https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Kutasi László: Naplemente

    Ülj le szépen ott, hol a tenger helyet
    ad maga mellett,
    a tűzként izzó naplementében.
    Várj.
    Lassan nyisd meg lelked titkos kapuját,
    léted porlepte köntösét, a tested
    hagyd most magára, el.
    Pihenj meg itt.
    Merülj el a fénybe, mi testet ölt szemedben,
    arra könnyből fátyolt teremt.
    Cserébe a tenger megannyi szikrát,
    apró csillagot, gyémántot ad.
    A Nap színekkel, izzó vörössel,
    sárgával, csillogó ezüsttel festi be azokat.
    A pillanat nem múlik, az idő
    megáll.
    A természet emlékül adja neked
    legszebbik arcát.
    A Nap, mint szerelmes kedvesébe,
    tengerbe úgy merül, fényével takarva be.
    Búcsúzóul a szél lágy csókot ad.
    Menj hát tovább.
    Az Est, leszállt emlékképnek és örök szépnek,
    utadra kísérjen el.

    Lásd be: minden, mi szép, egyszer így múlik el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva: Igen.

    „Mondd, merre vezet az út
    álmatlan éjjeleken,
    merre s hova jut, ki
    bársonyba temetkezett,
    szólj, lesz-e még remény”
    (királyfi)

    **

    Igen,
    van remény, bár halotti lepel az éj,
    sötétkék bársonyba temetett,
    reménytelenségre ítélve,
    hisszük, hogy eljön még, amire várunk,
    s többé nem lesz reménytelenségre ítélve magányunk.

    **

    Igen,
    kell a csókod számolatlanul,
    rebbenő pilláim alól szerelmesen nézlek,
    kellenek a füledbe suttogott édes emlékek.

    **

    Igen,
    kell a hársillatú nyáresték villámcikázása,
    kell a bódító parfüm csábítása,
    kell az érett piros almák savanykás íze,
    kell a csipkébe horgolt százévek elfeledett
    Szindbád-szerű álomképe,
    kell a még megannyi hízelgő szavak vágya,
    kell a hullámzó keblek lágyan ívelt varázsa,
    kell a harmatmosta talpak csendes osonása,
    kell a csillagos nyárestéken fénybe hulló
    éji lepkék násza,
    kell a halk zenére ringó szerelem tánca,
    kell a bársony bőrön lecsúszó selyem hűs simítása,
    kell a kezeidnek ölemen kalandozó érintése,
    kell a víz, hogy forróságtól áthevült testem hűtse,
    kell a szellő, hogy hajunkba kapjon,
    kell a szerelem, hogy álommá váljon.

    **

    Igen,
    nyári éjen szitáló langy eső… kell,
    gyűrt lepedő hideg érintése… kell,
    gyertyaláng halk sercegése… kell,
    lángjának titokzatos fénye… kell,
    pohár bor fanyar íze szánkon… kell,
    csókokban érezve, mézzel édesítve… kell.

    **

    Igen,
    kellesz nekem, ezerszer is kellesz,
    mindened kell – a tested és a lelked,
    hát erre vezet az út álmatlan éjen:
    hozzám vezet.
    Szeretlek, érezd!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdős Sándor – Pál, a piaci légy

    Pál vagyok, a piaci légy,
    szép jó napot kívánok!
    Úgy látom, hogy zaklatásom
    egészen jól bírjátok.

    Akárhányszor szürcsölgetek
    elöl hagyott levesből,
    azon nyomban mindkét kézzel
    integettek ti egyből.

    Úgy érzem, hogy barátságunk
    megszilárdult eléggé,
    ezért az asztalon maradt
    egy pohárka ivólé.

    Pohár mellett, de nagy öröm,
    találtam egy szál ropit,
    áthívom a haverokat,
    iszogatunk egy kicsit.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat!

    Magad szájába rakd az ételt,
    erőddel ajándékozz minket.
    Magadat gondozd-fürdesd,
    tisztaságoddal ajándékozz minket.

    Amíg magadat nem gyógyítod,
    ne gyógyítsd a társadalmat.
    Amíg magadat meg nem mented,
    ne mentsd meg az emberiséget.

    Ha önmagát javítaná
    száz ember, ezer, millió:
    a mohók hiába futkosnának,
    a zsarnokok zászlóért, fegyverért
    hiába kapkodnának,
    puszta levegőt markolnának:
    a társadalom meggyógyulna,
    az emberiség megmaradna.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Choli Daróczi József: Fájok

    Mindenki másnál
    jobb,
    mindenki másnál
    szebb,
    mindenki másnál
    fájóbb,
    mindenki másnál
    fájóbb
    vagyok.

    Fájtam
    már
    ájulásig,
    s ájultam fájdalomig,
    földig,
    anyámig,
    szelíd szavú,
    kisgalamb hazámig.

    Megtéptem hajamat
    csontig,
    elátkoztam magamat
    az égig,
    de nem törtem meg derékban,
    „mint a csizmaszár”.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Hajnal Anna – Szerelmesek

    Két külön világegyetem
    bőrrel határolt végtelen
    kikben külön folyó erek
    külön párálnak, gőzlenek
    kikben két külön öntudat
    jár külön-külön utakat
    törékeny diplomáciák
    vad áradást hidalnak át
    kigyúlt mágneses pólusok
    kék északfénye felragyog
    s egymáshoz vonzott részletek
    összefonódva fénylenek

    Elfordulnak a pólusok
    eloldódó mozdulatok
    félöntudatlan fordulat
    hagy el idegen partokat
    kihűlt ragyogás, hűs sötét
    védi a magány felszínét
    külön-külön hűlő világ
    viszi hunyó zsarátnokát
    űrben, mely őrzi távolát:
    külön keringő két halál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor – Dal a várakozásról

    várlak még el se mentél
    máris várlak haza
    ha kettesben magammal
    az a pokol maga

    várlak mint bezárt állat
    a gazdájára vár
    várlak mint a rab várja
    hogy ideje lejár

    várlak mint várban várta
    az ostromlott csapat
    vágtasson a segítség
    mert falak omlanak

    várlak miként a hívő
    égi csodára vár
    gyorsan belépsz az ajtón
    s kizárod a halált

    várlak s kérlelhetetlen
    szívem dobajjal int
    úgy menj el hogy ne menj el
    s úgy jöjj vissza megint

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bari Károly – Örökké szerelemben

    Vérem riadalmának énekeibe
    bújtattalak, az irigység halálsápadt, sisakos
    harcosai elől, akik sötét szemük
    barlangjaiban őrzik a gyilkos kést,

    az öröm virágait elpusztító átkot,
    amelytől az arcod tájain táncoló
    piros sugaras boldogság emlékké halványodna,
    s üldögélnél szomorúan a sírás

    falai alatt, nem akarom, hogy
    tűzben-vonagló éjszakáinkat megkoronázza
    fekete töviseivel a bánat,

    világra szültek bennünket, kötelező élnünk,
    örökké szerelemben, örök átkok homályától
    vérem riadalmának énekeibe bújtattalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bozók Ferenc – Gráciák

    Pihekönnyű daluk árad,
    Rokokó-báj: szerelem.
    Zene sincsen – susogás csak –,
    Puha táncuk figyelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Kedvesem

    Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
    ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
    Szegénységem emelt fővel vállalom,
    leteszem eléd egyetlen vagyonom,
    csillogó szelencém csupán álom,
    bükkfa ládába rejtettem – – –
    Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
    ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
    s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
    Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
    mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
    Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
    kioldozlak köteleid gúzsából.

    Kulcsot hoztam, messziről jövök,
    távoli országokon át, szomjam nem oltotta
    idegen források vize, adj innom a te forrásod
    friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
    végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
    mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd,
    hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
    nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
    keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
    lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
    Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok,
    csak valami látomás gyötör szüntelen.
    Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.

    Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
    Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
    azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
    emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
    A horizont legendájának könyve őrzi neved,
    vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
    tegnapokba merült álmokkal vívódok,
    kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
    látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
    védőn féltve a múlt rémeitől.
    Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
    mond kedvesem, mondd, hogy elolvastad,
    mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem…

    Forrás: Lélektől lélekig