https://verskucko.com

Kategória: Weöres Sándor

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (mesejáték – részlet)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: A holdbéli csónakos – mesejáték

  • Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat!

    Magad szájába rakd az ételt,
    erőddel ajándékozz minket.
    Magadat gondozd-fürdesd,
    tisztaságoddal ajándékozz minket.

    Amíg magadat nem gyógyítod,
    ne gyógyítsd a társadalmat.
    Amíg magadat meg nem mented,
    ne mentsd meg az emberiséget.

    Ha önmagát javítaná
    száz ember, ezer, millió:
    a mohók hiába futkosnának,
    a zsarnokok zászlóért, fegyverért
    hiába kapkodnának,
    puszta levegőt markolnának:
    a társadalom meggyógyulna,
    az emberiség megmaradna.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (részlet a „A holdbéli csónakos” mesejátékból)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Én is

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom.

    Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Adagio

    Szállnak a vadlibák, szállnak,
    a gyermekláncfű kelyhe becsukódik,
    bugyrot cipel a nénike,
    édesem messzire ment.

    Megkérdezzem a nénikétől:
    hova ment az édesem, hova ment?
    Csak a vadlibák láthatják meg őt –
    csak a gyermekláncfű szólhatna róla.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.

    Múltkor a kertembe egy fiú jött,
    gyümölcsöt hozott a kosarában.
    Kék ruhában jött, mint a napsugár,
    kék ruhád eszembe jutott.

    Csupasz volt a nyaka íve…
    mosolygott… nézett hosszasan…
    Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
    a madaraktól kérdezd, hova lett.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.

    De rég nem láttam két szemedet!
    s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
    a bokorról két mérges bogyó
    bámult rám, sötét a sötétből.

    De boldog voltam én veled!
    s egy kövér ember jött szembe az úton,
    bő volt nekem a köpenye,
    bő volt neki a bánatom.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Hindu dal

    Add el nekem a szemedet:
    adok türkiszt helyette.
    Vigyáz rád, mint nyugalmas ég
    a táncoló füvekre.

    Add el nekem az ajkadat:
    rubint kínálok érte.
    Őrködni fog, mint vad tövis
    a gyönge sarju-rétre.

    Add el nekem a fogadat:
    gyöngysort nyújtok cserébe.
    Ügyelni fog rád, mint az árny
    a vándor napsütésre.

    Add el nekem a szívedet:
    legyen tiéd a kertem.
    Lombjával csókol, hogy soha
    ne vágyj elhagyni engem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Az Öreg Remete búcsúbeszéde

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint itt, előttünk, ez a Tó,
    mely, mint tudjátok, teljes egészében
    át nem fogható.
    De megmerülni benne: jó.

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint egy hatalmas ország.
    Talán: Magyarország.
    De közületek vajon ki járta be
    valamennyi útját,
    hegyét meg dombját?

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint a végtelen ég.
    Valaki felfedezte, nemrég,
    a távcsövét.
    Azóta tudjuk: nagyobb messziség
    és újra csillag van fejünk felett,
    és ha majd lesznek nagyobb távcsövek,
    lesznek új napok
    és nagyobb csillagok,
    lehet.

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint a szemfedő,
    mely ránk borul, örökre.
    De nem úgy, mint a lenti temető
    sárgálló rögje,
    hanem mint Kéz — anyánké
    vagy apánké — talán,
    amikor este magukhoz vontak
    a játék után.
    Térdükre vettek — és megöleltek,
    csak úgy — porosan.

    Testvérek, az Isten
    — akihez megyek —,
    valami — olyan —

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A nő

    A nő: tetőtől talpig élet.
    A férfi: nagyképű kísértet.
    A nőé: mind, mely élő és halott,
    úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
    a férfié; minderről egy csomó
    kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
    A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
    a világot dolgokká széthabarja
    s míg zúg körötte az egy-örök áram,
    címkék között jár, mint egy patikában.
    Hiába száll be földet és eget,
    mindég semmiségen át üget,
    mert hol egység van, részeket teremt,
    és névvel illeti a végtelent.
    Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
    alkot s rombol, de igazán nem él
    s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
    ha nők szeméből rá élet sugárzik.
    A nő: mindennel pajtás, eleven
    csak az aprózó észnek idegen.
    A tétlen vizsgálótól összefagy;
    mozogj és mozgasd s már királya vagy:
    ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
    oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
    Alakja, bőre hívást énekel,
    minden hajlása életet lehel,
    mint menny a záport, bőven osztogatva;
    de hogyha bárki kétkedően fogadja,
    tovább-libeg s a legény vérig-sértve
    letottyan címkéinek bűvkörébe.
    Valóság, eszme, álom és mese
    úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
    mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
    ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
    A világot, mely észnek idegenség,
    bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
    és végső, királynői díszruhája
    a meztelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Öröknaptár

    Küszöbön már az újév.
    Topog. Csizmájáról havat ráz.
    Arcát csuklyája rejti el,
    nem látni, zord-e vagy mosolygós,
    nem tudni, mit hoz most és soha többé,
    nem vélni, mit visz mindörökre,
    kérdéseimre nem felel.

    Ilyenkor kissé jelen a jövendő,
    bár jóslat még, nem megvalósulás,
    nem értjük, csuklyájába mit motyog.
    De minden év fagyban kezdődik el
    s indúl a forró nyár felé,
    hogy végül dérben, jégben, zuzmarában
    hátát felénk fordítva eldöcögjön,
    már ismert arccal, ismét arctalan.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor – Rejtvény

    Jövök egy erdőből,
    ahol sose voltam.
    Kerülök egy erdőt,
    pedig benne élek.
    Megyek egy erdőbe,
    hová sose érek.

    Forrás: Lélektől lélekig