https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Tóth Erzsébet: A macskaversekből

    Éjszakánként a macska is párnámra hajtja a fejét
    eleinte még tiltakoztam
    de végül makacs macska-kitartása győzött
    már nem zavarom el
    ha nagy ritkán úgy dönt hogy máshova telepedik
    arra gondolok talán beteg
    vagy megsértődött valamiért
    egyébként soha nem a lepedőn a paplanon
    kizárólag a párnán érzi jól magát
    végülis jól jártam vele nem szuszog hangosan
    kevesebb zajjal jár mintha egy ember feküdne mellettem
    de van egy hátránya is rád emlékeztet
    ő az aki ismerőseim közül legtöbbször látott téged
    és gyakran felugrott nagy merészen közénk vagy ránk
    az ágyra miután megunta az ágy előtti nézelődést
    eleinte ezt nem merte csak döbbenten figyelt
    arra gondoltunk a macska szent állat
    csöpp macska-agyával rájött, hogy az ágy szent dolog
    de csalódnunk kellett benne
    azt az arcodat szeretném még egyszer amikor azt mondod
    egy macskával kell osztoznom rajtad
    és ami utána következett

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna: Egyszer így lenne jó

    Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
    Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
    Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra és a megszokottság ne törjön ránk.
    Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk… hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

    Jó lenne egyszer közel engedni a csodát…
    vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
    nem elvárva a mező zöldjét,
    a virágok színét, illatát,
    a szirmok bársonyát.

    Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új értelmet adni a fogalmaknak
    és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
    és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
    és eldobni minden nem a kupacunkba valót.

    Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.

    Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
    hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
    hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
    bújjunk az éjszaka csendjébe…
    végre kinyújtózva önmagunkban.

    Egyszer így lenne jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecsery László: Magnóliák

    Lorca-virágok: magnóliák,
    szerelem-léptek, titok-virág,
    tulipánkelyhek, medáliák.
    Testemre tűzöm, felkiáltok.
    Úsznak távol-égi világok,
    ölelnek karok és faágak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Leleszi Balázs Károly: Éjszakai szivárvány

    Mert mindig is sejtettem én, hogy ha telihold
    idején ujjamat felnyújtom a vízesés
    felé, ekkor mennydörgés közepette hirtelen
    felragyog az éjszakai szivárvány.

    Fények és vízcseppek
    becézgetések tűzijátékai
    íme, ez az én testem, dajkáld lüktetőn
    ágaskodó kábulat
    csillagszemcsék a szemek mécseseiben
    szilaj-ösztönös emelkedő zuhanás
    a száj, a vér, a levegő határfalai között
    a szív tiszta vágya fekete pecsétet leverő kő
    zene és költemény és kiváltság.

    Illatos-titkos édeni rejtelmeket ragyogtat
    az éjszakai szivárvány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ignotus: Akarom

    Azt akarom, hogy rám szorulj,
    Azt akarom, hogy sírj utánam,
    Azt akarom, ne menj tovább,
    Azt akarom, maradj meg nálam,
    Azt akarom, halkan nevess,
    Azt akarom, szavad elálljon,
    Azt akarom, szemmel keress,
    Azt akarom, a szíved fájjon,
    Azt akarom, add meg magad
    Kegyelemre vagy pusztulásra, –
    Azt akarom: engem szeress,
    Azt akarom, ne gondolj másra.

    Forrás: Lélektől lélekig

    I

  • Fésűs Éva: Kívánság

    Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
    egy szívet adj nekem!
    Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
    lakozzék benne erős szeretet
    és imádkozni tudjon melegen.

    Nem kell lobogva égő gyötrelem,
    és tépő ösztönök,
    nem kellenek a cifra nyomorultak,
    kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
    de olthatatlan vágyuk füstölög.

    Nem kell megejtő, színes hangulat,
    vérkergető borok;
    tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
    hogy indulatnak játékul ne adjam,
    mi bennem szándékodból szent dolog.

    Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
    tapasztalt, sima kéz,
    nem kell, hogy csak a testemet szeressék, –
    a múló mámor mélye dúlt üresség,
    s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.

    Vigyázz reám, ha forró pillanat
    oson be álnokul
    lelkembe, – mert én hófehérre vágyom,
    és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
    ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.

    Ne legyen tűz és füst az életem,
    csak szentjánosbogár;
    de szabadíts meg az öncélú vágytól,
    mely hamis lidércfényként világol
    s a fáradt lélek békét nem talál.

    Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
    adj nekem egy szívet,
    ki tisztán szűrte át e földi lázat,
    kiben testvérek büszkeség, alázat,
    ki enyém volna, s énvelem Tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Vigyáznak rád

    A napra bíztalak:
    forró szívében megmártva magad
    legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
    óvd amit szeretsz, és ne feledd
    ami jó és emberi, az mindig érthető.

    A holdat is megkérlelem,
    ha sötétbe süllyed a világ,
    legyen álomba mesélő dajka,
    égre festett, hajnalig fénylő virág.

    Rábízlak a csillagokra is:
    vigyázzák álomképed
    ha alszol, szőjenek szivárványt
    szíved fölé,
    s a reggel kék függönye mögé bújva
    lessék, köszöntsék ébredésed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitéz Ferenc: Varázsszer

    Kell bele magány, kell bele társ is.
    Kell bele élet, s kell a halál is.
    Kell kicsi félsz és félelem is: nagy.
    Kell bele nap, hold, s távoli csillag.
    Szerelem is kell, ölelés és görcs.
    Kell bele gyökér s vastagodó törzs,
    meg a nőtt lomb és füttye madárnak.
    Kell bele mosoly, kell bele bánat.
    Retinák s a szem mögött az álom,
    kell büszkeség és a szánom-bánom.
    Kell utazás is, vad hullám-emlék,
    kell a mennyország, és kell a nemlét.
    Kell bele homlok s hajlabirintus,
    kell gyönge járás, és kell a virtus.
    Gondolat is kell, bele a lélek,
    egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.
    Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
    mint ki az erdő méhe-szülött tölgy.
    Kell pihe szó és harang zúgása,
    s kell, hogy ki megjön, valaki várja.
    Kell egy háztető s padlás sötétje,
    kell a gyerekkor virágos rétje.
    Hancúrozás kell szénaboglyában,
    s elrejtőzni kell kiflinyi holdban.
    Kell fegyelem még: fénye alázat.
    S kellesz, gyönyörűm, vesd le ruhádat.
    Kell a kezed, szád szép íve is kell,
    s vén szárnyú kamasz, aki nem ismer.
    Kell hűvös este s ránca mosolynak,
    hajnali forrás, őzike holnap.
    Szemem becsuknám. Simogatnálak.
    Vakon tanulnám, ma azt, hogy nálad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Horváth Lóránd: Ketten vagyunk

               De látok egy másik törvényt  
                  az én tagjaimban, mely el-  
                  lenkezik az elmém törvényé-  
                  vel...                   Rom. 7:23                  I.

    Ketten vagyunk. Nem tudom ki a másik.
    Lestem hajnalba nyúló éjszakáig.

    A Lét partján, hol született a Kétség
    Ő volt az éjben egyetlen Fehérség.

    Nőtt, ahogy az árnyék terjengett bennem,
    Ő segített mindig magamra lelnem.

    Még nem tudtam azt, hogy létezik, hogy van,

    • Meséltek róla sejtelmes szavakban.

    Mikor zsibbadt a lét s árnyak kihűltek
    Észrevettem, hogy zenéje van az űrnek.

    Ő volt a zene és én voltam az űr,
    Zenélt bennem folyton, legeslegbelül.

    Ő volt a csíra én csak a héj voltam,
    Ő napként derengett, én árnyékoltam.

    Én csak árnya vagyok, Ő bennem a Fény,
    Én torz csonkaság, Ő egyetlen Én.

    Az ének éne, zenék zenéje: Fény,
    Én árny, vak árny, folt a lét üregén.

                 II.

    Ketten vagyunk. Nem tudom mikor jött.
    Csak itt volt bánatok, örömök között.

    A világ Vele lett teljes, egész,
    És így lett nekem a világ kevés.

    Ketten vagyunk. Ő mindig az Igen.
    Én a Nem s mégis megvan nélkülem.

    Ő volt a Jóság, Kezdet, Akarat,
    Minden gonoszban én voltam a mag.

    Ellene megyek? – Nem védi magát.
    Én vesztek, ha elveszem igazát.

    Mert nincs Ő velem, azért van magány,
    Sírok mint csecsemő anyja után.

    S ha betelek vele, sok Ő nekem,
    Túlcsordul gáttalan életemen.

    Ő Lélek, Szabadság, rajtam bilincs,
    Ő mindennel bír, nekem semmim sincs.

    Ketten vagyunk s hordjuk egymás terhét,
    Ő arcom kínját, én álma szépségét.

    Ő éghetetlen s mint a tűz tiszta,
    Én mindig tövemig égek vissza.

                   III.

    Ketten vagyunk. Mindörökké ketten.
    Összezárva rokon, ismeretlen.

    Örök ellentétek, szín és fonák,
    Egymást felváltó, két külön világ.

    Űzzük egymást vak szerelemmel,
    Ki nem józanít ebből a reggel.

    Lelkünk törvénye ez a szeretet,
    Örök ige már, csupa forró tett.

    Mérjük egymást, végtelen a mélység,
    Nézzük egymást, teljes a sötétség.

    Mint ólmot a feneketlen tenger,
    A mélység minden kutatót elnyel.

    S csak azt tudom, én vagyok a sírás,
    Ő az örök bú, én a csodálkozás.

    Én zaklatott vagyok, mint az éjfél,
    Ő nyugalmasabb az anyaméhnél.

    Én csupa vágy, törés, fullánk, tövis,
    Benne puha a bazaltszikla is.

    Ő és én, együtt, egymásba zárva,
    Két iker egy, fájunk a világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Tóth János: Árva fecske

    Hó borította hegycsúcsok között,
    Hol fenyők ágán hintázik a Tél,
    Árva fecske zihálva röpködött,
    Tollruháját tépázta a szél.

    Mondanák sokan: „Ostoba madár!
    Zord szirtek között ugyan mit keres?
    Puha fészket, társat úgysem talál,
    Csak a halál házán lesz néki eresz!”

    Száll a fecske egyre magasabbra,
    Sebzi szárnyát az éles sziklaperem,
    Sírós már egykor csicsergő hangja,
    Vörös vér csorog a mély sebeken.

    Hegytetején áll a Nap, bíbor a fénye,
    Gyászszalag fölötte a vékony felhő,
    „Ki magányba fut, s elfogy reménye,
    Az élet ül sírjához, hangja lesz kesergő!”

    Forrás: Lélektől lélekig