https://verskucko.com

Címke: álom

  • Dsida Jenő: Álmot adsz…

    Fáradt lettem. A gondok elgyötörtek.
    Álmos is vagyok. Itt a perc pihenni.
    Szellemed suhogón beföd, körülleng,
    Istenem. Bevonod szelíden édes
    ízzel ajkaimat s a sárga mécset
    elrebbenti tüdőd finom fuvalma.
    Álmot adsz, puha és gömbölyded álmot.
    Tér, idő: kusza gombolyagba romlik.
    Akkor ölbeveszed becézve, lágyan,
    eltévedt szeretőm kis szűzi testét
    s mellém fekteted a habtiszta ágyba.
    Halkan símogatom meleg pihéit:
    pálmalombok alatt ölelgetőzünk,
    cukros hóhegyeken futunk sikongva,
    zizzenő búzaföldön összeforrunk
    s érett csillagaid kibuggyant fénye
    gyöngyösen, vizesen pereg le rajtunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Károlyi Amy: (Mint fél-dolog)

    Mint fél-dolog mi egészre vágy,
    mint hab, mi csúszik folyóháton át,
    tudom, hogy álmodom
    és ébren álmodom tovább.

    E fél-dolgokra nincs szavunk,
    mégis valóságosak,
    ahogy egy árny a szobán áthalad,
    megérint tapintatosan
    aztán tovább
    becézi érintése
    a szobát.

    Tudom, hogy foghatatlan,
    mégis jól esik
    ha elégedett pici mosollyal
    felém közeledik.

    Forrás: Károlyi Amy verse

  • Gámentzy Eduárd: Ajándék

    Mosoly-álarc
    Pihenj kicsit!
    Fiókodat kulcsra zárom!

    Kigöngyölöm,
    Kiterítem,
    Lepedőbe csavart álmom.

    Gyere, ..nézd meg!
    Milyen szép volt
    Valamikor, ..most is, ..nagyon!

    Megcsókolom,
    – Hátha ébred!
    Azután majd neked adom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Gyakran eljön

    Éjjel meglátogatott.
    Azt mondta: szeret engem. Sok-sok nap óta
    figyel engem. Szeretne több nevetést látni az arcomon.

    Megsimogattam nagy hűvös haját:
    az szikrázott, mint karácsonykor a csillagszóró.

    Meg akartam csókolni.
    Huncutkásan megfenyegetett.

    Aztán megígérte, hogy gyakran eljön.
    Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át,
    s mi labdázni kezdtünk nagy, zöld csillagokkal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Ne dobd el álmaid

    Mikor ágyadon fekve alszol éjszaka,
    eltitkolt vágyaid szép álmokká válva
    életre kelnek agyad, szíved mélyén.
    Így éled át, amit nagyon szeretnél.

    Felébredve indulsz ismét tovább futni,
    keservesen valahogy előrejutni
    a szürke napok mókuskerekében,
    és álmod eltűnik a feledésben.

    S ha korlátaid közé bezárva
    úgy érzed, mindennek vége számodra,
    idézd fel újra legszebb álmaid,
    engedd feltörni titkos vágyaid.

    Ne engedd kiölni az érzést szívedből,
    ne légy csak valaki a szürke tömegből,
    képzeleteddel szabadítsd el vágyaid,
    ne add fel, ne hagyd el, ne dobd el álmaid.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabolcsi Erzsébet: Holdtölte

    Ébred a holdfény, tűnnek a felhők, lágy zene árad,
    s várjuk az álmot, az enyhet adó szép égi csodákat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.

    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.

    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – Álomtündérhez

    Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
    Te nem lettél még hozzám hűtelen.
    Mikor mindenki csalfán elhagyott,
    gyújtottál bennem reménycsillagot.
    Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta,
    te elvittél az álmodó avarra.
    S te mutattál mindent, ami ott terem
    a bűvös, varázsos álom-réteken.
    Ha megtépett az élet rózsabokra,
    vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
    Ha vérző szív volt mellemen az érem,
    s töviskoszorú messiási bérem,
    te glóriává változtattad azt,
    virágot hintettél rám és tavaszt.
    Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
    vittél az eszme-Krisztus után,
    s hogy az igazság sugározzon rám,
    vezettél fönt a néma Golgotán.
    Ha rám viharzott lent az ember átka,
    vittél a béke messze csillagára.
    Féltem… kezed kezembe tévedett.
    Ó, örökre áldott legyen neved!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Álmodó

    Várost álmodtam ide én;
    fölraktam, itt van: az enyém.

    Utat álmodtam, kész az út;
    fürkészem: milyen messze fut?

    Fényről álmodtam: fény ragyog.
    És álmodtam egy ablakot,

    ahonnan majd a végtelen
    tavaszi eget nézhetem.

    Megvan végre az ablakom,
    van szobám, ahol lakhatom,

    van alázatos szőnyegem,
    naponta többször ehetem.

    Mi kell még – kérdik –, nem elég?
    Örülök persze – szólanék,

    de csak a fejem ingatom.
    Állok némán – és álmodom.

    Forrás: Lélektől lélekig