https://verskucko.com

Címke: álom

  • Bényei József: Végrendelet

    A világot úgyis ki kell bírni.
    Ne engedd a virágokat sírni.
    Ne engedd a madarakat félni,
    a hűséget hóban elvetélni,

    az álmokat este megalázni,
    almafákat áprilisban fázni,
    a perceket ne engedd megállni,
    ablakokat örökre bezárni,

    csillagfényű éjszakákra lőni,
    ösvényeket indákkal benőni.
    Ameddig a vállad íve bírja,
    vigyázz minden virágtalan sírra,

    vigyázz minden társtalan magányra,
    füstre, fényre, ember-glóriára.
    Aki árva arccal sír az égre,
    takarj szelíd álmot a szemére.

    Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
    valakinek embernek kell lenni.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Anch’io

    Művész vagyok. Kifáradt, keskeny ujjam
    Egy lant idegén álmodozva babrál,
    Úgy simogatom a szép és új igéket,
    Mint perzsaszőnyegét a kalmár.

    Szerelmes vagyok rejtelmes szavakba,
    Melyek nagy órák lázában fogantak
    És pirosan és égőn és ragyogva
    Új színeket lopnak az alkonyatnak.

    Nem látom én az utcák szürkeségét
    S a közönyös arcok nekem nem élnek.
    Testvéreim a csillagokba néző
    Nagy álmodók, a szomorú merészek.

    Művész vagyok. Mélységek és magasság
    Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
    Keresek egy virágot, új virágot,
    Hogy érte életemet adjam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Halott madárral

    Halott madár a vízre szálló álom
    és átkok burka minden sebre égő ír,
    hajó feneklik meg a bújt korallon,
    akár egy lékelt és lehorgonyzott manír.

    Még körbe jár a hasztalan idő, amíg
    csak varja ül a szélnek kókadt fákon,
    de készülődik és elérhet hajnalig
    a kín, ha érte küld hajókat Kháron.

    Harangot önt a csend, vitorla szárad –
    és így marad a röptös vágy magára.
    Egy kósza fényt, egy csillagot talál-e,

    ha meg se csobban már a partot érő est –
    vagy jobb, ha tudja: nincs több „navigare”,
    halott madárral nincsen több „necesse est”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antonio Machado: Az alvás…

    Az alvás: híd, amelyen a holnapba
    sétálunk át csukott szemmel. Alatta
    folyik álmaink hangtalan patakja.

    (Ford.: Faludy György)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Algernon Charles Swinburne: BALLADA ÁLOMHONRÓL

    Elrejtem a szívem rózsasziromban
    Távol a naptól, kert közepén
    Hó puha ágyban, lágy nyugalomban
    Rózsa alá rejtem szívem én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A márványunk meséje

    Egy bősz villám-ököl lezúzta.
    Kövirózsás, szeles, derült
    magasságból patakmederbe,
    iszap-gödörbe úgy került.

    Kövirózsák közt ezer évig
    megváltó mesterkézre várt,
    hogy egy világnak megmutassa
    a benne alvó ideált.

    Iszapsírból durván kivette
    egyszer nehány paraszt-tenyér,
    s otromba épületkövekkel
    elvitte egy zörgő szekér.

    És lépcső-alja lett belőle
    a gazdasági udvaron,
    goromba lábbal megtapossa
    tudatlan ember és barom.

    Béres-bakancs döngő zajára
    remegve fölneszel, vigyáz,
    vörös fénye tompán kicsillan
    a napsugárban: “Pheidias?…”

    …Idő-ciklon száguld felettünk,
    rom lesz a lépcső, rom a ház.
    Romok között a holdsugárban
    hideg halálszél harsonáz.

    S a szél reáhord szemfedőül
    sötét földet, sötét mohát –
    s a szépség ismeretlen arca
    vég nélkül álmodik tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fecske Csaba: Altató

    Aludj kicsikém, aludj,
    a ráncos anyóka-éj
    a holdból aranyfonalat
    gombolyít neked,
    abból szövi a köpenyed,
    hogy majd a bálba menj,
    tündér-bálba menj.
    Aludj kicsikém!

    Aludj kicsikém, aludj,
    már alszik a réten
    összebújva a nyáj,
    alszik minden csöndesen,
    csak egy kis patak sírdogál:
    anyja, a tenger messze van,
    de én itt vagyok, ne félj.
    Aludj kicsikém!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: HALOTT SZÓK HONA

    Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
    valami keshedt, görbe árokparton,
    amire méla álmot vet az alkony.

    Vágyaim ma szép esti szigetek,
    valahol lent, a szőke jónvidéken,
    hol hárfapengés az égen.

    Vágyaim ma a tiszta mosolyok,
    fáradt virágok álmos illatsúlya,
    mely nyújtózkodva kiliheg az útra.

    A vágyaim ma lábad alá kúsznak,
    hogy elvigyenek: hol a szók fehérek
    s halottan szépek. Hova én el nem érek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Idegen ébredés

    Felszáll a köd. Szívverésünk zaja
    végigdördül még egyszer rajta,
    finoman reszket. Lépünk, lépünk, de
    miért nem ér földet a lábunk?
    A sötétség tágranyitott ajtaja
    előtt apró sugárrongyok libegnek,
    minden elmúlik, és mi elalszunk.
    Ébredésünk ágyát idegen virágok
    illatozzák, idegen lesz az
    ének és a tengerek arca.
    S nem emlékezünk egymás nevére.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jorge Luis Borges: ARS POETICA

    Nézni a folyót, mely idő meg víz,
    és tudni, hogy az idő is folyó,
    s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
    s az arcok is elfutnak, mint a víz.

    Az ébrenlétről tudni: másik álom,
    mely csak álmodja álmát, s a halál,
    melytől a test retteg, az a halál,
    a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

    Napról, évről érezni, puszta jelkép,
    jelképe csak a napnak és az évnek,
    s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
    mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

    Halálban álmot látni, s ha az alkony
    jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
    szegény és halhatatlan. A költészet,
    mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

    Esténként néha felmerül egy arc,
    ránkvillantja egy homályos tükör,
    a művészet, akár ez a tükör,
    s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

    Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
    sírt örömében, látva Ithakát,
    a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
    idéz a művészet, nem a csodákat.

    Olyan, akár a végtelen folyó,
    mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
    a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
    s mindig más, mint a végtelen folyó.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig