https://verskucko.com

Címke: álom

  • Walter de la Mare: Mindenek múlása

    Nagyon öreg az erdő;
    s ha március szelén
    pattantja bimbait
    a kökény,
    szépségük oly öreg –
    Óh, tudod-e mily
    vad századokba nyílik
    vissza a gólyahír?

    Nagyon öreg a patak;
    s a csörge víz, amely
    azúr egek hidegen alvó
    bérceiről indult el,
    annyit jött-ment, tapasztalt
    volt-nincs utakon,
    hogy minden cseppje bölcs,
    mint Salamon.

    Nagyon öreg az ember;
    álmaink édeni
    meséivel Éva üzen
    s a csalogányai;
    életünk: susogó pillanat
    s ha napunk elköszönt,
    amaranth-mezőt terít szét
    az álom és a csönd.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Viráglegenda

    Kertünkben már alszanak a virágok
    langyos szellőben és holdfényben alszanak.
    ha elég bátorságom lenne hozzá
    leszakítanék egy violát, hogy reggel
    színnel és illattal keltsem kedvesem.

    A hold muzsikája szól a kert felett
    s közben, mintha aludnának virágaink.
    Aztán látom a függöny résein át,
    egy kibomlott rózsa leszakad az ágról
    s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe.

    A hold ekkor éppen előttem úszott
    s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk
    letette hegedűjét és egy kancsót
    nyújtott felém a messzi ég küszöbéről.

    Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam
    és egészen elfelejtettem kedvesem.
    Óh, a virágok már mind szárnyra keltek
    s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.

    Forrás: Kassák Lajos versei.

  • Bella István: Csodák és csudák

    Julian Tuwim után, szabadon

    Egyszer júliusban
    kéken havazott,
    ebcsivitelésre
    madár ugatott.

    Füvek kék tavára
    tehéncsorda szállt,
    sárga égen zöld nap
    kék dalt kóricált.

    Virágok torkába
    lepke fészkezett,
    s mindez még egy percig
    se történhetett.

    Félig leeresztett
    szempillámon át
    néztem, ámuldoztam:
    De csuda világ.

    De hogy kinyitottam
    szemem, a csoda
    eltűnt, s minden szürke
    lett és mostoha.

    Minden fény s varázslat
    köd lett, s jeltelen…
    De azóta gyakran
    behunyom szemem.

    Forrás: Bella István összegyűjtött versei (a vers Julian Tuwim nyomán, szabad átköltésként született).

  • Balla D. Károly: Madárhangon

    Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

    A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
    madárhangon beszél a költő, halkan,
    nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
    időn kívül (egy őszön, télelőn?) – –

    hunyorg a szem, csukózik fény elől,
    elővetül a rég volt, akkor, hajdan –
    és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
    és révedés vall minden múlt felől. – –

    Hová mered ilyenkor égi másod,
    amíg kering az űri képzelet?
    Hová merülnek végső álmodások,

    mikor egy angyal száll a kert felett? – –
    … És ím, elér a hallgatások csöndje…
    (Álmából felriad leányom, Csönge.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rejtő Jenő: Furcsa esték

    Most néha-néha álmodozni szoktam
    nevetséges ez nagyon, de szép.
    Az ember alkonyatkor meghatottan
    álmodik csendben egy-két bús mesét.

    Hogy – teszem – lassan elmúlik az ősz
    vagy mondjuk nyárral álmodik szegény
    vagy meglát Téged amint csendben jössz
    és mondjuk sír is éjnek idején.

    Vagy hogyha éppen utópiát vágyom
    megcsókolom lágyan a kezed
    vagy néha-néha megcsókollak szájon
    bolond, bús kis álmocskák ezek.

    És ránkborul az éjjel édesen
    és látom, hogy nekünk mindent lehet
    az ilyenek nem álmok, kis szivem,
    ez már egy bódult, lázas őrület.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Albert Samain: Lelkem spanyol királylány

    Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája,
    s vén várában királyi magánya úgy ragyog
    a nagy, bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
    öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya.

    Karszéke lába mellett, elnyúlva, lomha-szépen
    skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
    s ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
    szimbólum-vadakat Vágy s Álom erdejében.

    Kedvenc apródja is van; ennek a neve: Nemrég,
    úrnőjének fölolvas, zsongító verset, halkan,
    s ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
    hogy a szók titkos lelkük lelkében kileheljék.

    S körűl királyi parkja pompázik és tenyészik,
    márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
    s lelke a csodarejtő távlatoktól boros,
    míg tekintete búsan látkörén elenyészik.

    Így él, lemondva, csöndben: nem riad hangos szóra,
    jól tudja: ez fátum, mért volna hát a harc?
    Csak néha vet hullámot, ős, bús gúnnyal az arc,
    ha szánalom fuvall rá, mint lassú szél a tóra…

    Így él, lemondva, csöndben: és immár nem zokog,
    csak néha még busabb, álmában, hogyha látha,
    örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája
    s reményei, miket temetnek mély habok.

    Csak súlyos bíború estén sóhajt, ha nézi
    a fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
    ó pompáját: keskeny kezet, halovány arcélt,
    mely mély bársonyban búsong s trónok álmát idézi.

    Aranyos, régi bűv-kép így néha gyásza kínját
    szétszórja, s bánata gyors víziókba csap:
    dús sugárkéve éri – dicsőség? vagy a nap? –,
    s fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubinját.

    De rögtön, szomorún, mosollyal hűti lázát,
    s rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
    távolról hallja csak, mint tenger moraját,
    s búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.

    Szeme sápadt vize nem rezzen soha már,
    itt a Holt Városok fátylas nemtője űl,
    s át nesztelen ajtókon s termein egyedűl,
    titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.

    Hiú szökőkút szökken s hull, vízesésre válva,
    s ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
    a Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
    öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya…

    Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Egyszerű-különös

    Mily egyszerű az élet,
    mily egyszerű a halál.

    Mily rejtelmes az élet,
    mily rejtelmes a halál.

    Fordítom színére,
    fordítom visszájára:

    egyszerű… különös
    értelmét nem találom,

    örvényes, mint az álom,
    napfényes, mint az álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Jó éjszakát

    Késő van. Talán aludni fogok.
    Mielőtt behúnynám a szememet,
    Nehezen szerzett nyugodalmamat
    Szeretném megosztani veletek,
    Testvéreim a végtelen világban.

    Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
    Ma rendet láttam, és harmóniát.
    Mielőtt behúnynám a szememet,
    Elvégzem még ezt a vigiliát.
    Ajtótokra varázs-jelet vetek.

    Leborított lámpámat: lelkemet
    Ajtóitok előtt meghordozom,
    Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
    S magam módján talán imádkozom:
    Aludjatok, szépet álmodjatok.

    Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
    A lány lássa meg első kedvesét,
    Az öregek hadd kalandozzanak
    Emlékeik honában szerteszét.
    A férfi lássa célnál önmagát.

    Jó éjszakát, jó éjszakát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Tél integet

    Hajnalban deret hint az égi kék.
    Eltűntetek már, mókusok, pelék?

    Befogadott-e régi odvatok?
    Dióimtól szörnyen meghíztatok.

    Vajjon szigorú lesz-e teletek?
    Szeretnék elaludni veletek.

    Csak lelnék barlangot, mely befogad,
    hogy zsibbadásba öljem gondomat.

    Sziklás, védő odut, hol alhatom,
    hol nem tudom: van háború s atom.

    Aludnám, míg indul a hó-zene,
    éber patakszó felébresztene,

    a betömött odut kibontanám,
    kilépnék és új nap ragyogna rám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Tavon

    Hány fodra van a tónak,
    Ha rajta ring a csónak?
    Szívemnek hány redője:
    Hány fodra rossznak-jónak?
    Hány álomgyűrű tágul,
    Vesz végbúcsút a mátul,
    Oszlik és alakul meg újra,
    Viharszárnytól hány örvény támad
    Tölcsérit a fenékbe fúrva?

    Az én tavam most tükörsima,
    Oly csendes, mintha halni hína,
    Nem zúg a nádas, áll a szél,
    A véghetetlen magasságból,
    Valami égi rózsafáról
    A holt tükörre libben egy levél.

    Forrás: Lélektől lélekig