https://verskucko.com

Címke: bánat

  • Csukás István: Várakozó

    I

    Hiányod moccanatlan ünnepe ez.

    A nappal áttetszőn fölépül
    az őszi omlás meredélyén,
    átvilágít rajta a nyár,
    átvilágít rajta a tél.

    Különben semmi újság.
    Az üzletek kinyitottak,
    a villamos zümmögve húz a hegynek,
    a fák csontosodnak az utcán.

    Fekszem, fölkelek. Az ablakon
    cigarettám piros csillaga ég.
    A könyvek gerince, a bútorok
    éle határolja magányomat.
    Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.

    II

    Most elmondhatom, most itt az alkalom,
    száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
    lököm magamból a szavakat s hallgatom:
    most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!

    Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
    hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
    a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
    s mert hiányzol, félek s féltelek.

    Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
    a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
    nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
    konokul az örök életet remélvén! –

    Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
    csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
    kinézek, villamos zümmög el, üres lett
    az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Ennek a télnek sose lesz vége

    Árva rigó süvít mélyrepülésben;
    ennek a nagy télnek sose lesz vége!
    Hányadik is? Már a negyvenötödik!
    Ennyitől már minden ember megtörik.

    Mintha egy nagy hűtőszekrény ajtaját
    nyitnák-csuknák: most nyár, most meg jégvilág.
    Ki babrál a zárral, nagyon is gyanús,
    miért lettünk mélyfagyasztott marhahús?

    Utcasarkokon fülelünk farkasszót,
    elsuhanni látunk szánkós eszkimót,
    az orr cseng, s a fül pendül, mint az üveg,
    a fák mélán ránk ejtik hó-terhüket.

    Mit tehetnék, ha már így van, kibírom,
    vacogok, mint a betűk e papíron,
    s hiába hogy jellem vagyok, kiforrott,
    gyerekként törülök csöppenő orrot!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hogy ne legyen sötét

    Még látni a merész hidakat
    s betonparton a fák
    személytelen sorát;
    még látni a hazafutó gyerekek arcán
    a délutáni hóesést.

    De lassan bekormozódik a víz
    s a test éjszakája is leszáll.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    akiket nem véd semmi álom.
    Besüvít hozzájuk a csönd, mint a puskagolyó
    s az egyedüllét, mint a gyászhír.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    teli van velük a Föld.
    Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok, szagos ingek,
    sem a pénz ezüst kerítései,
    sem a szerelem.

    És hiába halnak meg, mert hiába születtek.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    csak egy kéz kellene, hogy hazájuk legyen,
    csak egy másik test, hogy ne legyen sötét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Illúzió

    Mintha vágy volna, de csak emlék,
    mintha most volna, ami oly rég,
    mintha valóság, pedig mákony,
    üvegen pára, homokban lábnyom.

    Mintha itt lenne, ami távol,
    mintha engedne, ami gátol,
    mintha megélném, szinte látom,
    éber kómában, álomhatáron.

    Mintha még hívna, aki elment,
    mintha csak volna, ami nem lett,
    mintha tükör, pedig egy ablak,
    ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

    Mintha már múlna, ami mégsem,
    mintha láng gyúlna a sötétben,
    mintha költemény, de csak szándék,
    egy vers, ami szív, szív, ami játék.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Titkokat súg a hó

    Nem tudom, hova indul velem
    ez a januári hóesés? Megunt körutak
    kényszerképzete vagyok: kirakatok
    tükör-szemében újra és újra fölbukkanó bűntudat.
    Én e városba élni jöttem: ideget
    s álmot fölajánlani, zöld emlékeit
    huszonegy tavaszomnak, most pedig
    muszájból győznöm kéne: megtérdepeltetni
    rangos senkiket a hóban a saját kapujuk előtt.
    Néha óriásnak képzelem magam,
    aki betonfelhőket lököget arrébb,
    néha egy porszem rokonának. Cserélgetem is
    alakomat, mint a menekülésre
    kényszerített Isten. Lökdös a szél
    a királyt választó Duna felől: beljebb, beljebb!
    A Vígszínház fodros homlokán vénasszony egykedvűség.
    Megnézem jól magamnak s elfordulok.
    Titkokat súg a hó fülembe, megyek tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Rendhagyó napok

    Kizökkent az idő: felemás, rendhagyó, hiteltelen.
    Átmeneti. Olyan, amikor semmi sem látszik végleges-
    nek, amikor nem is illik, nem is szokás véglegeset
    tenni. Azt mondja ilyenkor az ember: “Járok-kelek,
    beszélek, csinálom ezt-azt, de csak azért, mert élek.
    Mégis úgy, hogy szavaim és cselekedeteim se okok
    se következmények ne legyenek.”

    Üresjárat-napok, üresjárat-órák.

    Az éjjel meghalt egy fiatal férfi. Nagyon komolyan,
    nagyon véglegesen, semmiféle szokásra, illendőségre
    nem hederítve.

    S az idő, lám, nem zökkent vissza, nem igyekszik
    rendjével igazolni e szörnyű véglegességet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Assisi, jöjj…

    Vadjárta út ez, vadcsapás,
    moha-szegélye zúzmarás.

    Halkul a léptem. De a vad,
    az őz s a szarvas megszalad.

    Pedig kezem fegyvertelen.
    Assisi, hívlak. Jöjj velem.

    Nagyobb erőd van, több hited,
    a szarvast megszelídited.

    A farkashoz is volt szavad:
    megállt a gubbiói vad,

    mert csodát tett keresztjeled…
    Az erdőn hadd járjak veled.

    Assisi, szólj. Én hallgatok.
    Űzött és nyugtalan vagyok.

    Assisi, mellettem haladj.
    Lelkemnek békességet adj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Látvány

    Megy az őszi ég megy keletnek
    Köd is fakítja már zöldjét a leveleknek

    Megy az őszi ég üresen
    Nem kuszálja madarak röpte sem

    A fa is a fű is költözik
    kéreg mögé föld alá rejtezik

    Nem messzebb-e mint a madár?
    És visszatalál-e ha jönne már?

    Kályhát készítsz begyújtsz bölcsen tudod te:
    szüksége van a testnek a melegre

    s a léleknek hisz rémült éjszakákon
    ott ülsz mellettem ülsz az ágyon

    ódivatú orvos aki
    meleggel vágysz mindent gyógyítani

    de akinél bármely bajomban
    jobb orvosra eddig még nem akadtam

    ki az őszt is csak látvánnyá teszed
    ahogy viszi a bodros-kék eget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őszi levél

    Ez már egy másik ősz… a fáradt.
    Szél kerget tört virágot, ágat.
    Hová lett az arany lomb,
    lángoló szép levelek
    tarka varázsa?
    Elmúltak… mint az idő
    lásd, együtt süllyestek a sárba.
    Dér fedi már a mezőt,
    mint szívem a bánat…
    Fázós köd fekszik a tájon…
    Vágyom utánad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Egy visszatérő álom

    Mostanában gyakran azt álmodom,
    hogy fölfelé megyek.
    Romos lépcsőkön és törött létrákon
    mászom, csak egyre mászom fölfelé
    és visszacsúszom mindig…újra…
    Kitartóan, de egyre nehezebben
    mindig csak újra… újra fölfelé…
    Néha fölérek: föl a csúcsra.
    Körülnézek és mindenütt romok,
    ledőlt falak és szürke sivatag,
    összezárult vagy beszűkült utak,
    ott fenn sincs más,
    csak az, mi odalenn.
    Fölébredek.
    Fel kéne adni végre…
    Nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig