https://verskucko.com

Címke: bánat

  • József Attila: Útrakészség

    Ha elmegyek, ha szólítanak,
    Utánam minden ittmarad.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    S utánam minden ittmarad.

    Mennyi lány és mennyi ajándék!
    Mennyi bűn és mennyi szándék!
    De a bűnös, én nem vagyok,
    De a gyáva – én az vagyok.
    Mennyi bűn és mennyi szándék!

    Én soha, soha nem nyugodtam,
    Mindig, mindig csak futottam.
    De miért is? – nem is tudom;
    Szilaj Bánat az én hugom,
    Jaj, a hugommal futottam.

    A szerelemmel leszámolok,
    Az élettel elszámolok.
    Nincsen semmim s kire hagyjam,
    Nincs szeretőm, mit tagadjam.
    Az élettel is számolok.

    De csak az bánt most, ha szerettem,
    Hogy balog volt minden tettem.
    Néha bárgyú képpel álltam,
    Hogy szavakra nem találtam,
    Hogy balog volt minden tettem.

    Jaj, nem kisért az arany hangja,
    Se fényes cím nagy harangja.
    S ez a sorsunk – pici ember
    Nagyot merni soha nem mer,
    Csak törődik s nincs haragja.

    Szerettem én is a rózsákat,
    Még jobban a parti fákat.
    Lesz még virág, csókos rózsa,
    Sóhajt fa is le a tóra
    S nem szeretem már a fákat.

    Az én részem, a száz aranyom
    Nem az enyém, mind itt hagyom.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    – Élet, Élet, Terád hagyom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Kékség

    A völgyek öblei csípős hidegtől kékek,
    földön a patkó cseng, mint az üveg.
    A sápadó füvű, messzibe nyúló rétek
    lefoszló fákról rézpénzt gyűjtenek.

    Tarlott lapályra nyers köd csügg le mélyen,
    borzas mohot borzongat, kékre fest,
    s a folyó hűvös, tejfehér vizében
    locsogva mossa kék lábát az est.

    A fonnyadó reményt az ősz pirosra marja,
    lovam lépte, mint csöndes sors, szelíd.
    El-elkapja sötétlő bársonyajka
    hullámzó köpenyem lecsüngő széleit.,

    Békébe, harcba-e? Indulok messze tájra,
    nyomok csábítnak láthatatlanul.
    Elfut a nap, villog arany bokája,
    s munkánk az évek kosarába hull.

    Futóhomokról, megkopasztott dombról
    permeteg rozsda ontja vörösét.
    Pásztorkürtöt hajlít a sárga holdból,
    s mint riadt csóka, rebben a sötét.

    Tejszínű köd dajkálgat kis tanyákat,
    elült a szél, halk zsongás andalít.
    Oroszföld alszik, rajta derűs bánat,
    s őszi hegyekre fonja karjait.

    Nem messze hajlék, csábít éji szállás.
    A kiskert bágyadt kaporszagot ont,
    szürkén hullámlik a káposztaágyás,
    olvadt vajat csöpögtet rá a hold;

    előre érzi jó kenyér puháját,
    s uborkát herseget az éhes képzelet.
    Ott fenn az ég megnyitja tág karámját,
    s kivezet száron egy makrancos felleget.

    Útszéli hajlék! Sok borongó árnyad
    s csöndes derűd rég ismerős nekem.
    Az asszony alszik, és a szalmaágyat
    laposra döngöli az özvegy szerelem.

    Virrad. Az árnyak lassan szétomolnak,
    barna homályban áll még az ikon.
    S az eső hajnali imát dobolgat
    a szürkülő, homályos ablakon.

    Poroszkálok megint kékbe nyúló mezőkön.
    Rézarcú nap villan a pocsolyán.
    Szívemben más bú-öröm kincsét őrzöm,
    új beszédet tanulgat már a szám.

    Fagyott tó lett szememnek enyhe kékje,
    lovam nem űzi gyeplőszár-szeszély.
    Belemarkol egy halom rőt levélbe,
    s utánam vágja a garázda szél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: ÁLMOK UTÁN

    Gyermek vagyok. Temetőben
    Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
    Átrohanok könnyű szívvel
    Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.

    Gyermek vagyok. Megfürösztöm
    A ragyogó napsugárban lelkemet,
    Nem látom a hervasztó őszt,
    Csak a fényes, napsugáros életet.

    Gyermek vagyok, kinek lelkén
    Minden napfény, minden sugár átragyog,
    Eltemetek, elfelejtek
    Minden sebet, minden régi bánatot.

    Gyermek-szívvel elfelejtem,
    Hogy csalóka, ámító az őszi fény
    És hogy engem megcsalt eddig
    Minden álom, minden tündöklő remény.

    Gyermek vagyok: temetőben
    Tarka szárnyu pillangókat kergetek
    S álmaimnak temetőjén
    Csalogató álmok után sietek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A bánat dalai (részlet)

    Mikor megláttalak, új életre keltem,
    Kínos élet zordon múltját elfeledtem,
    Megnyílott előttem a bezárult éden,
    Újra fellobogott elhamvadt reményem.
    – Rózsaszínű felhők úszkáltak az égen.

    Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
    Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
    Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek…
    …Rabszolgája lettem csapodár szívének…
    – Hittem a mosolygó, rózsaszínű égnek.

    Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
    Kialudt örökre sötét éjszakába’…
    Komor bánattá vált tündöklő reményem,
    Fojtogató kínná égő szenvedélyem…
    – Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyulai Pál: Ne hozd a bort!

    Ne hozd a bort, nem ihatnám!
    Miért innám? Nem iszom.
    Könnyemtől méreg lehetne,
    És a méreg megölhetne,
    De nem ölné bánatom’.

    Hol vagytok, vidám barátok?
    Ami múlt, vissza nem tér.
    Ittunk egyért, ittunk másért,
    De legtöbbet a hazáért,
    Hiába folyt a bor, a vér.

    Ide mégis, iszom egyet,
    Meg se’ mondom, hogy miért.
    Tudja azt az én Istenem,
    Aki magyar, iszik velem,
    Hosszan iszik és megért!

    Forrás: www.eternus.hu / Gyulai Pál: Ne hozd a bort!

  • Ady Endre: Fuimus

    Nem voltam én mindig
    Ilyen csendes ember,
    Sokszor talált ébren
    A pirkadó reggel.
    Sokszor ráragyogott
    A hajnal sugára
    Egy-egy nekibúsult
    Jó kompániára.

    Eltemetni való
    Mindig akad bánat.
    Hejh! volt akkor dolga
    A boros pohárnak!
    Szomorú szíveknek
    Szép szomorú nóta
    És gyöngyöző bor volt
    A meggyógyítója.

    Könnyen jött még akkor
    S könnyű volt a bánat,
    Könnyű volt elűzni
    A boros pohárnak.
    Talán a bánat is
    Könnyen indult útra,
    Mikor az indulót
    Gyurka cigány húzta.

    Mintha más törvénye
    Volna a világnak,
    Nem olyan, mint régen.
    Nehezebb a bánat…
    Mint egy titkos erő
    Uralkodik rajtam,
    Elnémítja, mikor
    Panaszra nyíl ajkam.

    Hiába fojtanám
    Tivornyába, borba;
    Nem válik el tőlem,
    Hozzám van láncolva!
    Hejh, most a szívemről
    Nem száll el a bánat,
    Ha megiszom borát
    Az egész világnak!…

    Forrás: www.eternus.hu / Ady Endre: Fuimus

  • Kosztolányi Dezső: Krúdy Gyula

    Rómában egy éjjel, rettenetes erővel
    láttalak téged:
    ívlámpák, babérfák közt, egy diadalív
    árnyán remegtél föl,
    deresedő, tékoz, mámoros, nábobi,
    ábrándozó, részeg, zokogó cimbalmos,
    borba és könnybe fúlt régi lakodalmon,
    mindig folytatódó ősi lakodalmon,
    apám lakodalmán, fiam lakodalmán,
    nagyapám lakodalmán, unokám lakodalmán
    muzsikálod nekünk ősrégi bánatod
    duhajul és halkan, nekikeseredve,
    bortól csorgó arccal, könnytől csorgó arccal,
    szivarhamus arccal nézed a dáridót, –
    magyar-búcsúztató, testvéri magyar te,
    süllyedő világban utolsó, legelső
    cigány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kristina Calu: Szélnek eresztem

    Szélnek eresztem a gondot,
    hadd menjen világgá;
    magamban azért imádkozom:
    váljon otthontalanná…

    Szélnek eresztem a könnyet,
    túl soká lakott nálam,
    majd meglátogathat örömömben,
    de ez az én házam, s váram.

    Szélnek eresztem a félelmet,
    messzire kergetem,
    legyen lelkem újra gyermek,
    érzem: ez kell nekem.

    Szélnek eresztem a bánatot,
    ne terheljen tovább;
    holnaptól – ígérem – elhiszem,
    hogy igenis léteznek csodák…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Osztrovszkij: Idézet

    „Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
    Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
    Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni,
    mik szemedben égnek.
    Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
    Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
    Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
    Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
    Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
    Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
    imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitó Zoltán – Szerény mottó

    Csak két esetben légy velem:
    ha a szívem bánatot hordoz,
    vagy szabadító öröm oldoz, –
    csak erről szól az énekem:
    e két esetben légy velem!

    Forrás: Lélektől lélekig