Kategória: Romhányi József

  • Romhányi József: A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

    Majmim, ki eleddig testvérim valátok,
    fán csimpaszkodtomban hű társaim valátok,
    meghatva álló ím búcsúzni alátok,
    mivel kezdetét vőn emberré válásom,
    sok hasraesés közt két lábra állásom.
    Az kies barlangban lészen már szállásom.

    De bármerre viszen rangos emberségem,
    testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
    Esküre emelem kezem…
    Na mit csodálkoztok ezen?
    Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
    még oktalan makik.

    Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
    tömje pofátok
    gumó, gubacs, inda.
    Nekem jó lesz majd a velős palacsinta.

    Ugye most csurog a nyálatok,
    alsóbbrendű növényevő állatok?
    Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát…
    néhány viseltes gatyát
    eljuttatok majd hozzátok,
    de nehogy a fejetekre húzzátok,
    idétlen barmok!

    Különben is mit akartok,
    fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
    Korcsok vagytok, nem ősök!
    Meggyalázzátok a késő utódokat!
    Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
    Mars innen! Végeztem! Slussz!
    Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Az ördög hívő krokodil

    Egy krokodil elhatározta,
    meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
    S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
    fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
    – Feloldozást adj énnekem,
    mert vétkeztem nagypénteken,
    felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
    …hogy csak ennyit, mert ült ott még három.

    Felszisszent
    a sátáni szent:
    – Hármat elszalasztott?!
    Csak kettőt evett meg?!
    Nem kaphat malasztot,
    átkozott eretnek!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

    Születtem Dolhán,
    egy kutyán,
    tizenkettőben, Gezarol után.
    Atyám
    paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
    Anyám
    egy cipész vérét kicsikarva,
    átment kisiparba.

    Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
    s a csípésem jelentősen viszketett.
    Lakókutyám egy kis pulipintyó,
    mint jó
    suba betakart,
    de többet akart
    ifjúi vágyam már tavaszra:
    átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
    mely nemsoká a plébános ebe lett.
    Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.

    A lelkem felkészült,
    s a tornácon, hol este a lelkész ült,
    magam is reverendába bújtam.
    Ám az új tan
    s a jámborság nem kötött le sokáig.
    Meglátam másnap a szakácsnő bokáit,
    fogtam
    magam s kiugrottam.

    De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
    Az örökös hagymaszag
    tönkretette a gyomrom,
    és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
    Nem maradtam egy estét sem,
    megszöktem a sekrestyésben,
    aki velem a kocsmába tántorgott.
    Magához vett a kántor ott,
    s hogy lett tanyám egy tamár úr nadrágja?
    – Ez a kis út nagy dráma
    a kántorné életében.
    Én megértem.

    Így kerültem iskolába,
    amit néhány diákban
    tisztességgel kijártam.
    Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
    de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
    szavamra,
    valamit mégiscsak szívhattam magamba!

    Érettségi vizsgánkon én átmentem.
    Az elnökre.
    Felnyögve
    kaparászott utánam,
    s bár az ízét utáltam,
    mégis, pályám érdekében
    addig benne éldegéltem,
    amíg a rég áhított
    fővárosba szállított.

    Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
    Így kaptam szerepet
    az egyik színpadon.
    De nem szerepeltem soha a színlapon,
    mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
    „Sohase engedd kinyomni magad!”

    Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
    jártam színházba.
    Az öltözőpad alatt
    én is mindig jól kicsíptem magamat.
    Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
    ráerőszakolt egy színikritikusra.
    Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
    de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
    ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
    többi rajongómat inkább megváratva.

    Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
    …S ezzel a bolha jól belém harapott.
    Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
    Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
    Veszítve karriert, nagy lakomát,
    riadtan menekült az ablakon át.
    Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
    s lett, ami volt: kutyabolha.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A nagyralátó görény

    Egy görény
    felül akart emelkedni társadalmi körén.
    E nagyralátó terv szerint
    feleségül kérte a nemes hermelint.
    De a felsőbb kasztba
    tartozó prémes kikosarazta.
    Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
    – Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény…

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A rák haladása

    Egy nagyeszű fóka rámordult a rákra:
    – Ne haladjon hátra,
    hisz nem jut előbbre soha,
    kinek vissza van az oda.

    Ám a ráknak, mi tagadás,
    visszásnak tűnt ez a tanács.
    Azt értette belőle,
    szégyenszemre hátráljon meg előre.

    De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
    más kárát tanulná meg saját hasznán,
    hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
    előregázolna hátra az iszapba.

    Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
    az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
    és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
    elhatározta, már tegnap el is kezdi.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Medve tanköltemény

    Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
    – Ez mind kontár! Sarlatán!
    Mit gügyögnek, locsognak
    szerencsétlen bocsoknak!
    Oly negédes némelyik,
    hogy már szinte émelyít!
    Te szent múzsa, irgalmazz,
    milyen ócska rímhalmaz!
    Minden sorvég szinte önként adódik.
    Majd én írok igazit, valódit:

    Dörmeg-dirmeg a vén medve,
    mert ma cudar ám a hangulata.
    Csípi darázs, marja bolha,
    vidor kedve mitől kerekedne?
    Mikor ma a kasba nézett,
    nem talált egy nyalás csemegét.
    Szeder, málna? – Sehol semmi.
    Mit lehetne akkor vacsorázni?
    Hogy ne haljon szegény éhen,
    szundikál majd egész gyertyaszentelőig.

    Kézbe kapta e verset egy lektor,
    aki tanult némi verstant egykor.
    És most újra letette a vizsgát,
    összeírta a rím-hiánylistát:

    Kedve
    volna
    mézet
    enni
    télen.

    A többit eldobta.
    Bőszült is miatta.
    Ezt viszont kiadta.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A bölcs bagoly

    A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
    de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
    Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán,
    sokat bosszankodott lüke ivadékán.
    Hosszan unszolta:
    – Magolj,
    fiam bagoly!
    Hiába korholta, intette,
    kölkét ez csak untatta.
    Utálta az egyetemet,
    órák alatt legyet evett.

    Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
    csak ücsörgött és pislogott pislán.
    – Huss!
    Rivallt rá az elnök akadémikus.
    – Szálljon egy házra,
    és borítsa gyászba!
    – Jó! – mondta a buta bagoly, holott
    azt sem tudta, miből lesz a halott.

    Rászállott a legelső viskóra,
    és ott csücsült bóbiskolva.
    Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
    mert ez volt a temetői gyászház.

    Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
    a Huhogányos Akadémia tagja.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A teve fohásza

    Monoton
    üget a süppedő homokon
    a sivatag lova,
    a tétova teve
    tova.

    Hátán rezegve
    mozog a
    rozoga
    kúp
    alakú púp.
    A helyzete nem szerencsés.
    Apró, szemcsés
    homokkal telve
    a füle, a nyelve.
    Sóvár szeme kutat
    kutat.
    Még öt-hat nap
    kullog, baktat.
    Az itató tava távol,
    s oly rettentő messze meg az oázis.
    Erre utal az alábbi fohász is:

    – Tevék ura!
    Te tevél tevévé engem eleve,
    teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
    Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
    de tévednél, vélvén,
    vén híved neved feledve
    elvetemedve
    vádol.
    Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
    mivel levet – vert vederbe
    feltekerve – nem vedelve
    lett betelve
    a te tevéd szenvedelme.
    Te nevedbe
    legyen eme
    neveletlen tevetetem
    eltemetve!

    S evezzevel ava teve
    levelkévét kivilevelhevelteve.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A pék pókja

    Az apróka
    pók-apóka,
    s a porhanyó
    potrohú
    pókanyó
    a pékségben
    a szennyezett
    mennyezetre
    nyálból való
    máló
    hálót
    font, –
    pont.

    A kópé
    póknép
    pótlék-
    hálókat eresztve
    keresztbe
    a pókasztal fölött,
    hálóból ebédlőt kötött.

    Félt a péppel pepecselő pék,
    hogy odapök
    a pók,
    illetve a liszttel
    hintett púpos pépre tisztel.
    Ezért leseperte az apróka
    pókpárt a padlóra.
    Csattant a fapapucs –
    Fuccs!
    Így járt pórul a két pupák
    pék
    pók.
    Pukk.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Moszkitó-opera

    Ott, hol a kásás
    nád, sás
    lepte lápra lépve
    süpped alább
    a láb,
    köröskörül
    borús köd ül,
    s éjszakára
    nyirkos pára
    száll a sárra,
    sárga gázba’
    hüledezve ül a hüllő,
    borzong a borz és vipera,
    ott hallható a Moszkitó-opera.

    – Züm – zendít rá kóros
    dalára a kórus.
    Aztán tovább érleli
    a vérbeli
    sikert egy tenor.
    Hangja a kórussal egybeforr.
    Először egy dúr-áriát,
    majd egy finom moll-áriát,
    és végül egy maláriát
    ad elő.
    Mily szenvedély, vad erő!
    Hogy lázba hoz ez a mester,
    kísért, bárhogy hessegesd el.
    Utána a tenyér csattan,
    és az izzó hangulatban,
    a vak, fülledt éjszakákon
    felcsendül a Kinin-kánon.

    Forrás: MEK – Szamárfül