https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  •  Fodor Ákos: N. N. Á.-PLAKETT

    Az Igaz Kép: él. Árad-apad, remeg.

    Modelljénél is elevenebb.

    — Csak a keret

    lehet

    befejezett.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: HÓ-HIVOGATÓ

    De jó volna ha volna
    ha hó hullna halomba
    ha már fű sincs levél se
    betakarna a tél mindent fehérbe

    Kétkarácsony utolján
    ünnepnapok kihunytán
    fakó végén az évnek
    de jólesne kevés derű a szívnek

    Hét álló nap havazna?
    Ha tenné is mi haszna?
    A hó alól csak-újra
    az a csúf sár a hó alól kibújna

    Kevés derű mi lenne?
    Szépségtapasz a sebre
    Alatta mint előtte
    ami sajgott úgysem engesztelődne

    Azért mégis ha így is
    ha ez csöppet segít is
    de jó volna ha volna
    ha a friss hó falut-várost bevonna

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vázsonyi Judit: Ne sírj!

    Az éj ölel…már belémmar néha a fájdalom,
    de itt vagyok még, s napjaimat nem számolom.
    Hiszek a teremtett jóban, és…hogy van esély.
    S ha nem hagy időt, az utolsó szenvedély
    lesz társam a leghosszabb úton. Ne sírj!

    Nem vártam semmit már, de mégis kaptam,
    és, ha az életbe eddig bele nem haltam,
    az elmúlás szele életet lehel most belém…
    mily bolond az ember, nézd, milyen bohém:
    a koporsóba szerelmet vinni társnak. Ne sírj!

    Még gyűjthetsz csodát…még én is adhatok,
    még várnak engem is ragyogó nappalok,
    és ha éjszaka a fájdalom újra ölel,
    a szerelem véd…a halál még nem jön el,
    még játszani enged egy utolsót…Ne sírj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Katona Bálint: Tíz sor

    Mert vannak, akik nincsenek,
    vannak, kik találnak kincseket,
    vannak semmik és mindenek,
    vannak csókok, vannak ölelések,
    vannak érintések, vannak kések,
    vannak madarak fészek nélkül,
    vannak fészkek madár nélkül,
    van aki haragszik, van aki békül,
    van aki képes fölrepülni az égig,
    vannak szép álmok is, ébredésig…

    Forrás: Szeretem a verseket

  •   Nemes Nagy Ágnes: Karácsony


    Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
    narancsszín fények égtek hűvösen.
    Pár varjú szállt fejem felett kerengve
    s el nem repültek volna űzve sem.

    Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
    – S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
    egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
    mint koldus kézbe illatos kalács.

    Csodáltam. És a számon hála buggyant,
    nem láttam többet kósza varjakat:
    olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
    s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

  • Pilinszky János: HARMADNAPON

    És fölzúgnak a hamuszín egek,
    hajnalfele a ravensbrücki fák.
    És megérzik a fényt a gyökerek
    És szél támad. És fölzeng a világ.

    Mert megölhették hitvány zsoldosok,
    és megszünhetett dobogni szive –
    Harmadnapra legyőzte a halált.
    Et resurrexit tertia die.


    (vagy szó szerint: „És feltámadt harmadnapon.”)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Aznap…

    Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
    madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
    mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
    valami sosem hallott dallamra, és akár csak
    papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
    és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.

    Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
    láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
    Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
    könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
    a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
    boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
    a Világon ebben a pillanatban.

    Hiszen enyém
    a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
    s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
    föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
    engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!

    Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
    nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
    az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.

    Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
    És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
    pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
    nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
    fonja át a szívemet.

    A fűszálak táncoltak talán,
    vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
    Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
    megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Berda József: Esti levél

    Arcomat soha nem látta,
    pedig este van, de én szeretem Őt,
    s Ő tudja ki vagyok én.

    Ó furcsa betűk: Ő lámpa előtt ült
    és maga elé beszélt akkor,
    míg kisírt és derült érzéssé
    szaladtak a szavak, s most itt van,
    lila bogarak futnak a szemem elé, –
    mily zsibbasztó áldás!
    futnak, majd megállnak, sok apró állatocskák
    s te árva férfi, szóba állsz velük,
    a lelkükkel beszélsz; mit akarnak tőled
    e kicsiny világban?

    De egyszerre csak eloltod a lámpát,
    mint szomorú kamaszok szokták
    s a tűzbe dobsz valami ártatlan
    papírost, – ó hiába szeretnéd lehúnyni most
    szemérmes szempilládat:
    a késő őszi éjben két elfáradt lélek
    hangosan lobogni kezd.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Somlyó György: Ahhoz aki jönni fog

    1
    Hogyan képzeljem el őt
    aki óriás marokkal fogja össze
    azt ami széthullt
    s egyetlen mozdulattal széthasítja
    ami recseg de nem akar engedni

    Hogyan merjem felidézni őt
    aki most már mindent mer ami van

    2

    Kitörjük a konok és ragyogó
    tornyok kapuit miket magunkra zártunk
    még mielőtt ránkomlanának

    És feltépjük a nyomor
    mind szélesedő karámjait
    még mielőtt barommá hajszolnának

    És széthajigáljuk
    a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
    még mielőtt eltemetne

    Nem csodáljuk többé a hercegek
    csillogó térdszalagján a gyöngyöt
    nem remegünk kerekkalapú papok
    szentsége előtt a zsámolyon
    nem perdülünk parfőm és vér
    szagától szédelgő katonák
    gáláns és állati szavára
    és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
    kalmárok nagyképü üzelmei előtt

    De még nem hánytunk le magunkról mindent

    Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
    egy perccel a gyönyörűség előtt

    3

    Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

    4

    Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

    Dadogva próbálom a zengő
    dalt mely elárad rajtam mint a tenger
    és mint a tenger otthagy hirtelen

    Mondd meg ki vagyok
    hogy megmondhassam én is
    rákiálthassam
    mint egy képet a felmeredő falakra
    kirakhassam
    a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
    hogy te ki vagy

    5

    Vedd óriás ónodat
    s rajzolj meg engem megyek az utcán
    folyton készülve az elmondandó szavakra
    egy idegen város bűvös útjain
    hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
    mégis érzem mindenki rámnéz
    egy pillantással az enyémbe
    kötözi sorsát
    és várja hogy elmondjam neki
    mi lesz velünk

     
    7

    És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
    hová majd elmegyünk vele
    a többiek közé
    ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
    mivé formálta a mindig megújulni áhító
    anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
    nyár forró kelméit téli szikrázó
    érceket az ősz sugárzó áramait
    s a földet forgató tavaszt
    mivé a nappalok kinyíló végtelenét
    s a mélységbe záruló éjeket
    Hol könnyű táncok vonalain
    rajzolódik ki az újuló évre a terv
    mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
    és énekben fogan a törvény

    8

    Lássátok
    roskadásig tele voltam mindennel
    oly tele hogy közelíteni se tudtak
    hozzám hogy közelíteni se tudtam
    senkihez
    De most kiloccsantottam a földre mindent
    nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
    fényesre csiszolt a várakozás
    és meg-megcsendülve
    csillogó cseppekben hull belém
    a jövendő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire: Cica

    Szobámban – hogy értelmet adjon
    Neki – mindig legyen egy asszony,
    Egy cica a könyvek között,
    S mindig baráti szó marasszon;
    Mert nem élhetek nélkülök.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig