„Anyámnak kontya van kerek,
sötét és dús, mint egy meleg
eső utáni éjszakán
sötét és dús a lomb a fán.
Anyámnak szíve van, meleg,
piros és fáj, ha nem merek
időnként szemébe nézni:
ő minden gondolatomat érti.
Csak akkor leszek a kedvesed,
ha kerek kontyod lesz neked;
ha mint anyám: első jajomra
gyógyírt találsz minden bajomra.”
Forrás: Szívzuhogás
Mint római kút szobra, tenyered
magasra tartod mozdulatlanul,
a tenyeredből zuhatag ered,
ezüst sugárral a válladra hull.
Aztán melledre hull. Aztán aláfoly.
Izgalmasan, áttetszőn, mint a fátyol.
Aztán térdedre hull. Szikrázva hull.
És egyre hull, hull, nappal, éjszaka.
Szépség és szerelem zuhataga.
És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.
Forrás: Szívzuhogás
Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én,
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell –
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szűk abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt – vagy halál és pusztulás,
szerelem-szerelem, fényvarázs.
Forrás: Szívzuhogás
Szerelmedért
feldúlnám eszemet
és annak minden gondolatját,
s képzelmim édes tartományát;
eltépném lelkemet
szerelmedért.
Szerelmedért
fa lennék bérc fején,
felölteném zöld lombozatját,
eltűrném villám s vész haragját,
s meghalnék minden év telén
szerelmedért.
Szerelmedért
lennék bérc-nyomta kő,
ott égnék földalatti lánggal,
kihalhatatlan fájdalommal,
és némán szenvedő,
szerelmedért.
Szerelmedért
eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
dicsőbb erénnyel ékesítném,
s örömmel nyújtanám neked
szerelmedért!
1843. március előtt
Forrás: Szívzuhogás
Item inventio poetica: az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
“Csak búbánat” nótájára
1
Idővel paloták, házak, erős várak,
városok elromolnak,
nagy erő, vastagság, sok kincs, nagy gazdagság
idővel mind elmúlnak,
tavaszi szép rózsák, liliom, violák
idővel mind elhullnak.
2
Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
idővel mind elvésznek,
nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
nagy idővel lehetnek,
jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
idővel porrá lésznek.
3
Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
idővel tenger apad,
az ég is béborul, fényes nap setétül,
mindennek vége szakad,
márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
egy helyiben más támad.
4
Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
jóra fordul gyűlölség,
Istentől mindenben adatott idővel
változás s bizonyos vég,
csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
nincs vége, mert égten-ég.
5
Véghetetlen voltát, semmi változását
szerelmemnek hogy látnám,
kiben Juliától, mint Lázár ujjától,
könnyebbségemet várnám,
ezeket úgy írám, és az többi után
Juliának ajánlám.
Forrás: Szívzuhogás
Nem látok mást, csak a testedet látom,
birodalomnyi hajadat szélben és betegágyon;
nem ismerek mást, csak amit te szerethetsz,
amit a gyors napokból magadhoz közelengedsz.
Üvegcserép a dombon a sár fölé téged vetít,
lekicsinyített égben jársz, sétáltatod a szemeid,
madár- és felhő-forgalomban sutább vagy, mint a Nagykörúton,
rossz églakó lennél s ezt én már régen tudom.
Bokádhoz vadfű illik, vadmályva, mátrai gyom,
kőfolyás, vízfolyás, parázna bazsalikom,
földön fetrengő harangszó, nem amely szélbe temet.
Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat s csipkézett tölgylevelet.
Nincs nálad nekemvalóbb, nőneműbb test, nőneműbb mosoly,
nomád maradtál, mint a szél s nászéjszakázó kökénybokor;
ha mezítláb holnap fűre lépsz, bársonyos leszek belül,
s mit bánom én, hogy a világ szálkásodik vagy ércesül.
Háború készül újra, mozdulnak már a jövendő romok.
Sötét szemüveget visel az ég is, mint a puccsista tábornokok,
de ha golyókkal kell is együtthálnunk, ott leszel velem,
ott virraszt majd a kezem lüktető nyakereden.
Forrás: Szívzuhogás
KÉREM! én eddig hallgattam csak,
mert jól tudom, mi lesz a sorsa
a szeleburdi szilvafákon
kék csillaggá robbant rügyeknek.
Mondják, mikor az ózdi kórház
műtőjében Kiss Margit megszült:
barkát borzolt a szél, s az utcán
kizöldültek a vasporos fák.
Forrás: Szívzuhogás
I.
Te vagy az, aki után lámpással futottam.
Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.
Te vagy az, akiért érdemes az élet.
Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.
II.
Ó szerelem, milyen szesszel itattál meg engem.
Ó szerelem, börtönbe zárnak a te karjaid.
Ó szerelem, egyképp csúnya vagy te és gyönyörű.
Ó szerelem, eltakarom előtted az arcom.
III.
Kedvesem mosolyáért dicsérlek, ó Élet.
Kedvesem ízével érinted az ajkam.
Kedvesem ágyát te veted meg előttünk.
Kedvesem mérgezi meg a borod, ó Élet.
Forrás: Szívzuhogás
Ez világ sem kell már nekem
nálad nélkül, szép szerelmem,
ki állasz most énmellettem,
egészséggel, édes lelkem.
Én bús szívem vidámsága,
lelkem édes kívánsága,
te vagy minden boldogsága,
véled isten áldomása.
Én drágalátos palotám,
jóillatú piros rózsám,
gyönyerő szép kis violám,
élj sokáig, szép Júliám!
Feltámada napom fénye,
szemüldek fekete széne,
két szemem világos fénye,
élj, élj életem reménye!
Szerelmedben meggyúlt szívem,
csak tégedet óhajt telkem,
én szívem, lelkem, szerelmem,
idvez légy, én fejedelmem!
Júliámra hogy találtak,
örömemben így köszönök,
térdet-fejet neki hajték,
kin ő csak elmosolyodék.
Forrás: Szívzuhogás
A kimondatlan szó kínoz.
Ki tudná elviselni?
Hová is fordulhat, ki most
nem tud vigaszra lelni?
Félem s kívánom készülő
gyanútlan-őz-szerelmed.
A hallgatáshoz nincs erőm,
ragyogó homlokú gyermek.
Óvlak magamtól: védekezz!
S szeretném: bár ne tennéd!
Hisz édesebb vagy, mint a méz,
kívánság, ölelés, emlék.
Talán csak én teremtelek
magam képére, társnak,
más csillagon laksz, úgy lehet,
csalás vagy öncsalás vagy.
Vagy segíthetsz? A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szívem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyűbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.
Ó, micsoda fény! Mit tegyek?
Sugarak kévéi vernek.
Add nékem gyöngeségedet,
ragyogó homlokú gyermek!
Forrás: Szívzuhogás
