Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata,
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet ütőerére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha máris letéped s még bimbós a perc,
Megbánod, keserű könnyeket ejtsz;
S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
El nem apasztod a könny-patakot.
(Görgey Gábor fordítása)
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomorúság! –
miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az értelemben
tartalmat nyer és felvilágol?
Miért nincs más rajtad kívül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihűl?
Forrás: arcanum.com/hu
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybe fagyott bánata,
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet üterére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
Forrás: szeretem a verseket
Amikor a földön
Gyermekek zokognak,
Az ég angyalkái
Mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
Megszegül a szárnya,
Felhőt borítanak
Az ég ablakára,
Bánatos szemükből
Könnyek harmatoznak,
Amikor a földön
Gyermekek zokognak.
Amikor a földön
Gyermekek nevetnek,
Nagy az öröm kéklő
Mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
Le-lekukucskálnak,
Fellegek nyílásán
Csókokat dobálnak,
Szivárványszalagból
Csokrot kötögetnek,
Amikor a földön
Gyermekek nevetnek.
Forrás: Szeretem a verseket
(Tótfalusi István fordítása)
Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?
Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?
Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.
S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:
Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?
S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.
Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.
S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.
Forrás: szeretem a verseket
Arcán színes festék,
Fejére mókás kalap kerül.
Szája mosolyra áll,
Ám szemében mély bánat ül.
Kacagva bolondoz,
Esténként a vidámat játssza.
A szívében fájdalom,
Régóta csak a magány a társa.
Ül az öltözőben,
Szeméből ezerszín könny csorog.
Boldogság az arcán,
De törődött lelke felzokog.
Sír benne az Ember,
A maszk nélküli, ám hazug való.
S bár játék az élet,
A porond sóhaja hallható.
Már várja a manézs,
A csillogás, a szikrázó fények.
A bohóc öltözik,
S letörli arcáról a könnyet.
Forrás: Lélektől lélekig
Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
a távol országban, mely hangtalan,
ahol kezem megfognod tiltva van,
s a visszaút is, bár megfordulok.
Emlékezz rám, már nincsenek napok
közös jövőnk tervezni céltalan,
csak emlékezz rám. Kilátástalan
az ima, nincs tervezgetésre ok.
Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
és eszedbe csak későbben jutok,
sohse búsulj. Abból mi most vagyok
egy csipetnyi tán holtan is marad,
ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
mint emlékezve pusztítod magad.
Károlyi Ami fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs több, nincs, mint a bűnözők szeme,
az a bizonyos merev tekintet,
mely szigorú, akár a nap,
és berajzolja komoran
és ugyanakkor fényesen
a vágóhidak és a földi királyok
színehagyott, szomorú méltóságát.
Ezek a szemek,
egyedül eme pillantások
méltóak észrevenni a halált
és a virágok átöltözködését.
Egyedül
ők tudják elkiáltani
a világ minden bánatát, és egyedül
ők tudják elhallgatni Isten titkát
szemközt a lincselő tömeggel.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Az nem igaz, hogy nem birod el,
csak sírni szeretsz:
bilincs ez a bánat,
aranyperec,
eltörni szánod:
ily kincset balga, ki eldobál,
habár
baltüzü fény ez a matt opál.
Ó, édes, édes
szomoruság!
Ó, illatos ostor!
Rozmaring-ág!
Uram, ójj meg a rossztól,
hogy ne szeressem azt, ami fáj!
Égi Király!
Öljem meg a kígyót, szent Mihály!
Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
A csillagok
aranyos morzsája hinti.
(Hát sohase tudhatok
szabadon ragyogni, mint ti?
Futkosni, mint a kis nyuszikák?
Örülni, mint a virág?
Sírni, mint ősszel a fák?
Forrás: ma – Magyar versek
