https://verskucko.com

Kategória: Ágai Ágnes

  • Ágai Ágnes: Végszázad

    Ez az egész századbomlás, öklendezés,
    láva-, betű- és magömlés,
    mely feltartóztathatatlanul (nincs még egy ilyen nyelv!)
    zuhog, zúdul, záporoz és a többi zé,
    mindaz, amit az ember leszorított, alámerített,
    el-, te- és megfojtott
    a történelem, úgymond, viharában,
    posványában és dágványában,
    hosszú kések éjszakájában és nappalában,
    irtsd! vágd! szúrd! üsd! meg a többi egyszótagúak
    nagy, szadista mámorában masírozó lábak között
    vinnyogó kis egérkék, ütemes
    be-, fel-, át- és kivonulások
    a térképen hosszában és keresztben,
    ereklyék, érmék, címerek numizmatikai szemétdombján
    az Emberfeletti imádása,
    véráldozat a világ valamennyi vércsoportjából,
    utána a kivérzett világ átszabdalása,
    földmérőik hosszú rudakkal, centivel, rőffel,
    kitépett nyelvű országok
    szétszedése és átragasztása,
    csontok és vázak vonulása,
    levert vesék vallatása,
    tömegsírok tetemtöltetéből az iszonyat kipárolgása,
    hol, miért, mikor, ki engedte, ki hagyta?
    De hát ez az egész hogyan történt? Ki érti ezt?
    Ki tudja megmagyarázni?
    Már nem tehet enni, csak okádni
    mindent kifelé, emészthetetlen darabokban
    ezt a gyötrelmei, lidérces szörnyszázadot.
    Túladni rajta, túl, túl, túl,
    túlbeszélni, túlkiabálni, túlzokogni,
    mondani, mondani, mondani
    tűzhányó szavak kráterében
    a fehérizzású feledésig!

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Történelem napihírekben

    Meghalt, elhunyt, életét vesztette,
    eltűnt, lelőtték, lezuhant,
    felmentette, kinevezte,
    annak a véleményének adott kifejezést,
    ellátta kézjegyével, tárgyalásos úton,
    sajnálatát fejezte ki, rendkívüli állapotot,
    átlépte a határt,
    jelentős veszteségeket, elrendelte, biztosította,
    a sebesülteket haza, a polgári védelem,
    a lakosság nyugalmának, kérik mindazok jelentkezését,
    összeírása, beszolgáltatása, kiürítése,
    visszarendelték, javasolták,
    elítélték, végrehajtották,
    megköszönték, fogadták,
    összeültek, aláírták, kicserélték,
    visszatértek, exhumálták,
    felállították, leleplezték,
    megkoszorúzták, megfogadták…
    és megint elölről…

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Bohóc a tükörben

    Reggelente a tükörbe nézek,
    és valaki visszanéz rám –
    ismerős, de kissé idegen.
    Mint egy régi fotó,
    amit sokáig a napon felejtettek.

    A szám sarkában fáradt derű,
    a szemem alatt nevetőránc –
    vagy síró?
    Nem tudom már megkülönböztetni.

    Kifestem magam, mint a bohóc:
    pír a szívre, mosoly az arcra,
    hogy ne lássák, amit látni nem kell.
    Nevetek.
    Mert ez a dolgom.
    Nevetek – hogy ne kelljen sírni.

    És amikor este leveszem az álarcot,
    a tükör még mindig ott áll.
    Nem nevet, nem sír –
    csak néz rám némán,
    mintha tudná,
    hogy a bohóc mindig őszinte,
    amikor egyedül van.

  • Ágai Ágnes: Nem baj, ha késel

    Nem baj, ha késel.
    Úgyis mindig késik valami:
    a busz, a tavasz, a boldogság,
    a bocsánat,
    a jó szó,
    és néha az ész is.

    Nem baj, ha késel.
    Legalább lesz időm
    megnézni az eget,
    hogyan fárad a kék
    a szürkébe,
    hogyan hajlik a nap
    a háztetőkre,
    mint egy fáradt aranyérme.

    Nem baj, ha késel.
    Majd ülök itt,
    s figyelem,
    hogyan pereg ki a perc
    a markomból.

    Ha megérkezel,
    nem kérdezek semmit.
    Csak mosolyogok,
    mert megjöttél.
    És ez már bőven elég.

  • Ágai Ágnes: Ablakban ülve

    Ülök az ablakban.
    Nem várok senkit.
    Nem megyek sehová.

    A házak szemben már nem újjak,
    de még tartják magukat.
    Az utca pora leülepedett,
    mint az emlékek:
    csendben, figyelmeztetés nélkül.

    Az emberek jönnek-mennek.
    Nem látják egymást,
    nem látják magukat sem.
    Csak a kirakatot,
    csak az órát,
    csak a lépést, amit tenni kell.

    Én ülök az ablakban.
    Már nem sietek.
    Az idő siet helyettem.

    És ha megáll,
    majd én indulok tovább,
    lassan, a fény után.

  • Ágai Ágnes: Önarckép idős nőként

    Nézem magam a tükörben.
    Nem csinos, nem fiatal.
    De már nem is akarok lenni.
    Arcvonásaim között ott ülnek
    az elmaradt csókok,
    a félbehagyott mondatok,
    a kimondhatatlan szavak.

    Nézem magam a tükörben.
    S látom:
    a vonások mélyén még mindig ott lapul
    valami fény, valami makacs derű,
    amit nem lehet ráncok alá temetni.

    Nem szépülök, nem fiatalodom,
    de már nem is haragszom az időre.
    Minden nap ajándék,
    amit nem várt senki,
    és mégis megérkezett.

    Nem fiatal vagyok – élő.
    Nem szép – de itt vagyok.
    És ez most több, mint elég.

  • Ágai Ágnes: Levél Y-nak

    Szeretlek.
    Csak így, ilyen köznapian,
    ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik: semmitmondóan,
    hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
    és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
    mi újság, hogy vagy és effélék.

    Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
    mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
    gyanakvás, harag, meg nem értés,
    mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz
    kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.

    Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
    ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
    egyetlen szerelmem – mikor mit ír elő konvenciónk,
    miközben szavaink tartalma rég kihullott,
    és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
    hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
    és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
    nem több közhely szavaink egyikénél,
    ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.

    De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,
    őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
    és őrzi a testem kezed simítását,
    őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
    a visszapergetett filmszalagon
    az egyszerit, a megismételhetetlent,
    az egymásra talált test ünnepét,
    az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.

    Szeretlek,
    és folytathatnám: szeretlek, mint…,
    és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
    jól hangzó, kevéssé kopott,
    de így mondom pőrén, dísztelen,
    vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
    akár messze vagy,
    akár a szomszéd szobában,
    akármi volt, van vagy lesz velünk,
    igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:

    Szeretlek!