Több a csíkos bunda ára
mint az atléta-mezé –
világ ura, végy be engem
fenevadjaid közé.
Jaj, erősek éhessége!
Evők duzzadt szájai!
Fogak megkopatlan kése!
Vérszín igazságai!
Jaj, ruganyos nászuk e föld
párnázott fém-vázain!
Jaj, szomorkás ámulásom!
Kirúgattatásaim!
Jaj, robogni s nem rohadni!
Jaj, vér mámora s szeszé!
Világ ura, végy be engem
fenevadjaid közé.
Ami van: el kell rabolni,
ami van: ezé s ezé –
világ ura, végy be engem
fenevadjaid közé.
Váram hetedik ajtaja
kifele nyílik,
indíts, haver,
amíg a vár
forog tovább,
s forog körül
a külvilág;
végy birtokot a semmiben.
A hőkölők, a hódítók
fagyosan ott bogárzanak,
ott vagy te is,
ne játszd meg magad.
A nagy élet itt volt neked
s itt van ma és örökké,
de mérhető időben
soha többé.
Lehet rólam álmodni hosszan,
dögösen, halálosan,
fennkölt vagy banális ricsajjal.
És zengő csöndben elforog
az idomíthatatlan angyal.
Csodálatossá formált az élet,
az én nagyuram.
Mert mint a kő s mint az élettelen rög,
úgy születtem én csakugyan.
Mert az anyaméhből kijövet
nem vágytam vala sírni.
Úgy kellett felnőttre-méretezett
pofonokkal életre-bírni.
És fölvette a faragó-fejszét a sors,
illesztette vállaimra,
s ami addig volt hold-szerű kő:
csupa tűz lett és szikra,
csupa inda, buja halál és élet,
csupa tündöklés, vétek,
és az én lelkem a Mindenség lelke,
és az én tagjaim mint a tiétek.
A százágú cigányátok
korbácsolja azt a senkit,
aki az én énekemhez
hazug kíséretet pendít.
Lakomázzon rohadt répát,
gazdag asztalától féljen.
Kés élét érezze hátán
a legszebb szerelmes éjen.
Higgyen pénzért, kénytelenből.
Amit keres, ne költse el.
Gonoszokért verekedjen.
Akiben hisz: az kösse fel.
A százágú cigányátok
korbácsolja azt a senkit,
ki a sorshoz: végzetünkhöz
hazug kíséretet pendít.
Jaj, nem én – te hogy vagy?
én nem is vagyok,
jégvirágos kocsmaajtó
rózsája vagyok.
A pokol végső körében
jégbefagyva, jégbefagyva
vágyom megváltásba-illő
karjaidra, karjaidra.
Tüzes száj a szesz,
számra rátapad,
elfojtja az érted-fogant
imádságokat.
Foggal, villogóval, ki dús:
tépi a létet, mind övé,
mit vaksi vonzás, vak nyomás,
kerengés sajtolt együvé.
S hogy értelmetlen éhezés
tanított ölni, nem titok:
bolond volt, aki engemet
a földre rászabadított.
Ettem szerelmet, gondokat,
vágyat, lobbantót, leverőt,
görögtüzet, villámcsapást,
csillagokat és temetőt,
zokogó-nehéz muzsikát,
táncot: forgósat, édeset,
szíveket, pöffedt bűntanyát –
így lettem mindig éhesebb.
Nevettek engem sokért:
bolond ékességekért,
nyakamba Tejútnak fűzött
olcsó üveggyöngysorért.
Kincset: fekete földet
óh ember, minek gyűjtesz,
amikor engem: bárány-
felhőt, melledre tűzhetsz.
Fejedet égre-szegve
nem akarsz vándorolni,
elhagynak majd a mezők,
így fogsz te szétomolni.
Ki porból lettem s porrá válok,
halálra gyógyszert nem találok.
Síromra kérek szép virágot,
életet, s mindent eltestálok.
Szívemet kössék rongylabdába,
játszó kicsikék vigalmára.
Nem fáj kedvesek rúgására,
beröpül majd a boldogságba.
Hamvamat lábbal-hordott pornak,
szőnyeg-poroló jóasszonynak
ajánlom – vígabb hajnalokon
lebegő, piros porsátornak.
Ájtatos madár fütyüli,
barbár jóság minden hangjegy.
Jön a tavasz, tündököl,
csókoltat, de mégis elmegy.
Négy fogacskám elhagyott
s az ifjúság bölcs varázsa,
ó négy márvány liliom,
négy világtájat pusztulása.
Bánatos virág-szivem
fekete almát kuporgat.
A cigányos alázat
tündér álmaimra forrad.
Adjátok nekem,
adjátok vissza nekem
a hajnal-okozta mámort,
a könnyű szívvel
ballagó hajnali tábort.
Megyek a dértől-dercés úton,
távol a bútól.
Fagytüskék égnek ereimben.
Hajnal van, s fájhat minden,
csak a szívem nem.
Ti deszkapallók,
a szürke sárból kiaranylók,
életen átringó hidak,
ha rátoklelek,
a könnyű győzelem gyönyöre itat.
Gyönyörű,
bármit mondjatok, most a gond is gyönyörű,
a lélek hűs földje felett
tüzijáték, mit jajlehelet
fújt ki, didergő tűzpalota.
Öt érzékem de friss még,
csudáikat rávésték
sárgöröngyök és paloták,
– úgy lépj elém jelen világ:
most a csoda a mérték.
Csoda vagy te is, ballagó,
angyalhajadra hull a hó,
s nem is vagy tán jelen,
nem segítesz, ha elesem
te sem, de senki sem.
Halálom se legyen más;
borzongó hajnali ballagás,
csodák és alvó idegek.
Halál zajtalan angyalai,
hajnalban vigyetek.
