https://verskucko.com

Címke: Ady Endre

  • Ady Endre: Vén faun dala

    Pogányok üdve: érlelő nyár,
    Nyüzsgő világ, por és salak –
    Én, bús faun, karom kitárom
    És áldalak, megáldalak.
    Sugáros útjaid bejárom,
    Ha sugár nincsen is velem:
    Én vagyok a legvígabb koldus
    Aki dalol – az útfelen…

    Pán ébred. E fáradt világra
    Egy új világ reszketve készül,
    Egy új világ karját kitárja
    S mi meghalunk ez öleléstül.
    Jön új világ: Jön a szilajság,
    Jön a gyönyörök új világa,
    Örök nyara lesz majd a vérnek
    S júniusnak örök virága.

    Óh, szent pogányság, jövel, jövel már,
    Várnak a bénák és az épek,
    Én legjobban, ki nem tudom, csak:
    Hiszem azt, hogy szép az élet…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ady Endre: Köszönet az életért

    Van-e szebb élet, mint a másik
    S nem mindegy-e, akárhogyan
    Verjük magunk az elmúlásig?

    Úgy siratom azt, amit sírtam,
    Olyan nagy vétek a sírás:
    Esti vezeklés hajnal-pírban.

    Aki él, az mind, mind örüljön,
    Mert az Élet mindenkinek
    Kivételes, szent örömül jön.

    Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
    De már jön a megjobbulás,
    Már az örömet látni kezdem.

    Már megragyog fénnyel az Élet,
    Mindennemű s mindenkijé:
    Milyen nagy, áldott fényességek.

    Akárki helyén éltem volna,
    Életem éltem egyaránt,
    Ujjongva avagy panaszolva.

    És akármi is fog már jönni,
    Mielőtt végleg elmegyek,
    Meg fogom ezt szépen köszönni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sóhajtás a hajnalban

    Óh, pírban fürdő,
    szépséges világ,
    pihent testeknek
    boldog, lomha kéje,
    rejtelmes, fényes,
    ezer puha fészkű,
    gyönyörű város.

    Óh, szent hajnal-zengés:
    Élet szimfóniája,
    csodálatos Élet,
    be jó volna élni.

    Mennyi öröm zúg
    és mind a másé,
    mennyi arany cseng
    és mind a másé,
    mennyi erő küzd
    és mind a másé,
    mennyi asszony van
    és mind a másé,
    mennyi új kéj zsong
    és mind a másé,
    mennyi szándék tör
    és mind a másé,
    mennyi minden van,
    mennyi szép minden,
    mennyi szent minden
    és mind a másé.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Ady Endre: Egy csókodért

    Elmúlt a régi, tiszta vágy,
    Amellyel egykor környezélek.
    Epesztő, forró, balga láz
    Égető lángja sorvaszt érted,
    Egy csókodért mindent od’adnék
    Egy csókodért nem kell az élet!

    Egy forró csók, egy ölelés…
    Lázas szivünk összedobogna…
    Aztán jöhet, mit bánom én,
    A kárhozottnak égő pokla!
    …Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
    Eléggé gyötrő, kínos volna!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Nagyvárad

    A kőrösmenti Párizs régi fénye
    Felém ragyog az emlék rőt ködén,
    Egy ifjúság reménye és regénye
    Ott álmodik a szőlőhegy tövén.
    A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
    A piros abrosz és piros borok,
    Fiatalságunk bátor indulója,
    Fölöttetek fekete gyász borong.
    Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
    Világnak indult ifjú Ady Endre,
    Rozoga asztal, most ki írja sorsát,
    Ki virraszt most melletted régi asztal,
    Hogy megterülj csodával és malaszttal,
    Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Nefelejcs

    I
    Bús Morva mentén árva kis Szakolca,
    Emlékszel-e a régi vándorodra,
    Ki itt tanyázott két keserű évet
    És bús ifjúból bölcs öreglegény lett?
    Ki szelek szárnyán sóhajtottam vissza
    A Tisza táját vágyó dalaimba
    S úgy álltam árván a magyar határon,
    Mint Toldi ős a nyári pusztaságon
    És úgy idéztem büszke Budapestet,
    Mint bánatos szerelmes, aki szenved
    És úgy idéztem az öreg Gvadányit,
    Mint tékozló fiú, ki hazaáhit.
    És úgy öleltem a szláv mélabút itt,
    Mint beteg nővért, aki édesbúsit.
    Most mit csinálhatsz, most ki jár ki mélán
    A szent határra fekete éjféltájt
    A háromszínű fejfát megölelve,
    Mint árva, aki anyját eltemette?

    II
    Kis Tisza mentén Mármarosszigetnek
    Piros tetői ködből integetnek,
    A messzi és a múlt derűs ködéből,
    Egy régi őszből és egy régi télből.
    Az Iza tükre a lelkembe csillan,
    Hol Arany árnya kószált álmaimban.
    Első szerelmünk itt tavaszodott még,
    Ha én csak egyszer ily szomorú volnék!
    Egy víg majális mámora dereng még,
    A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék.
    És régi séták útja visz ki messze,
    Hol hívón kéklik a regés Verecke.
    Úgy érzem, egy dalt akkor félbehagytam,
    Eresszetek! Ott vár rám az a dallam!

    III
    Adyval ültünk Váradon.
    A hold sarlója aratott az égen.
    Hulltak a hervadt csillagok
    Fehéren.
    Adyval ültünk. A vonat
    Vörös szemével rőt szemünkbe bámult,
    Zakatolt, mint a kárhozat
    Titánul.
    Adyval ültünk. Feketén
    Borongott föl az égre holmi nyárfa,
    Sírt rajta lágy nyugati szél,
    Mint hárfa.
    Adyval ültünk. Váradon
    A magyarok vigadtak és loholtak
    S fölrémlett csókon és dalon
    A holnap.
    Adyval ültünk. Zomotor
    Nem szomorúbb, mint ez a régi bálunk.
    Virrasztva vártuk, hogy kopog
    Halálunk!

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Egyedül

    Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
    Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül…
    Odakint a hűvös, őszi éjszakában
    Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.

    Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
    Mint az elmúlásról?… Ismerem e dalt…
    Édes reményekről, amelyek csak voltak,
    Melyeknek emléke őrületbe hajt!…

    Virágot dermesztő, novemberi szellő,
    Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
    Ami régen elmúlt, ami vissza nem jő,
    Sírjokból ne ébressz tört reményeket!

    Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
    Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
    Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
    Kéri a megváltást, kéri a halált!…

    Elmúlás zenéje, bús őszi, hideg szél,
    Feledni akartam, altatni szívem,
    Dacolni a múlttal – ugye, mily rideg cél?
    De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen…

    Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
    Az emlékezésnek régi lángjait,
    Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
    Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!…

    Forrás: MEK – Ady Endre összes versei

  • Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

    A született Jézus,
    ez igézetes gyermek,
    áldja meg azokat,
    kik a szívünkbe vernek
    mérges szuronyokat.

    Áldassanak bennünk
    a kifeslett vér-rózsák:
    bánat, kín, szenvedés,
    mert Jézus volt a Jóság
    s a nagy, szent türelem.

    Csengessünk csengőkkel,
    szeressünk szeretettel,
    örüljünk, ha sírunk,
    ha ránk tör minden ember
    s ha álul bántatunk.

    A született Jézus
    született így s kívánta,
    hogy ez legyen az üdv:
    minden hívság kihányva
    életünk gömbiből.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Egy jövendő karácsony

    Jön a Karácsony fehéren
    s én hozzám is jön talán majd
    valaki a régiekből.
    Csöndesen lép a szobámba
    s én köszöntöm: „Béke, béke.”
    A küszöbön sápadt orvos.

    És szorongva szól a vendég:
    „Ma Karácsony van, Karácsony,
    emlékszel a régiekre?”
    És bámulva és vidáman
    és kacagva mondom én majd:
    „Ma Karácsony van, Karácsony.”

    És szorongva szól a vendég:
    „Valami tán fáj a múltból?”
    Megmozdul a sápadt orvos.
    És bámulva és vidáman
    és kacagva mondom én majd:
    „Hiszen én még sohse éltem.”

    És hörögve mondom én majd:
    „Ki a szobámból, pogányok.”
    Döng az ajtóm és bezárul.
    És hörögve mondom én majd:
    „Hiszen én meg se születtem.
    Karácsony van, száll az angyal.”

    És a nagy, szomorú házban
    zsoltárokat énekelve
    hajnalig várom az angyalt.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Virágos karácsonyi ének

    Óhajtozom el a Magasságba,
    nagy a csúfság idelenn,
    de van Karácsony, Karácsony,
    Istenem, én Istenem,
    s ember-vágy küldte Krisztusunkat.

    Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
    két szívet adnék oda,
    hogyha megint visszajönne
    a Léleknek mosolya,
    s szeretettel járnánk jászolhoz.

    Krisztus kívánata, Megtartóé,
    lázong át a szívemen,
    mert Karácsony lesz, Karácsony,
    Istenem, én Istenem,
    valaha be szebbeket tudtál.

    Óhajtozom el a Magasságba
    gyermekségemben kötött
    minden szűzséges jussommal,
    mert az emberek között
    nem így ígértetett, hogy éljek.

    Követelem a bódító álmot,
    Karácsonyt, Krisztus-javat,
    amivel csak hitegettek,
    amit csak hinni szabad,
    csúfság helyett a Magasságot.

    Lábainknak eligazítását
    kérem én szerelmesen,
    Karácsony jöjjön, Karácsony,
    és száz jézusi seben
    nyiladozzék ékes bokréta.

    Forrás: magyar-versek.hu