“Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.”
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: álom
-
Juhász Gyula: Meseváros
Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el…
Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Az én koporsó-paripám
Éjfélkor jön az álom-fickó,
Kevés szavú, rossz szemű, fürge.
Dobol egy fekete koporsón,
Táncol bolondul a kezein
S röhögve mondja: „Ülj le, ülj le.”És jön a másik, jön a többi,
Forognak, mint az ördög-orsók.
Csak a szemük néz mindig engem
S akit reszketve lovagolok,
Ezt a titokzatos koporsót.A bal kezemben véres kantár,
Suhogó ostor van a jobban.
Gyí, gyí, kergetem a koporsót.
A fickó-had zúg, kereng, röhög
S a szívem csak nagy néha dobban.És tótágast állnak a fickók,
Sötét van és kén-lángok égnek
S adnak, íme, újabb parancsot,
Tréfásat, vigat és iszonyút,
Ezek a kegyetlen legények.„Kacagj, amíg a hajnal eljön,
Vágtass azzal a táltos-lóval.”
És én kacagva nyargalászok
Vérvevő álom-fickók között
Paripámmal, a koporsóval.Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Dsida Jenő: Álmot adsz…
Fáradt lettem. A gondok elgyötörtek.
Álmos is vagyok. Itt a perc pihenni.
Szellemed suhogón beföd, körülleng,
Istenem. Bevonod szelíden édes
ízzel ajkaimat s a sárga mécset
elrebbenti tüdőd finom fuvalma.
Álmot adsz, puha és gömbölyded álmot.
Tér, idő: kusza gombolyagba romlik.
Akkor ölbeveszed becézve, lágyan,
eltévedt szeretőm kis szűzi testét
s mellém fekteted a habtiszta ágyba.
Halkan símogatom meleg pihéit:
pálmalombok alatt ölelgetőzünk,
cukros hóhegyeken futunk sikongva,
zizzenő búzaföldön összeforrunk
s érett csillagaid kibuggyant fénye
gyöngyösen, vizesen pereg le rajtunk.Forrás: Szeretem a verseket
-
Károlyi Amy: (Mint fél-dolog)
Mint fél-dolog mi egészre vágy,
mint hab, mi csúszik folyóháton át,
tudom, hogy álmodom
és ébren álmodom tovább.E fél-dolgokra nincs szavunk,
mégis valóságosak,
ahogy egy árny a szobán áthalad,
megérint tapintatosan
aztán tovább
becézi érintése
a szobát.Tudom, hogy foghatatlan,
mégis jól esik
ha elégedett pici mosollyal
felém közeledik.Forrás: Károlyi Amy verse
-
Gámentzy Eduárd: Ajándék
Mosoly-álarc
Pihenj kicsit!
Fiókodat kulcsra zárom!Kigöngyölöm,
Kiterítem,
Lepedőbe csavart álmom.Gyere, ..nézd meg!
Milyen szép volt
Valamikor, ..most is, ..nagyon!Megcsókolom,
– Hátha ébred!
Azután majd neked adom!Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Gyakran eljön
Éjjel meglátogatott.
Azt mondta: szeret engem. Sok-sok nap óta
figyel engem. Szeretne több nevetést látni az arcomon.Megsimogattam nagy hűvös haját:
az szikrázott, mint karácsonykor a csillagszóró.Meg akartam csókolni.
Huncutkásan megfenyegetett.Aztán megígérte, hogy gyakran eljön.
Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át,
s mi labdázni kezdtünk nagy, zöld csillagokkal.Forrás: Lélektől lélekig
-
Farkas István: Ne dobd el álmaid
Mikor ágyadon fekve alszol éjszaka,
eltitkolt vágyaid szép álmokká válva
életre kelnek agyad, szíved mélyén.
Így éled át, amit nagyon szeretnél.Felébredve indulsz ismét tovább futni,
keservesen valahogy előrejutni
a szürke napok mókuskerekében,
és álmod eltűnik a feledésben.S ha korlátaid közé bezárva
úgy érzed, mindennek vége számodra,
idézd fel újra legszebb álmaid,
engedd feltörni titkos vágyaid.Ne engedd kiölni az érzést szívedből,
ne légy csak valaki a szürke tömegből,
képzeleteddel szabadítsd el vágyaid,
ne add fel, ne hagyd el, ne dobd el álmaid.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabolcsi Erzsébet: Holdtölte
Ébred a holdfény, tűnnek a felhők, lágy zene árad,
s várjuk az álmot, az enyhet adó szép égi csodákat.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta,
te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
a bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
s töviskoszorú messiási bérem,
te glóriává változtattad azt,
virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
vittél az eszme-Krisztus után,
s hogy az igazság sugározzon rám,
vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
vittél a béke messze csillagára.
Féltem… kezed kezembe tévedett.
Ó, örökre áldott legyen neved!Forrás: Lélektől lélekig
