Szeretném egyszer elfeledni Véled,
amit Te juttattál eszembe;
s érezni forró közelséged,
amely elér a Végtelenbe.
Forrás: Lélektől lélekig antológia
Kategória: Váci Mihály
-
Váci Mihály: Szeretném
-
Váci Mihály: Nélküled
Elmúlnak így az estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
– szemem ki sem nyitom.Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-lehullok, de sóhajom
utánad felemel.Olyan csend van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – A jövő irgalmáért
Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
s kiket a kétség megöl;
kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
aggódásotok felől.
Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
gyűlölködve szeretők!
Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
üldözők!
Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
ölitek.
Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
lelketek.
Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
és istene;
ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
és a Lét ítélete.Szeretek köztetek élni, emberek! –
és azt hiszem,
nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében
féltiben
mint segít magán az ember, s hogy éli át
itt és ott és mindenütt
ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
e szörnyűt és e gyönyörűt.
Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
tereli.
Én jövője irgalmába ajánlom és forrón, szívből
megbocsátok már neki.
Éljetek hát boldogan e világon:
– talán lehet.
Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
nincsen semmi nehezebb! -
Váci Mihály – Két szárny
Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullna ez az égre szálló madár,
ha a két szárny elválna.Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.Szállj hát velem
egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
– szárnyak lettünk egymással.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – Szelíden, mint a szél
Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg – nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
– fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet – égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
– így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott – azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítetten
és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
– golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – Volt egy életem
Egy életem volt – semmivé lett.
Milyen megrendítő kísérlet
volt arra, hogy én is, én is éljek!Már kamasz koromban elvesztem,
mikor egy este sírni kezdtem,
s a csillagokhoz kéredzkedtem.S mert ezután is semmiségek
adtak nekem gyönyörűséget,
hát mindenki bolondnak nézett.S mert hittem, hogyha hitegettek,
és sírtam szívből, hogyha vertek,
– azt mondták rám mindig: – csak gyermek!„Komoly” se voltam – mert nevettem.
És „hű” se voltam, mert szerettem!
Végül senkinek se kellettem.Csak ilyen voltam én – egyetlen,
magányos ebben a kegyetlen
torkomra forrott életemben.Talán magamról elég ennyi,
hogy megértsem belőle: – senki
nem is tudott engem szeretni.Nem is szerettek. – Tudom, Kedves,
jaj, tudom már, Te sem szerethetsz!
És egy szavam sem lehet ehhez!Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – Hűség
Ha szereted magad azért,
mert az enyém vagy,
becsülöd tisztaságodért,
mely nekem fényt ad;ha akarod, hogy büszke légy
magadra s joggal,
s magadig naponként felérj
tiszta homlokoddal;ha akarod, hogy az maradj,
ki vagy – szemedben,
s nyitott szemmel nézhess – magad
magaddal szembe;Ha önmagadhoz hű maradsz:
– hű énhozzám is;
maradj mindig az, aki vagy,
s a szívem már hisz.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – Szebb öröm
Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítasz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: Százezer út
Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is – álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: – Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
– másodpercenként a szívem
igen biccent és nemet int.Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
– sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
– Megvagy! Idenézz! – sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.Míg alszom, tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed – ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rádnézek: – s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézzek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.
A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
– ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív – már vár a kín,
– a hinta egyre fel-le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben – fentről fénysugár.Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se – látod,
hát hagyd – majd újra álmodom.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: Semmi az egész
Várom, hogy visszatérj,
szótlan a szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
– Semmi az egész!Semmi az egész.
Minden volt – ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
– arra emlékezünk.Forrás: Szeretem a verseket
