https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Szendrey Júlia: Keserű kín

    Keserű kín és gyötrelem
    Volt énnekem a szerelem;
    Ami másnak életet ad,
    Az hozza rám halálomat.

    Meghaltam én réges-régen,
    De nem nyughatom békében,
    kísértetként járok, kelek,
    Keresve, mit nem lelhetek.

    Keresve a boldogságot,
    Mire sehol nem találok;
    Mi messziről annak látszik:
    Árny, mint én, mely velem játszik.

    Hogyha közelébe érek,
    Rémképétől elszörnyedek
    S futok vissza koporsómba
    Új kínoktól ostorozva.

    S rám vonom a búbánat szőtt
    Gyászos halotti lepedőt,
    S várom, hogy az ég majd megszán,
    Hogy majd meghalok igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Gellért Oszkár: Amint a karod fölemeled

    Amint a karod fölemeled
    Mennyi bidres-bodros szövet
    Hull vissza, mint egy zuhatag
    És milyen finom kis pihék
    Pelyhedzenek a könyöködbe
    A könyököd kinyögöd
    És szívembekönyökölsz – au!
    Au – vau! Miau!
    És milyen fehér vonal emelkedik,
    Amint karod fölemeled
    Emelkedik, csavarog, terjed
    A könyöködtől a kisujjad körméig
    A kisujjad körmétől megint vissza
    A kisujjad körmétől visszáig
    Amint a karod fölemeled
    A könyöködtől a kisujjad utolsó percéig
    Tizenöt centiméter
    A kisujjadtól a könyöködig tizenöt centiméter
    Összesen harminc centiméter.
    És hogy rezegnek a szálak
    És kicsi pelyhek szurkálnak szíven.
    Amint a karod fölemeled
    Hogy fejemhez vágd a levesestálat.

    Így írtok ti

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Agyagási Károly: A féltestvérek

    Új mese született izgatott agyamban,
    Leírjam? Ne írjam? – töprengek magamban.
    Talán jobb is volna társaihoz tenni
    S a nagy semmiségbe magammal elvinni.
    De így fáradt lelkem nem jut oázisra,
    A bizonytalanság mégjobban kínozna.
    A munka erőt ad. Addig élni vágyom,
    Míg a hazám sorsát eldőlni nem látom.
    Ez a mese tehát lelkem orvossága,
    Megjelzett időig életemet nyújtja.
    Akkor aztán szivem törjél darabokra,
    Teljesült reménnyel szálljak le a sírba.
    Mert én az örömtől akarok meghalni,
    Mit a sok kín után nem fogok elbírni.
    De ha ily szép halál nem jutna számomra,
    Átokkal, szitokkal szállok a pokolra.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Juhász Gyula: Én Istenem

    Nekem te nem vagy messze, égi bálvány,
    Siketen, zordon trónoló Nagyúr,
    Előtted állok én kifosztva, árván
    És boldogan, ha ég viharja gyúl.

    A földiek nekem nem ártanak már
    S az égiek testvéreim nekem,
    Viharodnak palástját áldva add rám
    S villámodat érezzem szivemen!

    Ó, gyújts ki engem, mint szent jegenyédet,
    Hogy égve égjek s a mély éjszakát
    Mint áldozati láng ragyogjam át.

    Mert égve égni: ez a földi élet
    S beléd hamvadni boldog epedőn,
    Mint kísértet hajnalkor temetőn.

    Forrás: Vers mindenkinek

    Kulcsszavak:

  • Rabindranath Tagore: Áldozati ének

    Csak pillanatig add nekem,
    hogy melléd ülhessek bár, kérve kérlek,
    munkámat aztán befejezhetem.

    Nem tud elülni a szivem.
    Arcod látása nélkül egyre küzdök
    kesereves, meddő, partalan vizen.

    Ma ablakomra hullt remek,
    sóhajszerelmű zenéje a nyárnak,
    s dongó méhektől zsongott a berek.

    Most Téged nézlek egyedül,
    míg valahol nagy élet-áldozatról
    a semmittevés álma rám terül.

    Dsida Jenő fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Madách Imre: Próza és Poézis

    Csodálod a virágnak színeit,
    Imádod a lányt eszménykép gyanánt,
    Fellelkesülsz a nagyság szavaira,
    Költő vagy, minden hétköznapi bánt,

    S mégis, ha a virágnak gyökere
    Nem lenne földben, hervadna korán,
    Ha a prózába sohse szállna le,
    Nem lenne oly virágzó a leány.

    S midőn a szónok úgy fellelkesít,
    Előbb már odahaza jóllakott. –
    Így jár karöltve eszmény és göröngy,
    Nem szabad azt széjjelszakítanod.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: A szívben

    A szívben sok kis óhaj él,
    heverve szendereg, henyél.

    Mint hisztériás démonok:
    mind akaratos és konok.

    Ha szép napos a délután,
    sétálnak a szív zeg-zugán.

    Ha esős est van: zokogón
    ugrálnak a szív-dobogón.

    Kis lábuk toppan, zeng az éj;
    elcsúsznak, s mondják: jaj, de mély;

    de mély e forró kis verem!
    Egy perc – és mind talpon terem.

    A szív úgy érzi: megreped,
    mind-mind gyorsabban vereget.

    A sok óhaj rajt átoson
    és hempereg a vánkoson.

    Aztán felsikolt zokogón…
    (Egy csók ül a szív-dobogón.)

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gulyás Pál: Somodi Borbála

    Hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála,
    hív immár az estike
    kesznyéteni bálba,
    estike illatozik
    nemsoká fölötted,
    menyasszonyi koszorúdat
    feketén kötözted,
    feketébe öltözött
    piruló hótested,
    menyasszonyi viganódat
    koporsóba tetted,
    éjfekete koporsódat
    fekete föld várja,
    hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála!

    Feketévé változott
    pártádon a kendő,
    ugri-szőke kontyodon
    hetvennyolc esztendő.
    Messze van a Hortobágytól
    szőke Tisza partja,
    messze van a bűdi báltól
    ravatalod talpa,
    messze táncolnak fejfádtól
    a dobi legények,
    messze dalol nyoszolyádtól
    az eltáncolt élet.

    Elszálltak a csillagok,
    a Tiszába estek,
    pici piros topánkádra
    harmat vet keresztet.
    Hideg harmat alatt virul
    szemed violája,
    hej Birike,
    Birike,
    Somodi Borbála!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Zelk Zoltán: Apa, anya hazajöttek

    Anya, apa hazajöttek,
    fáradtak, mert este van.
    Azt kérdezik: féltél, fáztál
    idehaza, kisfiam?

    Anya simogat és csókol,
    kérdezgeti: hogy vagyok?
    Én meg mondom: hogyha megint
    elmentek, hát meghalok…

    De ha mégis tovább élek,
    és én is felnőtt leszek,
    hogyha én is gyárba járok
    keresni a kenyeret:

    magamhoz veszem a kulcsot,
    és az ajtót becsukom,
    akkor aztán másszanak ki,
    ha tudnak, a kulcslyukon!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Móra Ferenc: A csókai csóka

    Csókai csókának
    mi jutott eszébe?
    Föl szeretett volna
    öltözni fehérbe.
    Unta szegény jámbor,
    hogy ő télen-nyáron,
    örökkön-örökké
    feketébe járjon.

    Ahogy így tűnődik
    ághegyen a csóka,
    arra ballag éppen
    Csalavér, a róka.
    Attól kér tanácsot,
    mit kellene tenni,
    hófehér galambbá
    hogy kellene lenni.

    „Nincsen annál könnyebb –
    neveti a róka –,
    fürödj meg a hóban,
    te fekete csóka!
    Olyan fehér galamb
    lesz rögtön belőled,
    hogy magam se tudom,
    mit higgyek felőled.”

    Nagyeszű rókának
    szót fogad a csóka,
    nagy vígan leugrik
    az ágról a hóba.
    Az orra hegye se
    látszik ki belőle,
    kérdi is a rókát:
    mit hisz most felőle?

    „Azt hiszem, galamb vagy” –
    csípte meg a róka,
    s csapott nagy ozsonnát
    belőle a hóba.
    Róka-csípte csóka,
    csóka-csípte róka –
    így lett fehér galamb
    a csókai csóka.

    Forrás: Versek mindenkinek