Kategória: Versek

  • Erdős Virág: Az Örkény-jelenség

    „Egy parafa dugó, mely semmiben sem különbözött
    a többi parafa dugótól,
    (Hirt G. Sándornak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent), beleesett a vízbe.
    Egy ideig, amint az várható volt,
    úszott a víz színén, aztán különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett, lesüllyedt a fenékre,
    és nem jött föl többé.
    Magyarázat nincs.”

    (Örkény István: Jelenség)

    Jelenség/2.

    Egy gombóc,
    mely semmiben sem különbözött a többi gombóctól,
    (Artúrnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a vízbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    vidáman úszkált a víz tetején,
    aztán
    különös dolog történt.
    Kiugrott a fazékból,
    elszaladt,
    és nem jött vissza többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/3.

    Egy szimpatikus fiatalember,
    aki semmiben sem különbözött a többi
    szimpatikus fiatalembertől
    (Jézus Krisztusnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    fogta magát, és lesétált a partra.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    ide-oda szaladgált a víz tetején,
    jött-ment, pancsolt, poénkodott, kenyérdarabkákat hajigált,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a pokol fenekére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/4.

    Egy illető,
    aki semmiben sem különbözött a többi illetőtől
    (X. Y.-nak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett egy nőbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    úszkáltak a boldogságban,
    aztán
    különös dolog történt.
    Az illető fogta magát,
    visszahúzta a zokniját,
    és hazament a feleségéhez.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/5.

    Egy nagy rakás szerencsétlenség,
    mely már ránézésre sem különbözött egy
    valóságos istencsapásától
    (Erdős Virágnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a bűnbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbálta villámgyorsan visszacsinálni,
    a Gyehenna Tüzére gondolt,
    meg a tavalyelőtti fürdőruhájára,
    aztán
    különös dolog történt.
    Ahelyett, hogy kiköpte volna,
    bekapott még egy falatot.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/6.

    Hirt G. Sándor,
    aki semmiben sem különbözött a többi kis
    hülye dugótól
    (a “vasesztergálás virtuózának” mondta magát, de kit érdekel az ilyesmi?
    Az ilyesmi senkit se érdekel)
    pechére pont beleesett az ominózus száztizenpár billió-millió főbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    maximálisan meg voltak elégedve a munkájával,
    még étkezési hozzájárulást is kapott,
    sőt,
    még iskolakezdési támogatást is kapott,
    sőt,
    még üzemorvosi ellátásban is részesült,
    amikor különös dolog történt.
    Behívatta magához a főigazgató és azt mondta neki,
    hogy a viszont látásra.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/7.

    Egy hányatott sorsú,
    ámde sokra hivatott ország,
    mely semmiben sem különbözött a többi
    hányatott sorsú, ámde sokra hivatott országtól
    (magyarnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a szarba.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbált valahogy kikecmeregni,
    nyújtózkodott, pipiskedett,
    dúl-fúlt, ágált, toporzékolt, szitkozódott, szerencsétlenkedett,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a legmélyére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    (Bónusz)

    Egy nagy magyar író,
    aki semmiben sem különbözött a többi nagy magyar írótól
    (Örkény Istvánnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    egy csendes, nyári délután fogta magát,
    és leült az íróasztalához.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    szorgalmasan üldögélt,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan emelkedni kezdett,
    felröpült az égbe,
    és nem jött le többé.

    Magyarázat nincs.

    Forrás: erdosvirag.hu

  • Csukás István: Helyetted élek, azt hiszed?

    Helyetted élek, azt hiszed?
    Azt képzeled, hogy helyetted él
    a költő? Szememmel nézel,
    fülemmel hallasz, orrommal
    szimatolsz, tüdőmmel lélegzel?

    Együtt ejtjük teherbe a Múzsát,
    szuszogva, lihegve a kuplerájban,
    de a nemibeteg-gondozóba
    már egyedül járok? S ha náthás
    vagyok, rosszkedvű, vagy eliszom
    az eszemet? Akkor is velem
    repülsz? Egészen a pocsolyáig?

    Esendő vagyok, mint mindenki,
    s nem biztatlak semmire,
    mint az öntapadós Isten.
    A költő nem művese,
    s nem lélegeztető gép.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csukás István: Hagymaillat, por, beethoven-szimfónia

    Hagymaillat, por, Beethoven-szimfónia
    dől be az ablakon, az ajtóba vágott levélrésen
    festményeket dobál be a postás, a bélyegen
    nagy költők lepecsételt arca, a cigaretta
    dobozán Kossuth Lajos, a pénzen Petőfi,
    kiretusálták szépen József Attila keserű
    fintorát, Ady Endre is a Nemzeti Banké,
    Csontváry a mozikban kétóránként megőrül,
    Berda neve kocsmacégér, Vörösmarty
    haboskávéban fuldoklik, Erkel vezényli
    az ötórai táncot, Rákóczi túróst reklámoz,
    Dózsa focicsapatot edz, Hunyadi hashajtót
    árul, fia, Mátyás ugyanolyan ízű sört,
    Kosztolányit épp most preparálják,
    talán tökmagot lehetne elnevezni róla,
    s hogy ne duzzogjanak a többiek sem,
    lehetne még Bartók-ropi, Kodály-keksz,
    Árpád-csülök, Arany János-hurka, Krúdy-szörp,
    Jedlik Ányos-kása, Kőrösi Csoma-fédervájsz,
    Babits-lepény, Kassák-kolbász, Rippl-Rónai-
    cipőhúzó, Bem-fagyi és Szent István-mézesmadzag.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csukás István: Ez a csöpögős orrú ősz

    Ez a csöpögős orrú ősz itt ért utol Szárszón,
    a postára ballagtam éppen a napilapokért.
    – Szia! – köszöntem neki. – Szia, ősz! Hogy vagy?
    – Szcsrr! – szörcsögött bánatosan, és tény, hogy
    csöpögött minden lukból, menekültek a kutyák,
    a macskák kényesen mosakodtak, a rigók pislogva
    a fejükre húzták a fészküket, csak én és
    a vasúti sín nem bújtunk sehová, vonultunk
    hármasban, párhuzamosan, ki-ki elmerengett
    a saját baján, a vasúti sín az elgurult
    fejű költőn, a csöpögős orrú ősz, hogy
    mennyi a sírnivaló, én azon, hogy miért
    halunk meg egy kicsit minden ősszel.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Elvitték a cigányokat

    A sok cigányt mind elvitték,
    nagy árkokat ásni vitték.
    A nagy árok lassan mélyül,
    víz bugyog fel a mélyérül.

    Szegény fiúk, mind mifajták,
    a csendőrök űzik-hajtják,
    verik őket, kapják kézre,
    lemaradót puskavégre.

    Az a nagy árok minek kell,
    a fekete, feneketlen?
    Nem tudják, honnan is tudnák,
    csendőröktől meg nem tudják!

    Ha tudnák, hogy minek ásnak,
    hogy maguknak, hogy nem másnak,
    maguknak, a többieknek,
    asszonyoknak, gyerekeknek.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Ima

    Szent Mária, Szűz leány,
    Jézus anyja!
    Júdások között,
    jászolnyi csillag kíséretében.
    Pilátus előtt,
    maroknyi feszületszeggel,
    arcodról szökő fényben állok,
    egyszál magam,
    egyszál magam,
    mint Jézus a kereszten.

    Hontalan lelkem kér bebocsátást hazádba,
    könyörülj rajtam,
    Jézus anyja!
    Sugaraiddal tisztíts meg,
    add rám áldásodat.
    Ámen.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Óda

    Segítsd, Isten a cigányt,
    Lelhesse meg a hazát.
    Segítsd meg a nemzetét,
    Amíg a világon él.

    Bejárta a világot,
    Nem talált csak bánatot.
    Az élete csak a gyász,
    Segítsd, Isten, a cigányt.

    Bejárta a világot,
    Hosszú út volt, meg átok.
    Hosszú út volt, hideg sár,
    A szívében csak a gyász.

    A bűn, ha elkövette,
    Azt már rég megfizette.
    Megfizette szívével,
    Tiszta piros vérével.

    Gyertek, gyertek cigányok,
    Leljük meg az országot.
    Leljük meg azt a helyet,
    Ahol nem hullnak fejek.

    Segítsd, Isten, a cigányt,
    Békét leljen és hazát.
    Segítsd meg a gyermekét,
    Lelje meg a nemzetét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Istenáldott akarat

    (Joca homloka mögé)

    Nem magamért, magadért,
    tűzben születő fiadért, mélyen
    megsértett jövődért, Krisztus
    kiömlő véréért,
    Anyám – Nagyanyád színéért,
    Apám mosolyáért.
    Ha kell:
    csillagokat cenzúrázni,
    ha kell:
    a mindenségbe belelátni,
    ha kell:
    az égen új utakat vágni,
    ha kell:
    emberként mindent megcsinálni,
    élni, élni, így lenne jó!
    Ne mástól várd
    sorsod jobbítását,
    nálad már ne legyen ébredés. Aki
    várja, hogy jöjjön a hajnal, sötéten
    borul csak rá az ego.
    Ha együgyű a jóhiszeműséged,
    elveszik gyermeked, s feleséged.
    Nem virágos réten nyári szellő,
    nem lágyszirmú illatos ibolya,
    nem pisztrángot termő hegyi csermely, nem
    villám, nem mennydörgés, nem orkán:
    Istenáldott földi akarat.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: A megbélyegzett

    Kenyérsirató esteken,
    mikor a macskák holdat lopni jártak,
    a fal tövébe kuporodva
    soroltuk egymásnak
    félig kitalált álmainkat,
    jól kicifrázva, hosszan, sóváran
    (jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk).
    Tréfát űztünk a szegénységből,
    keserű szájjal trágárkodtunk,
    csámcsogtunk száraz torokkal,
    kegyetlenül.
    Ha meguntuk egymás álmait,
    Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi
    meséit hallgattuk félálomra dőlve.
    Szavára ültünk,
    fényes ruhában hasítottuk az eget,
    kényesen.
    És jött a reggel!
    Lábszárunkra zuhant a vályoggödör,
    csillogó bogárhátunkra szakadt.
    A perzselő nap tarkónkra csapott,
    harangzúgást toborzott körénk
    nem jött az ebéd!
    Szeretőnk mellettünk vágta a sarat,
    ő sem ismerte a konyhaillatot;
    hideg sóhaját csak éjjel hallatta,
    mikor már a mese is valósággá vált.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Moretti Gemma: Majd elfelejtek emlékezni…

    Majd megpróbálok úgy élni ezentúl,
    hogy elfelejtek emlékezni rád.
    Nem engedem, hogy bármi is idézzen,
    s eszembe juttassa az arcod,
    a szád simogató szirmát,
    puha kendőt: az érintésedet,
    és ahogy ölelőn nézett a szemed.

    Mint csodálatos kaleidoszkóp,
    villan sok emlék, játszik és forog.
    A híd, hol vártalak, a szél, a nád…
    régmult öröm, most hol lehet tanyád?
    Úgy eltűntél, vajon hová maradtál?
    Olyan nagyon-nagyon magamra hagytál.

    Most megtanulok úgy élni ezentúl,
    hogy nem emlékszem, nem gondolok rád.
    Mint őszi ág, levelét,
    emléked úgy elejtem.
    Ha meghalok majd,
    mindezt elfelejtem.

    Forrás: Magyarul Bábelben