https://verskucko.com

Címke: bánat

  • Tóth Árpád: A merengéshez

    Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek
    Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
    Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
    Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

    Merengés, ó, merengés, oly írral telt szelence,
    Minővel látni kenték szemük varázsló vének,
    Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,
    Ó, mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?

    Merengés, ó, merengés, hisz hazugok a fények,
    S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,
    Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének –

    A tétlen búsulótól elfordul a szerencse,
    És meg nem könyörülnek órajta semmi mélyek,
    Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek…

  • Várnai Zseni: Síró szemek

    Én sokat nézek a síró szemekbe
    S éjente magam is sírok sokat
    És messze, zord sötét tájak felől
    Magamba szívom a bánatokat.

    Mi messze jajlik vérző távolokban,
    Mind megtalál és mind olyan enyém,
    Hogy arcomat sápadtra komorítja
    S ifjú szememből is elfogy a fény.

    Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
    Virággal kén’ övezni homlokom,
    De ajkamon, lásd, könnybefúl az ének,
    Ciprus vagyok én minden sírokon.

    Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
    Feléd hajlók és könnyen nevetők,
    Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
    És egyre telnek, mind a temetők.

    Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
    Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
    Kacagások, víg játékok helyébe,
    Nem tudom én, elég-e ez Neked?

    Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
    S most minden könny az én szememben ég,
    Mosolyogni meg közben elfeledtem…
    Lehet-e engem így szeretni még?

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • József Attila: LÉLEKSZIRTEKEN

    A lelkem életért zugó tavában
    Rimek lapulnak, mint a zátonyok.
    Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam
    És szívemen el is barangolok.

    De csolnakom a habja elragadta,
    Sodorja éles zátonyok között.
    (A tájat erre bánat-népség lakja
    S én bánatom is ide költözött.)

    Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni
    S zokogva várok, hátha partot ér;
    Még könnyem is van nékem; ó van annyi,

    Hogy vezekeljek minden álmamér’ –
    És öntöm is sürűn, bőséggel, híven,
    Míg tördelődik szirteken a szívem.

    1922 első fele

  • Petőfi Sándor: Anyám, anyám…

    Anyám, anyám, oh
    Legjobb s legboldogtalanabb anya!
    Nincs hát reményed,
    Mit a fösvény való beváltana?

    Kiküldözéd, mint
    Galambját Nóé, a reményeket;
    De teljesülés
    Zöld ágával meg egy sem érkezett.

    Végső reményed:
    Ha majd halálod meg fog hűteni,
    Fölmelegítnek
    Még egyszer gyermeked hő könnyei.

    Szegény anyám te!
    Ez a vigasztalás sem jut neked;
    Elsírta könnyeit
    Szerelmesének sírján gyermeked.