkálva,
    míg egy fakír nem került az útjába.
    Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
    – Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Hal-dal

    Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
    hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
    Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
    mely a parton ülő horgászban ért véget.

    – Bekapom! Ez finom falat! –
    mondta volna a víz alatt
    a ponty, hogyha
    a pongyola
    természet nem teszi némává a halat.

    – Csak kapd! – bíztatta volna menten
    a közismerten
    rosszmájú csuka.
    – Csak a
    végén meg ne bánd,
    mert a horgász vele ránt!

    – És ha kiránt?
    Kis hal iránt
    irgalmas a rendes pecás,
    s még nem vagyok negyven dekás.

    – Sületlenség! – szólt a márna.
    – Ki lenyelné, pórul járna,
    mert aki bekapja az ellenség horgát,
    annak bizony elvágják a torkát.

    – Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty –,
    ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
    Be is kapta a csalétket sebtiben,
    aztán kisült az igazság. Tepsiben.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Disznó-vers

    Kesergett a koca szopósai mellett,
    miután harmadszor egy tucatot ellett.
    – Na, megmondom a kanásznak,
    nálam többé nem lesz násznagy!
    A malackodásból elegem van.
    Énnekem többé nem kell a kan!

    Búsat sóhajtott kimiskárolt emse:
    – Nekem se!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Borz

    Büszke borzanya összetoborzott
    néhány csellengő borzot,
    hogy szívének féltett kincsét,
    hat kicsinyét megtekintsék.

    – Nézzétek! Ez itt a mennyország! –
    mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.

    Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
    találták a sok torzonborz borzat.

    Szólt az egyik értelmesforma,
    kinek kedélyét e látvány felborzolta:

    – Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
    ez az alom meleg kis családi fészek.
    Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
    … egyszerűen borz-alom.

  • Romhányi József: Kukac-sors

    Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
    mért él a föld alatta rút esőkukac.
    Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
    mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?

    Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat,
    hogy terem az emberszívben undor és utálat.
    Végül megsúgta egy csendes esti órán
    a svábbogár, azaz németajkú csótány:

    – Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van lakás
    srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
    Én látok, ha spacírozni pemászok a házba:
    tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
    Hogyha téged nézlek, so én magamnak is restellem.
    Nem szégyellsz te magad, du Schwein, így anyatojt mesztelen?!
    Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
    Muszáj neked strimfli húzni, egy ink meg egy katya!

    – Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt meg nem érem! –
    szólt a kukac, s föld alá vitte a szemérem.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Körkérdés kutyákhoz – Miért ugatják a teliholdat?

    Magyar kuvasz:
    – Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
    Csaholhatom reggelig!
    Magát rosszul informálták, azt hiszem,
    mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.

    Orosz lajka:
    – Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
    Vakkantgatom csak a felet,
    mert látom ám, már mértéktartó.
    Nem nyikkanok, ha már sarló,
    s ha még a kalapács is felkúszna, halkan –
    csóválnám a farkam.

    Német juhász:
    – Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
    mivel keleten kél, és átmegy nyugatra.
    Bőven indokolja mind a két eset,
    hogy átugassanak illetékesek.

    Angol bulldog:
    – Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
    ha éjjel barangol.
    Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
    …Írek!

    Ír szetter:
    – Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
    de elkapjuk azt a holdat maholnap.
    Ki is sütjük még este
    angolosan véresre…

    Kínai csau-csau:
    – Mit teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
    Link csel csak. Egy nagy ugrás és vége!

    Svájci bernáthegyi:
    – Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
    valami ilyesmit a magas alpokban.
    Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
    Esetleg majd egyszer, kényelmesen délben.

    Keverék kiskutyám:
    – Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
    De mert zavaros az égbolt,
    annyi fent az apró kémhold,
    félelmemben vonyítok.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

    Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
    Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.

    – Igaz volna ama vád,
    hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
    – Egy nagymamát? Egy grammot se!
    Ez az egész csak Grimm-mese!

    – Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
    Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát!
    – Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
    Én az almát is hámozva eszem meg.

    – Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
    mégis piros farkaslábnyom díszeleg a parketten.
    – Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
    Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
    s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
    a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.

    – Én úgy tudtam, Önnél szabály,
    hogy csak friss húsárut zabál.
    – Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
    zsengét, hogy gyenge gyomrom megeméssze.

    – És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
    – Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Marhalevél

    Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
    minden vad bikának legvadabbikába.
    Vonzalmát megírta egy marhalevélben
    nagyjából ekképpen:

    – Hatalmas Barom!
    Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
    Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
    mégis tollat ragadott csülköm,
    hogy amit a marhanyelv ebőgni restell,
    így adjam tudtára, Mester!
    Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
    tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
    Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
    gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
    Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
    Midőn megláttam a legelő előtt,
    elpirultam, elsápadtam,
    vágy reszketett felsálamba,
    s úgy éreztem, hogy kéj oson
    keresztül a rostélyoson.
    Muú, hogy forrt a vér a szívembe,
    hogy tódult a bélszínembe!
    Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
    megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
    Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
    vad féltés öl a szívemig férkőzve,
    és átjárja ó mind a kín,
    velőscsontom, mócsingjaim.
    Már bánom e merész vágyat,
    hisz Ön büszke tenyészállat,
    csupa gőg,
    mely után az egész tehéncsorda bőg.
    De ne féljen Bikaságod!
    Ha nem szeret, félreállok.
    Nem fog látni levert búsnak,
    mert beállok leveshúsnak.
    Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
    s megszánja az Önért égő tehenet,
    válaszoljon hamar rája.
    Üdvözli Önt a marhája.

    Ím a levél. Ráírva a kelte.
    Az úton a posta előtt le is pecsételte.
    De a postáskisasszony nem vette fel…

    Forrás: MEK – Szamárfül