https://verskucko.com

Címke: bánat

  • Lelkes Miklós: Virág fehérlik…

    Virág fehérlik új, szeles tavaszban,
    s a hóember gyanakvón körbenéz:
    mily állomás jött fényben és időben?
    Valóság ez – vagy álom az egész?

    A hó elolvad. Indul a madárdal.
    Fel a kékségbe nagy, zöld hinta száll.
    A táj szikrázó ékszer és aranyló
    barnán meleg a felszántott határ.

    Pacsirtahang csillog, felejthetetlen.
    A szélben piros kakasszó ragyog,
    s a ház körül munkába menekülnek
    kis dolgos lelkek, félénk holnapok.

    A táj – szikrázó ékszer – gyönyörű lett,
    mégis bánat-könnycseppet gyújt a szem.
    Fent száll a hinták lengő fényvarázsa.
    Árnyék sötétlik lent a szíveken.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: A sérelem idővel mulandó

    A sérelem idővel mulandó –
    Emléke az emberben elhamvad,
    Az én bánatom, mint örök hó –
    Nem olvad, nem olvad.

    Nyáron sem olvad – rekkenő
    Déli hőségben,
    Érzem: velem tart, mint örök kísérő
    Az életemben.

    Fordította: Viczai Péter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Erő

    Ó, Istenem, az emberszívet
    Milyen erősnek alkotád:
    Mily könnyen el tudjuk viselni
    A mások bánatát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Mióta elmentél

    Mióta elmentél, itt hűvösebb
    a sajtár, a tej, a balta nyele,
    puffanva hull a hasított fa le
    s dermed fehéren, ahogy leesett.

    A tompa földön öltözik a szél,
    kapkod s kezei meg-megállanak,
    leejti kebléről az ágakat,
    dühödten hull a törékeny levél.

    Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
    két melled óv meg észak s dél felől,
    a hajnal nyílik hajam fürtjiből
    s a talpamon az alkonyat ragyog!…

    Soványan ülök, nézem, hogy virítsz,
    világ, kóró virágja, messziség.
    Kék szirmaidban elhamvad az ég.
    A nagy szürkület lassan elborít.

    1928. szeptember 13.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Gábor: Bánat

    Az ég oly mély és enyhekék
    s fáradt szemem lebágyad.
    Ti úgy hívjátok: renyheség,
    én úgy hívom, hogy: bánat.

    Hogy mi a bánat? Kósza tűz.
    A lélek lila lángja.
    Derengő, csendes, lenge, szűz.
    A vágyak ispilángja.

    Hogy mi a bánat? Egy hajó
    a remény holt vizében.
    A vert hab hangja elhaló,
    mint sóhaj süket éjen.

    Az ég oly mély és enyhekék
    s fáradt szemem lebágyad.
    Ti úgy hívjátok: renyheség,
    én úgy hívom, hogy: bánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Cruz e Sousa: Lelkek börtöne

    Jaj, minden lélek egy börtönben sorvad,
    A sötétségben rács mögött zokog
    S ablakán túl a mindenség lobog,
    Tengerek, éjek, csillagok és holdak.

    Mert semmi sem közömbös a fogolynak,
    Mit el nem ér, az mind vonzó titok.
    Ő rab, de álma felszáll s ott suhog,
    Hol a tiszta Tér hullámai folynak.

    Ó elnémított, foglyul ejtett árva
    Lelkek, kiket a bánat tart bezárva
    A magány súlyos lakatja alatt,

    Ti nem tudjátok, hol az égi kulcsár,
    Csak várjatok, csikorog-e a kulcs már,
    Mely megnyitja a titkos kapukat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Elhagytam én a várost…

    Elhagytam én a várost,
    Azt a holt életet,
    Hol a halál is élet,
    Jósorsom a természet
    Vidám ölébe tett.

    Vidám vagy, oh természet!
    El is csodálkozál,
    Midőn körödbe léptem,
    Hogy oly mogorva képem,
    Hogy rajta oly köd áll.

    De ép azért jövék, hogy
    Elűzzem a ködöt,
    Amely már olyan régen
    Borong komor-sötéten
    Halvány arcom fölött.

    Azért jövék, hogy szívem,
    Mit a bú s a harag
    Oly feketére feste,
    E gyászruhát levesse,
    S mosolygjon újolag.

    Gyógyulj meg, én szivem, ha
    Még gyógyulnod lehet!…
    Szép harmatos füvekkel,
    Lágy rózsalevelekkel
    Kötöm be sebedet.

    Szalkszentmárton, 1846. április 10–24.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: A hegyi visszhang kivégzése

    A hágó csendjében, hol szél szabadon szállhat, hol szél szabadon szállhat, szállhat és ringhat,
    a csúcson, mire ember még lábát rá nem tette, lábát nem tette,
    élt, élt, éldegélt ott vidáman egy nagy hegyi, nagy hegyi visszhang,
    ha ember kiáltott, ő kész volt a feleletre.

    Mikor magad vagy s torkod kővel tömi el a bánat, a bánat,
    s fojtott nyögésed már zuhanna szakadékba le, szakadékba le,
    segélykérő hangod a visszhangja kapja fel, felkapja és vágtat,
    hangod megnehezíti, nagyítja, s messze fut vele.

    Csak azt ne higgyétek, hogy azok az emberek, kik jöttek, jöttek
    visszhangot ölni egy nap, részegek voltak vagy bolondok, bolondok,
    józanok voltak, kik jöttek, hogy elnémítsák a völgyet, völgyet,
    száját jól betömték, úgy intézték el a dolgot.

    Gonosz és véres munka volt, és egész éjszaka tartott, tartott,
    taposták a visszhangot, hang mégsem törte meg a csöndet, a csöndet,
    s reggelre kivégezték az elnémított visszhangot, visszhangot,
    kövek hulltak sebesült sziklákból, mint a könnyek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juan Ramón Jiménez: Őszi dallam

    Tiszta kéküveg folyóvíz,
    álom-bűvöletbe zárva,
    édes lankák, szelíd partok,
    zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
    Lelke van az alvó völgynek,
    s álombéli sóhajára
    dal zendül fel, és a rétek
    andalító fuvolája.
    Folyó tükrén bűvös álom,
    parti fűzek lankadt ága
    könnyű csókot hint a vízre,
    a víz: kristályüveg tábla.
    Alacsony az égbolt, nyájas,
    oly közel van könnyű fátyla,
    ezüstös párát terítget
    víztükörre, parti fákra.
    Szívem álmodott e tájról,
    ama völgybe vitte álma,
    már elért a kedves partig,
    de az ösvényen megállva
    sírt – egy régi dal csendült fel,
    s szerelmében sírt az árva,
    sírt, egy másik völgyben zengő
    szomorú szív dallamára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Kék végtelen

    Kerestelek égen és földön – kerestelek magamban
    S jönnek zuhogások esőlábon
    Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt
    Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés
    Vándorolnak víz alatti kék világban
    várakozás jéghegyei
    Ringató figyelemmel nézi a tenger
    a piciny vízcsepp csöppnyi kezét
    Végigsimítja magányos remegését
    Hiszi – van még holnap
    Csak tévedés hangja dobott hurkot
    elzuhanó szónak
    S jönnek-jönnek – potyognak a cseppek
    Menetelnek – mint Anyjához a gyermek
    Már patakokká válnak – patakok csordogálnak
    tenger végtelen keblére
    Téged sírnak az egek
    Téged sír ezer csepp kékje
    Beléd vágynak olvadni
    patakokban folyó tengerkönnyek
    S nem találnak –
    S nem talállak…
    Nem találom a nyomaidat
    a parti homokban többé
    Pedig kőbe véstem minden mozdulatod
    Megyek bele a végtelen kékbe
    Megyek életed tengerébe
    szeretni Téged…

    Forrás: Lélektől lélekig