https://verskucko.com

Címke: alázat

  • Győri Dezső – Alázattal kérem

    Ember embernek farkasa,
    embertelen a világ,
    ösztöntörvények uralkodnak,
    a szemeket fedi homály.

    Nem látjuk, hogy ezer sebből
    vérzik milliónyi kisgyerek,
    pedig mindig hittük és
    reméltük, a világ kerek,

    s fordul majd emberek sora
    rosszról jóra is talán,
    elmúlik irigység, gonoszság,
    s az ember talpra áll…

    De veszettek, vadak, ölnek,
    vérben fetrengenek,
    nézed undorodva,
    talán nem is hiszed:
    a világ elveszett.

    Vérszagra gyűlő vadakat
    a hit nem állítja meg.

    Uram!
    Ha látod, mi van itt a földön,
    az egymást megmaró vadak közé,
    egy kis szeretetet…
    ha szíveskednél hinteni!

    Forrás: Vox Humana

  • Salamon Ernő: Egyszerű

    Mint az útszéli víz, maradok,
    mint az útszéli víz, megyek,
    nézz belém, megragyogok,
    s eltorzulok veled.

    Mint az útszéli víz,
    füvetlen, dísztelen,
    élek magányosan,
    élek egyszerűen.

    Ízem érezheted,
    a színem láthatod,
    magad itathatod,
    a lábad moshatod.

    Sima, ha simogatsz,
    süket, ha megcsaholsz,
    megérthetsz, ha akarsz,
    elérsz, ha lehajolsz.

    1935.

    Forrás: eternus.hu

  • Fodor Ákos: Nagy nomád hitvallás

    Ne építs tornyot:
    kár égrekiáltani –
    Isten nem süket.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • József Attila – Imádság

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.

    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,

    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt

    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadíts meg a gonosztól.
    Akarom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos – Karácsony-est

    Angyal zenéje, gyertyafény –
    kincses kezem hogy lett szegény?

    Nem adhattam ma semmi mást,
    csak jó, meleg simogatást.

    Mi győzött érdességemen?
    Mitől csókolhat úgy kezem?

    Simogatást mitől tanult?
    Erembe Krisztus vére hullt?

    Szemembe Krisztus-könny szökött? –
    kinyúló kézzel kérdezem.

    Áldott vagy a kezek között,
    karácsonyi koldus-kezem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső – Csöndes, tiszta vers

    Nincs semmim, így megyek magamban,
    tip-top szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt,
    olyan-olyan szegény vagyok,
    mint a kisded első fürdetőjén,
    s mint a teknőn a halott.

    De tart a föld ez az enyém még,
    feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek,
    örök – mezítlen testemet.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Szabédi László: Külön kerék

    Mikor születtem, kész volt a világ;
    tudásomnak volt híja, nem az égnek,
    tudatlanságom láttatott hibái
    Ott is, hol lelkesedtek már a vének.

    Soká hitette velem valami,
    hogy küldetés az én megszületésem:
    az ó világon kijavítani,
    ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

    Sokáig ünnepeltem úgy magam
    – táplálta büszkeségemet alázat –
    mint alkatrészt, melyre szüksége van
    a mindenséget összetartó váznak.

    Országokat bejártam; otthon is
    – látszatra tétlen – ott se ültem resten,
    betűk világába merülve is
    a helyemet, a helyemet kerestem!

    Hiába. Ép, egész, tökéletes
    a pokol is, a föld is és az ég is.
    Hadd járjon a világ! Fölösleges
    külön kerékként elkeringek én is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Elégia

    Ott ült az ablak mellett.
    Emlékszem, varrt szegény.
    A tű parányi sebet ejtett
    napbarnított kezén.

    Tizennyolc éves voltam,
    ki még semmit sem látott,
    s megváltani készültem
    gőgösen a világot.

    Ahogy anyámra néztem,
    egyszerre megviláglott:
    nem csak kereszthalálért,
    szürke napok sodráért is
    lehet ember áldott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Emlékül

    Kedvesem voltál: minek tagadnád?
    Ki tele korsóját nyújtotta
    a szomjazónak s frissen szakajtott
    hamvas gyümölccsel vidította
    az éhest, nincs mért szégyenkezzen.

    Nézz csak szemembe, milyen alázat:
    eléd állok, te ezüsthangú,
    köszönöm, hogy lehettem társad.
    Hálát mormog a koldus szája,
    s remeg kezében nyűtt sipkája.

    S elmegy. Magával viszi orcád,
    koldus, ki ilyen alamizsnát
    kapott – a szíve miért fájna?
    S már úgy gondol rád vissza, Kedves,
    miként egy gyermekkori tájra.

    Forrás: DIA – PIM

  • Juhász Gyula: Arany Jánoshoz

    Falusi csöndben, termékeny magányban
    Megint utódod lettem, nagy előd,
    A nyugalomban gazdag aratás van
    És én megállok csűreid előtt:

    Te vagy a költő most nekem, ki messze
    Viharban jártam, hol jég s vér esett.
    És elpártolt a hűtelen szerencse,
    Hogy káromolnom kelle az eget.

    Ma visszatértem álmok falujába,
    Hol ákác bólog és szunnyad a zaj
    És elcsitul a balga macskajaj.
    Magyar vagyok. Szegény költője árva
    Derék fajtámnak s ez ma több nekem,
    Mint világhír és világszerelem.

    Forrás: MEK