https://verskucko.com

Címke: álom

  • Makay Ida: Itt vagy egészen

    Szüntelen gyötrő vízió:
    az álom hínáros partján érted hívom
    a sűrűlő sötétet,
    s érted a hajnali fényt is,
    amelyben égsz.
    Itt vagy. Egészen itt.
    És eltűnsz rezgő fényhullámokon,
    mielőtt megérintenélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: Álom előtt

    Ez a szív már régen és örökre elárvult
    De a gondolat bátor s odafönt

    Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
    Mígnem elaltat, elringat a csönd

    S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
    Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt

    S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
    Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek;

    Hűs szél indul eközben s nyílt éjre kibomlik az alkony
    S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm

    S a kövér árnyak közelembe húzódnak, mielőtt elalszom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Álomfejtés

    I.

    Más az éjszaka igazsága
    más a nappalé
    az éjszaka sokat megenged
    ehetsz a tiltott gyümölcsből
    szerethet az, ki nem szerethet

    Más az éjszaka igazsága
    más a nappalé
    lehullnak a fátylak
    talpig meztelen
    meglátod, aki nem láthat

    Más az éjszaka igazsága
    más a nappalé
    az éjszaka mindenható
    átrepül határt, éveket
    léghajós vagy és léghajó

    Más az éjszaka igazsága
    más a nappalé
    mindent lehet, mindent szabad
    akit megszólítasz, megjelen
    feltámasztod a holtakat

    II.

    Elalvás előtt
    mindig más alakban
    közelébb jő a tapasztalhatatlan
    zsibbasztóan
    a medve álma
    dermed egy
    fehérebb világba
    fészket rakunk az öntudatlanságon
    emléktelen dió héjában téli álom
    emléktelenség héjában téli álom
    menedék-hely az öntudatlanságon
    egy zsibbasztóan fehérebb világba
    át dermedünk akár a medve álma
    közelébb jő a tapasztalhatatlan
    elalvás előtt
    mindig más alakban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Ad notam W.S.

    Álmod ajtajában álldogálsz,
    álmod ablakában üldögélsz.
    Ablak, ajtó nyitva, sohse félsz.

    Álmod ablakában üldögélsz,
    álmod ajtajában álldogálsz.
    Valaki belessen, arra vársz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Walter de la Mare: Mindenek múlása

    Nagyon öreg az erdő;
    s ha március szelén
    pattantja bimbait
    a kökény,
    szépségük oly öreg –
    Óh, tudod-e mily
    vad századokba nyílik
    vissza a gólyahír?

    Nagyon öreg a patak;
    s a csörge víz, amely
    azúr egek hidegen alvó
    bérceiről indult el,
    annyit jött-ment, tapasztalt
    volt-nincs utakon,
    hogy minden cseppje bölcs,
    mint Salamon.

    Nagyon öreg az ember;
    álmaink édeni
    meséivel Éva üzen
    s a csalogányai;
    életünk: susogó pillanat
    s ha napunk elköszönt,
    amaranth-mezőt terít szét
    az álom és a csönd.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Viráglegenda

    Kertünkben már alszanak a virágok
    langyos szellőben és holdfényben alszanak.
    ha elég bátorságom lenne hozzá
    leszakítanék egy violát, hogy reggel
    színnel és illattal keltsem kedvesem.

    A hold muzsikája szól a kert felett
    s közben, mintha aludnának virágaink.
    Aztán látom a függöny résein át,
    egy kibomlott rózsa leszakad az ágról
    s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe.

    A hold ekkor éppen előttem úszott
    s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk
    letette hegedűjét és egy kancsót
    nyújtott felém a messzi ég küszöbéről.

    Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam
    és egészen elfelejtettem kedvesem.
    Óh, a virágok már mind szárnyra keltek
    s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.

    Forrás: Kassák Lajos versei.

  • Bella István: Csodák és csudák

    Julian Tuwim után, szabadon

    Egyszer júliusban
    kéken havazott,
    ebcsivitelésre
    madár ugatott.

    Füvek kék tavára
    tehéncsorda szállt,
    sárga égen zöld nap
    kék dalt kóricált.

    Virágok torkába
    lepke fészkezett,
    s mindez még egy percig
    se történhetett.

    Félig leeresztett
    szempillámon át
    néztem, ámuldoztam:
    De csuda világ.

    De hogy kinyitottam
    szemem, a csoda
    eltűnt, s minden szürke
    lett és mostoha.

    Minden fény s varázslat
    köd lett, s jeltelen…
    De azóta gyakran
    behunyom szemem.

    Forrás: Bella István összegyűjtött versei (a vers Julian Tuwim nyomán, szabad átköltésként született).

  • Balla D. Károly: Madárhangon

    Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

    A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
    madárhangon beszél a költő, halkan,
    nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
    időn kívül (egy őszön, télelőn?) – –

    hunyorg a szem, csukózik fény elől,
    elővetül a rég volt, akkor, hajdan –
    és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
    és révedés vall minden múlt felől. – –

    Hová mered ilyenkor égi másod,
    amíg kering az űri képzelet?
    Hová merülnek végső álmodások,

    mikor egy angyal száll a kert felett? – –
    … És ím, elér a hallgatások csöndje…
    (Álmából felriad leányom, Csönge.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rejtő Jenő: Furcsa esték

    Most néha-néha álmodozni szoktam
    nevetséges ez nagyon, de szép.
    Az ember alkonyatkor meghatottan
    álmodik csendben egy-két bús mesét.

    Hogy – teszem – lassan elmúlik az ősz
    vagy mondjuk nyárral álmodik szegény
    vagy meglát Téged amint csendben jössz
    és mondjuk sír is éjnek idején.

    Vagy hogyha éppen utópiát vágyom
    megcsókolom lágyan a kezed
    vagy néha-néha megcsókollak szájon
    bolond, bús kis álmocskák ezek.

    És ránkborul az éjjel édesen
    és látom, hogy nekünk mindent lehet
    az ilyenek nem álmok, kis szivem,
    ez már egy bódult, lázas őrület.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Albert Samain: Lelkem spanyol királylány

    Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája,
    s vén várában királyi magánya úgy ragyog
    a nagy, bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
    öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya.

    Karszéke lába mellett, elnyúlva, lomha-szépen
    skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
    s ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
    szimbólum-vadakat Vágy s Álom erdejében.

    Kedvenc apródja is van; ennek a neve: Nemrég,
    úrnőjének fölolvas, zsongító verset, halkan,
    s ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
    hogy a szók titkos lelkük lelkében kileheljék.

    S körűl királyi parkja pompázik és tenyészik,
    márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
    s lelke a csodarejtő távlatoktól boros,
    míg tekintete búsan látkörén elenyészik.

    Így él, lemondva, csöndben: nem riad hangos szóra,
    jól tudja: ez fátum, mért volna hát a harc?
    Csak néha vet hullámot, ős, bús gúnnyal az arc,
    ha szánalom fuvall rá, mint lassú szél a tóra…

    Így él, lemondva, csöndben: és immár nem zokog,
    csak néha még busabb, álmában, hogyha látha,
    örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája
    s reményei, miket temetnek mély habok.

    Csak súlyos bíború estén sóhajt, ha nézi
    a fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
    ó pompáját: keskeny kezet, halovány arcélt,
    mely mély bársonyban búsong s trónok álmát idézi.

    Aranyos, régi bűv-kép így néha gyásza kínját
    szétszórja, s bánata gyors víziókba csap:
    dús sugárkéve éri – dicsőség? vagy a nap? –,
    s fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubinját.

    De rögtön, szomorún, mosollyal hűti lázát,
    s rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
    távolról hallja csak, mint tenger moraját,
    s búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.

    Szeme sápadt vize nem rezzen soha már,
    itt a Holt Városok fátylas nemtője űl,
    s át nesztelen ajtókon s termein egyedűl,
    titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.

    Hiú szökőkút szökken s hull, vízesésre válva,
    s ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
    a Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
    öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya…

    Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig